Forrás, 1991 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1991 / 12. szám - A szabadságért fizetett ár (Varga Imre beszélgetése Köteles Pállal)

— Ezek után érdemes lenne arra figyelmeznünk, milyen a magyarságtudat itt Magyarországon. Vajon az élet maradt errefelé „az emberek világossága”? Ennek fényében vagyunk-e? Az önmérgezök, önpusztítók, eröszakoskodók, az aranyborjú fényében táncolok, a másságot el nem viselők azt mutatják, hogy kevés itt is az egészséges ember. Sok a talmi fény, s persze másokra, szomszédainkra vetül mindig az árnyék.

Elmondtam, leírtam azt, hogy a szomszédos országokban élő magyarok magyarságtudata minden nyomorúság, minden megpróbáltatás — elhurcoltatás, kitelepítés, nyelvtépés — ellenére jobb, vigasztalóbb, távlatosabb mint a magyarországi magyarságé. Ezt szörnyűség kimondani, de ha én ezt elhallgatnám, becstelennek érezném magam. A magyarországi társadalmat teljes mértékben megfosztották nemzettudatától... És talán még tragi- kusabb, hogy vannak friss politikai csoportosulások Magyarországon, amelyek a nemzettudat megteremtését, helyreállítását vad nacionalizmusnak, irredentizmusnak minősítik. Ez teljes képtelenség, sőt felháborító. Ez a nemzet nem tud talpraállni akkor, ha nincs nemzettudata. Az életben, a történelemben mindig nemzetek versenyeztek. Én szándékosan használom mindig a nemzet szót az állam helyett. Nemzetek versenyeztek egyfolytában, örökké egymással. Nem várható el az, hogy bent versenyhelyzet, piaci viszonyok alakuljanak ki, ugyanakkor az európai porondon megtiltjuk a magyarságnak a versenyzés lehetőségét. Ez veszélyes s öngyilkosságba hajszoló képzelgés. Ide jutottunk. Oda, hogy a magyar parlamentből kivonulnak a honatyák a Himnusz éneklése közben. így tiltakoznak a szerintük éledő nacionalizmus ellen. Szóval, ha a magyar nemzettudatot nem tesszük rendbe idehaza, akkor hiába minden. Szomorú és vigasztaló is egyben, hogy a határokon kívül élő magyarok nemzettudata jobb mint az itthoniaké. Ez a súly alatt a pálma-állapot, amelyben a négy-öt millió magyar a környező országokban és szerte a világban leledzik, ez még sok mindent adhat a magyarországi társadalomnak is. Hogy élni akarjon Európában, hogy ne érezze magát senkinél — Zrínyi szavaival — alábbvalónak, hanem igenis legyen versenyhelyzetben. Mert másképpen nem tudunk megmaradni.

— Az erős nyelvi tudat ellenére is sok kisebbségi magyar olvad be a szomszédos népességekbe, s nagy ott is a halandóság. Tehát hiányzik még valami; a Vajdaságban és Dél-Szlovákiában durva, nyers, rideg az élet, s talán a lélektelenség veszélyei már érezhetők Erdélyben is. A családi, nyelvi kötelék is jelenthet önzést, s lehet a lélekvesztés útja is. Ali kellene még a nemzettudathoz, hogy szebb legyen itt Közép-Európában is az élet?

Kétségtelen, hogy léteznek ezek a dolgok. De szerintem a nemzettudat a mindennapi létnek is a gyökere, és ha ez megsérült, akkor a kisarjadt növény is beteg, fertőzött. A szár, a gally, a levél is .. . Persze sok az öngyilkosság. S ez ugyan nem azért történik, mert nincs nemzettudatunk, de valahogy úgy gondolom, hogy amikor értelmetlenné válik valakinek az élete, akkor tesz ilyet. Ha végigelemezzük, hogy mi miatt válik értelmetlenné egy-egy élet, ha elemzően végiggondoljuk egy-két vagy több nemzedékkel visszafele, az esetek nagy többségében ott sorvaszt a nemzettudat hiánya. Van persze seregnyi más oka is: egyéni tragédiák, kiábrándultság, anyagi gond, szerelmi csalódások és a többi, seregnyi más. De maradjunk a mánál: a nemzettudat hiánya sérületlenül plántálódik át az egypárt- rendszerű államformából a maiba. Korábban az internacionalizmus volt a nagy hiszekegy. Nem engedték, hogy magyarnak érezd magad és kinyilvánítsd ezt az érzelmet, most ez átcsúszik a kozmopolitizmusba. Most az a sikk, ha kimondod: a nyelv és a nemzet mellékes kategóriák. Miközben a franciák, németek makacsul ragaszkodnak saját identitásukhoz. Megpróbálnak vezető vagy vezetőbb szerephez jutni az európai közösségben, makacsul ragaszkodnak ahhoz, hogy sajátosságaikat őrizzék, őrizzék az Egyesült Európa keretében is. Európában csak Magyarországot kényszerítik abba a tragikus helyzetbe, hogy önmagát pocskondiázza. Nem lehet még egy példát találni, ahol a politikusok egy része azt mondja: önmagunk megtagadása számít csak erénynek, mintha a pusztulásra kiválasztott néppé váltunk volna.

— De talán nincs ellenedre az a megfogalmazás, hogy az élet értékének megbecsülése, mások tisztelete vagy szeretete, a tettekben, életben is megmutatkozó hit ránk férne nagyon.

Finoman szólva: a magyar társadalom egészségtelen. Nem akarom azt mondani, hogy

64