Forrás, 1991 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 12. szám - Peter Zajac: Közép-Európa mint álom és valóság (A szlovák regény) - Fordította Balogh Magdolna
időnek a szétválasztása okozta a rendszer traumáját. Ez a „történelemből való kihullás” lett Leszek Kolakowski filozófiai fejtegetéseinek alapkövévé. Más formában, de ehhez a gondolathoz kapcsolódik Milan Kundera „Közép-Európa elrablásáról” szóló tanulmánya is. Kundera írása alapvető fordulatot idézett elő a Közép-Európáról való gondolkodásban. Arra mutatott rá, hogy Közép-Európa a maga hagyományaival, történelmi viselkedésmintáival természetes módon Nyugat-Európához tartozik. A régió újkori traumáját Közép- Európa háború utáni „keletiessé” változása okozta. Azt a közös valamit, ami a Duna menti területeket összeköti, s ami elveszett a háború utáni európai rendezés romjai alatt, Claudio Magris elevenítette föl könyveiben és cikkeiben. Felhívta a figyelmet arra, hogy a közös hagyomány még ma is él, fellelhető egyes részleteiben, anyagi lenyomatokban, kulturális nyomokban, a történelmi folklór maradványaiban. Van tehát remény a létező maradványok alapján a közös hagyományok újjáélesztésére. Konrád György a szellemi közösségként értelmezett Közép-Európa álmát újította fel, melyet a kölcsönös tisztelet, tolerancia, megbecsülés, liberalizmus, a nemzeti és nemzetiségi megbékélés köt össze. Jacques Rupnik olyan politikai térként álmodta meg Közép-Európát, ahol a soknemzetiségű államok, a különféle nyelvek és politikai tapasztalatok közötti tolerancia uralkodik. Tanulmányaiban igyekezett kiutat találni abból a helyzetből, amelyben az egyén, a nemzet, a nemzetiség folytonos fenyegetettségének érzése, a Közép-Európa utóbbi két évszázados történelméért felelős gyűlölet uralkodik. A megoldást az emberi és nemzeti identitás, valamint az európai integráció kettős egységében látja. Josef Kroutvor cseh kultúrtörténész Közép-Európa kérdését mint a történelemnélküliségből az európai történelembe való visszatérés lehetőségét vetette fel. Tanulmányának paradox következtetése szerint miközben mi a demokráciában keressük az európai politikai és kulturális értékrendhez történő visszatérés kulcsát, Európa Fukuyama által azt közli velünk, hogy eljött az ideje a történelem végének abban az értelemben, hogy a történelem már nem hoz magával nagy társadalmi változásokat. Miközben mi a fordulatok és változások terhe alatt nyögünk, Nyugat-Európa a liberalizmus, a szabályok és etikettek unalmába merült, amely a csupán fogyasztani képes, de alkotásra képtelen ál-életek ismerős posztmodern érzését kelti. Václav Bélohradsky hívta fel a figyelmet Közép-Európa tipikus problémájára, a legalitás ellentmondásosságára. Eszerint e régióban úgy igazodnak absztrakt szabályokhoz, hogy nem veszik tekintetbe azok emberi jelentését és legitimitását. Ebből eredt a volt Kelet-Európa országaiban az az ellentmondás, hogy legális eszközöket alkalmaztak az alapvető emberi jogok eltiprására. Bélohradsky a legalitás emberi és jogi értelmének összeegyeztetéséről álmodott. Sebestyén György közvetlenül halála előtt vázolta fel a közép-európai kulturális együttműködés gyakorlati tervezetét, amely a régió összes nemzeti és nemzetiségi kultúrájának tekintetbe vételéből indul ki. Álma azon az elgondolkodáson alapul, hogy a közös történelem neuralgikus pontjai a jövőbeli kölcsönös elismerés és együttműködés révén hidalhatok át. A Közép-Európával foglalkozó tanulmányok az utóbbi évtizedben a szlovák humanisz- tikában is kezdtek helyet követelni maguknak. A szlovák néprajzkutatók nagy kollektív munkájában, a néprajzi atlaszban Sonja Kovacevicova etnográfus álma testesül meg, amely szerint a szlovák kultúra a közép-európai kultúra egyenrangú alkotórésze. A sokéves kutatások eredményeinek összegzése azt bizonyította, hogy a szlovák kultúra anyagi és szellemi alkotórészeit tekintve egyaránt tipikusan közép-európai. Nem elszigeteltségben és „történelemkívüliségben” keletkezett, hanem mindig is több kultúra metszéspontjában létezett, amelyek kölcsönösen hatottak egymásra, át-meg átszőtték, gazdagították egymást, méghozzá főként a hétköznapok kultúrájában és műveltségében, melyek mindig történelemalkotók. Ugyanebben az irányban haladt a középkori szlovákiai művészet kutatásában többekkel együtt Ján Bakos is. Ő olyan történelmi útkereszteződésként írja le Szlovákiát, amelyik hol középpontibb, hol periférikusabb helyet foglal el, de mindig befogadja mindazon elemeket, amelyekkel fejlődése során kapcsolatba kerül. A szlovák kultúra harmadik közép-európai orientációjú koncepciója Milan Hamada tervezete. Mindenekelőtt arra hívja fel a figyelmet, hogy a 50
