Forrás, 1991 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 12. szám - Sándor Iván: A karnevál harmadik napja - A kilencvenegyes esztendő 9. A politikai közírás nagy korszaka és az elnémulás
Sándor Iván A karnevál harmadik napja — A kilencvenegyes esztendő — 9. A politikai közírás nagy korszaka — és az elnémulás 1. A. JLnyolcvanas évek vége, a kilencvenes évtized fordulója olyan nagy korszaka a magyar politikai esszéírásnak, mint amilyen a reformkorszak, a századelő, a harmincas évtized második fele, a negyvenöttől negyvennyolcig terjedő néhány esztendő volt. (Az alapot a szamizdatban és a nyugati emigrációban megjelenő politikai esszéírás jelentette.) A nagy hullám a kilencvenegyes esztendővel jutott holtpontra. Sokan a legjelentősebbek közül némán néznek körül, a ritka megszó- lalások-töprengések alaphangja a zavar, a kiábrándultság, nem ritkán a depresszió (ama, nemzeti történelmünkből jól ismert „melancholia”). Szerves, visszatérő jelensége ez a magyar politikai esszéírásnak, mögötte a politikai gondolkozásnak, így volt a másfél évszázada tartó négy nagy szakaszban is. Valami kitisztul, valami elkezdődik, elmélyül, közérdekű lesz, megvilágító és serkentő, aztán a hullámhegy átbukik völgyébe, a horizonton új felhők jelennek meg, — Vörösmarty följajdul:„Midőn ezt írtam, tiszta volt az ég . . .”, a közeledő morajlás betölt mindent. A korszakösszegezés, a múlt kivesézése, a nagy históriai ívek (szellemi teljesítményekben való) összekapcsolása még korántsem befejezett, Mészöly Miklós, Kende Péter, Borbándi Gyula, Kemény István, Vekerdi László, Litván György, Csoóri Sándor, Hanák Péter, Lengyel László, Bihari Mihály, Balassa Péter azonban egyre csendesebbek, (de a kocsma bezzeg hangos), a politikai esszéírás légszomjjal küzd, valami újjal kell (ugyanis) szembenéznie. Támpontok kijelölése, cövekek makacs leverése, térképrajzolás, írtam nem is olyan régen. Ám a horizont is változóban, a táj is, nem szólva a növényzetről, a hangyákról, a hegyoldalon villanó siklókról, miközben nem ismeretlen, ám nyugtalanító tekintetek ott a kocsmaasztal körül. Ma a hosszabb távra mutató politikai gondolkozásnak elemi feltétele az elhatárolódás a „létező” politikáktól. (Szép kis paradoxon!) Lehetséges-e ez egyáltalán, miközben minden ragad a napi viszályoktól (a lucsok még a kéziratpapíron is). Rendelkezhet a politikai gondolkodó autonómiával? Figyelem azokat, akik az elmúlt évtized politikai esszéírását megalapozták és magasra vitték. Azt hiszem, további munkásságuknak ez az alapkérdése. Hozza a posta az immár híres nyolcvanhetes Lakiteleki jegyzőkönyvet. A névsort nézem át először (hányfelé röpitette azóta a történelem centrifugális ereje a sátor 32
