Forrás, 1991 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1991 / 3. szám - Koppány Zsolt: Szunyi (elbeszélés)

miről készült a másolat, melyik nagy trecento, vagy manierista festő alkotása volt számomra a megdöbbentő élmény, vagy fölkértem festőket, másolják le nekem ezeket a képeket saját készítésű, hevederrel megerősített deszkákra, vagy lécekre feszített vászonra ...

— Pepe! — ugrott föl Szunyi s mutatóujjával meghúzta bal szeme sarkában a bőrt. Úgy festett, mint egy kínai. Szemgolyója ilyenkor laposabb lett, s élesen látott vele. A szétfolyó tárgyak és alakok kisebbek lettek, elnyerték valóságos méretüket, s mivel Szunyi már évek óta ujjával oldotta meg rövidlátóságát, nem hordott zsebében szemüveget. Néha ugyan csodálkozva nézték, de ő úgy tett, mintha viszketne ott valami... így sem tudta kivenni, valóban Pepe az, aki most lépett be és sétált el asztala előtt?

Szunyi fölállt, elvett egy angol nyelvű újságot a pultról, hogy jobban szemügyre vegye a szőke férfit — angolul ugyan egy kukkot se tudott —, aztán fejcsóválva visszaült helyére.

— Ez nem Pepe — mondta magában bosszúsan. Üres volt a kóláspohár. Még egy kávét igyon? így is négy feketét ivott ma. Rendelni még egy kólát, hát, nevetséges. Már háromnegyed hét volt. Szunyi reménykedett. Lehet, hogy Pepe lekéste a buszt. Lehet, hogy dugóba került. Vagy esetleg baleset érte szegényt? Föl kellene hívni. De nem volt nála kétforintos.

— Nyavalyát szólok én a pincérnőnek!

Az érettségi után nyáron két fiú nyitott be Szunyiékhoz. Pepe és Csúcsú. Csúcsú volt az osztályban a legnépszerűbb srác, enbéegyes csapatban kosarazott, Pépénél is magasabb volt egy fejjel, sovány és szőrösmellű, jó megjelenésű fiú.

— Itthon van a Szunyi? — kérdezte Pepe Szunyi apjától. Apja hüvelykujjával hátrafelé bökött, ott állt mögötte a fia ugyanolyan rövid hajjal mint az iskolában, ugyanolyan csupasz, szeplős arccal.

— Szeretnénk — kezdte Pepe s húzogatta a pulóvere alját zavarában — szóval szeretnénk, ha a Szunyi eljönne velünk a Balatonra.

— Menjen — válaszolt az apa és végigmérte a két slampos öltözékű, hosszúhajú fiút.

— De előtte fodrászhoz megy a fiatalúr, ugye? — nézett fiára fenyegetően.

— Mit lehet ebből még levágni... — dünnyögte Szunyi.

Elment a fodrászhoz még aznap, csak azért, hogy elmehessen a fiúkkal, egy teljes hétre a Balatonra, azért nem többre, mert apja fölhívta a figyelmét, hogy ideje lenne már munka után nézni, mert lassan itt van az ősz és érettségi után minden tisztességes fiatal elfoglalja magát valamivel.

A vonaton melléjük csapódott Csúcsú állítólagos menyasszonya, helyes lány, Szunyi zavartan beszélgetett vele, legalábbis a másik kettő előtt. Alig várta, hogy haverjai a büfébe menjenek.

— Hogy ismerkedtél meg a Csúcsúval? — kérdezte, s érezte, bele is pirul egy kissé.

— A villamoson. Ültem és olvastam. Aztán elkezdtem fejteni egy keresztrejtvényt. Csúcsú fölém hajolt és megkérdezte, segíthet-e? Először végigmértem, aztán bólintottam. A többi már ment magától.

Szunyi lopva mindig a lányt figyelte.

Tetszett neki. Szép nyaka volt.

Pepe és Csúcsú szinte minden félórában kiment a büfébe, jól besöröztek. — Jót tesz neked a levegőváltozás, meglátod — fordult Szunyi felé a lány. — Jókat kell enned, mert ahogy elnézlek, rádfér egy kis hízás. Te, mikor fejezed be az iskolát? — Szunyi arcát elöntötte a vér. Nem volt férfias látvány a naptól sűrűn előbújó szeplőktől tarka arc, mely minden pillanatban elpirul.

— Vége mindennek. Gyereknek néz — gondolta magában Szunyi, s kinyögte: — A Csucsuékkal együtt érettségiztem.

— Érdekes! Te, tudod mennyinek néztelek? — majd meg sem várva a választ, folytatta

— Olyan tizenhat-tizenhétnek ...

9