Forrás, 1991 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 3. szám - Koppány Zsolt: Szunyi (elbeszélés)
legújabb szerzeményeiből, de a szülei lebeszélték. Azt mondták neki, így is eléggé istálló a szoba, hát még úgy ... Sűrűn látogatták a haverok. Ilyenkor le kellett venni a cipőt, bajban volt az, akinek nem volt tiszta a zoknija. Szunyi is járt így nem is egyszer. Szégyenében maga alá húzta a lábát, lehetőleg törökülésbe ereszkedett, lábfejét eltüntetve próbálta megakadályozni a kellemetlen szag terjedését. Pepe nem zavartatta magát. Ő otthon volt. Szunyi Pépénél ismerte meg a rockzenét, s ez olyan hatással volt rá, mint az első lány, akivel lefekszik az ember. Grand Funk Railroad lemez forgott a tű alatt, a két fiú némán úszott a zenében. Állati nagy! — kiáltott föl Szunyi, de Pepe szája elé tette mutatóujját, jelezvén, hogy majd a végén beszélgetnek. Szunyi gazdag fantáziája működésbe lépett. Ujjai mozogni kezdtek, mintha a gitárt pengetné, hosszú hajat képzelt fehérre borotvált tarkójára, szétterpesztett lábbal állt a színpadon, vicsorított, minden lány őt figyelte, az előadás után nem győzte lerázni őket. És kattant a lemezjátszó. Szunyi fölébredt a bódulatból — Állati nagy ez a zene. Tegyél még fel valamit! — Pepe bólintott, föltett egy Deep Purple-t, a Tokió-Osaka koncertet. — Százezer néző, apám! — tárta szét karját Pepe. — Elájultak a sárgák. Ilyenről még nem is álmodtak ... — Hozd be a suliba a magnót — mutatott Szunyi a rekamién heverő Philipsre. — És egy pár frankó kazettát! Másnap reggeltől minden szünetben a katedrán állt az egész osztály, mindenki sékelt, egyesek söprűvel gitároztak, volt aki énekelt. Szunyi volt a leggyengébb fizikumú srác az osztályban. Neki jutott az a szerep, hogy szemmel tartsa az ajtóból a folyosót, jelezze a közeledő tanár jöttét. Azért fél füllel ő is bekapcsolódott a zenehallgatásba, lábával verte az ütemet, fütyült, lassan kívülről tudta a számokat, rossz angolsággal. Aztán jött a fociláz. Az excentrikus Ajax-kalapácsról tanultak éppen a szakismeret órán, Szunyi hallott valamit arról, hogy Hollandiában létezik egy focicsapat, amelynek Ajax a neve. Mitológiai jelentésével nem foglalkozott, noha később láthatta a címerben az ókor görög hősét. Találomra elkezdett drukkolni a számára ismeretlen csapatnak. És hipp-hopp, egy fél évre rá ott voltak a Bajnokcsapatok EK döntőjében. Az ellenfél, a Phanatinaikos némi szerencsével lett döntős. Onassis minden játékosnak egy hajót ígért nőkkel és minden földi jókkal megtetézve, ha megnyerik ezt a mérkőzést. Lázasan indultak meg a fogadások, majdnem mindenki Szunyi ellen tett, senki sem ismerte a holland bajnokot, s gondolták, hogy a görögök koponyánként egy hajóval, csak kitesznek magukért. Szunyi gyorsan megtanulta csapata összeállítását, megkülönböztetett hangsúlyt fektetve a kulcsjátékosokra: Cruyffra, Keizerre, Neeskensre. Másnap mindenki neki fizetett. Nyert az Ajax. Több mint hatszáz forint gyűlt össze a zsebében. Büszke volt. Sosem nyert még. Semmit. Gyönge volt, a tornaterem legkisebb súlyzóját úgy kellett föladni neki. Kilökni akkor sem bírta. — Nem délben kell fölkelni! Aztán nem smakkol a szalonna a fiatalúrnak! Meg a favágás! Meló meg vitamin. Korán fekvés, korán kelés! — rázta föl apja a rettenetes lustaságból Szunyit. Hogy elkerülje a favágást, sportolni kezdett. De hamar abba is hagyta. Csak álmodozott arról, hogy egyszer erős lesz, s megveri az egész osztályt. Ok nélkül (?) ütötték, mert a legkisebb volt. Valaki kitalálta, hogy föl kellene dobni a Szunyit, ő a legkönnyebb, s húszán vannak rá . . . Elkapták, nekilendültek, számoltak háromig, s földobták. Szunyi felé vészesen közeledett a folyosó plafonja, kezét maga elé tartotta, s lenézett. A fölfelé néző arcok akár a napraforgók, vigyorogtak rá. Feléjük rúgott. Akkor tért magához, mikor fölkelt a kőről. Fölrepedt a térdén a bőr. Hangosan sírt ilyenkor, és szitkozódott. — Anyámat hagyd ki a játékból! — mondta Pepe, s fölemelte a mutatóujját. — Kurva anyád! — ordította makacsul Szunyi, s Pepe felé köpött. A hatalmas pofontól elesett. Beverte fejét a pad vasvázába. Egy másik srác bele is rúgott egyet, aztán otthagyták a maszatos, sírástól reszkető fiút. 7
