Forrás, 1991 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1991 / 2. szám - Károlyi Júlia: Kecskeméti képzőművészeti körkép

rendszeresen kiállító művész. Bár foglalkozott egyedi és könyvgrafikával is, munkásságában meghatározó szerepet tölt be a textil. Az utóbbi években már kizárólag a tiszta selyem többféle műfajú feldolgozása foglalkoztatja. 1988 óta grafikákkal, textilképekkel van jelen minden megyei és több országos rendezvényen. 1989-ben a Kecskeméti Tavaszi Napok tárlataként, ezt követően pedig Győrben, Sopronban és Miskolcon egyedi szoknyákkal, kabátokkal és összeállításokkal lépett közönség elé.

Legutóbb Budapesten a Várszínház Galériájában arattak sikert egyéni kiállításainak dekoratív — de minden esetben funkcionális — darabjai. Aki egyszerűen csak esztétikai szempontok alapján viseli ezeket a ruhadarabokat, aligha gondolja, hogy inspirációjuk nem egy esetben konceptes indíttatású szín- vagy anyagtanulmány volt. Mint ahogyan a (legutóbb az 1990-es Téli Tárlaton kiállított) képmezőbe szorított selyemfestményekről is nehéz lenne kitalálni, hogy ötletük az alapanyagtervezés közben született. A műfajok közötti inspiráló kölcsönhatásnak persze megszámlálhatatlanul sokféle formája létezik. Sz. Varga Katalin legelső kecskeméti bemutatkozásán például olyan egyedi rajzot láthattunk, amelynek témája maga a készítendő gyapjúpulóver volt.

A közelmúltban Kecskemétre települt Gerle Margit keramikusművész szakmai életrajza beszédes. A hetvenes évek elején szerezte meg diplomáját az Iparművészeti Főiskolán, azóta szabadfoglalkozású művész. Hazai és külföldi kiállításokon (Valencia, Qualdo Tadino, Frankfurt, Hannover, Párizs, Róma), nemzetközi bemutatókon — legutóbb Franciaországban és Svájcban — rendszeresen szerepel munkáival. Kecskeméten korántsem csak szakmai körökben számít ismertnek neve, ugyanis ösztöndíjasként, vendégként gyakran részt vett a kerámia stúdió — közönségnek is szóló — akcióiban.

Kerámiáinak egy része formailag és színben egyaránt izgalmas, letűnt kultúrák kelyheit, serlegeit idéző használati tárgy. Ezek arról is árulkodnak, hogyan kötődik alkotójuk a hagyományhoz, a kerámiakészítés alapjaihoz. „A népművészetben vannak teljesen letisztult vonulatok, s ezek közül — de a művészet egészén belül is — elsősorban az archaizáló vonulat érdekel” — mondja Gerle Margit egy interjúban. „Minden kultúrának az a korai időszaka, amelyben hit van. Biztos, hogy a munkákat nézve a mai, a huszadik század végén élő ember is megérzi ezt. A szellem valamiként visszatér, érzékelhető, jelen van.”

Munkássága másik — az archaizáló tárgyakkal párhuzamos — vonulatát öntörvényű, antropomorf kerámiaplasztikák alkotják. A vegetáció, az életerő, a terjeszkedés „új dimenziókra nyitó” fikciói: „tájképek, pszeudo-növények, hajtások, földek”, melyek „titokzatos erők hatása alatt” olyan benyomást keltenek, mintha folyamatosan mozognának, növekednének. E jellegzetes kerámiaköltészet speciális technikákra, technológiákra épül. Bár Gerle Margit is a korongozással kezdte, hamar elvetette, mert — mint mondja — túlságosan nagy kötöttségeket jelentett számára. Zavarta, hogy ezzel az eljárással csak centrális tárgyakat lehet létrehozni. (Akkor is, ha azonnal deformálta a szimmetriát.) Később öntötte vagy nyújtotta az agyagból a lapot, és ezt az építkezési módot a mai napig használja.

Kalmárné Horóczi Margit festőművész több, mint három évtizedes pályájának alakulásához, festészete kiteljesedéséhez érdekes, izgalmas adalékokkal szolgált az 1990 nyarán a Kecskeméti Képtárban megnyitott első gyűjteményes kiállítása. Lépésről lépésre követhető volt az ötvenes-hatvanas évek figurális festészetétől a mostani pointillistákra emlékeztető „pöttyös” stílusáig megtett út.

Kalmárné Horóczi Margit nem hivatkozik mesterekre, művészetére más alkotók legfeljebb csak igen-igen közvetve hatottak. A gyermekkor emlékei, sokszorosan átszűrt élmények, hangulatok jelennek meg viliódzó, álomszerű felületein, a különös atmoszférájú festményeken. Szereplőik a régmúlt attribútumai: a babák, a nagymama nagykendője és a virágok. A fátylak, koszorúk, koronák, életfák és keresztek dekoratív stilizációkként többnyire harmonikus, szimmetrikus kompozíciók elemei. Bár Kalmárné Horóczi Margit a tust és a pasztellt is kipróbálta, legszívesebben az akril technikáját alkalmazza, amely gazdagabb felületeket, intenzívebb színeket eredményez. Visszafogott harmóniái szinte a formáktól független, önálló életet élnek.

70