Forrás, 1991 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1991 / 3. szám - Koppány Zsolt: Szunyi (elbeszélés)

Hajnalodott, mikor szótlanul, libasorban sétáltak hazafelé az országúton. Szunyi végigmérte a partnemőjét, de az elszabott nadrágban sehogyan sem tudta kivenni az alakját. Rövid hajú lány volt, lapos, mint egy gondosan legyalult deszka; Szunyi végiggongolta, mit is fog csinálni vele, élete első nőjével. Megérkezvén a faházba, a lány nem is akart mellé feküdni. Szunyi rögtön fölajánlotta, hogy akkor ő a padlón alszik, várta, hogy a lány azt mondja neki: „ugyan, gyere ide mellém, mert még fölfázol”. De nem mondott semmit. Szunyi dühösen forgolódott, aztán kitapogatta a sötétben a magnót, belecsúsztatott egy kazettát, azt, amelyik éppen a keze ügyébe került, félhangosra csavarta és bebújt a lány mellé.

A másik matrac felől vad lihegést és nyögést hallott. Szeme megszokta a sötétséget. Homályosan látni vélte, ahogy Pepe partnernője lehúzza a bugyiját.

— Hallod? — súgta a lánynak egészen közel hajolva. — Ők már elkezdték.

— Ne haragudj... vőlegényem van. Én nem tudtam, hogy ez lesz ... Ne haragudj... én ... tulajdonképpen nem is akartam jönni.

Szunyi csókolgatni kezdte a lány nyakát, de mikor csókolózni akart, görcsösen lezárt ajkakba ütközött.

— Próbáljuk meg! — fogta könyörgőre a dolgot Szunyi. Gondolta, ha mégsem sikerül, majd azt hazudja másnap, hogy alaposan megkefélte ezt a lányt, nem volt gond, mintha már legalább a századik lett volna, esetleg még azt is hozzáteszi, hogy az első menet után unni kezdte a dolgot.

Kezét minden lehetséges helyre becsúsztatta.

A lány már-már kötélnek állt.

— Lejárt a kazetta. Várjál, mindjárt kicserélem. — Szunyi kibújt a hálózsákból, hosszan bíbelődött a magnóval. — Hátha mégis vőlegénye van? Mit fog szólni hozzá a srác? Hagyom a francba ... — ezt már magában dünnyögte, s nem is volt nehéz dolga, mert partnere aludt már.

Reggel szinte mind a hatan együtt ébredtek. A három fiú hátra ment a ház mögé, s míg a dolgukat végezték, Csúcsú megkérdezte: — Na milyen volt?

— Semmilyen — válaszolta röviden Szunyi. — Azt mondta vőlegénye van. — Pepe és Csúcsú először egymásra nézett, mosolyogni kezdtek, majd könnyeztek a röhögéstől. — Vőlegénye van? — kérdezték egyszerre, fuldokolva, sírva, hahotázva.

Szunyi csak legyintett és otthagyta őket. Miután lecsillapodtak, Csúcsú megkérdezte tőle. — Hallottad azt a förtelmes lihegést a Pepééknél? Az egy kiéhezett barom... mi finoman csináltuk. Egy hang se volt. — Igen — bólintott Szunyi és kisétált Pépéhez, aki a csap alatt mosdott. — Te, Pepe, volt bugyi a csajon? — emlékezett az éjszakai látványra — Néha, Szunyikám, néha ... közben persze levetette. — Pepe újra elkezdett röhögni. Csúcsú kikísérte a két lányt, mert várta őket az a bizonyos vőlegény. Szunyi is odalépett hozzájuk, kezét nyújtotta a rövidhajú lány felé. — Nem haragszol? — amaz megrázta a fejét.

Szunyi Pépével jött haza a vonaton. Csucsuék még lent maradtak egy hétig. Szunyi a lépcsőn állva búcsúzott.

— Nagyon klassz volt. Koszi szépen... mindkettőtöknek ... — többet nem tudott mondani, mert sírás szorongatta a torkát.

— Mindjárt hét óra! — nézte meg Szunyi dühösen kvarcóráját, majd megnyomta a naptárjelző gombot, ellenőrizte az ébresztő beállítását. — Mit igyák? Becsókolok egy unicumot... rá egy kólát. Legyenszíves! Áááh! Mintha itt sem lennék.

Átnézett rajtam. Micsoda kiszolgálás ez? — Szunyi hosszú percekig nem tudta „elkapni” a felszolgálónőt.

— Hogy mi a véleményem a nőkről? — fordult a képzelt kamera felé.

— Nos, azt hiszem nekik köszönhetek mindent. Ne csodálkozzon! Még az irodalmat, íráskészségemet, témáimat is. Talán a halálomnak is nő lesz az oka, de ezt nehéz előre

11