Forrás, 1991 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 11. szám - Sümegi György: Összefoglaló Tóth Menyhértről (Supka Magdolna: Tóth Menyhért)
Kivétel nélkül minden egyház, párt, szakszervezet számára is ez volna a legfontosabb küldetés. Ha ezt az alapvető konszenzust nem fogjuk tudni megteremteni, akkor Magyarország menthetetlenül le fog maradni a XX. századtól, sőt a harmadik évezredtől is.” (Nyíri Tamás, augusztus 18.) (Közbevetés) Persze, hogy azt jelenti egy napló esztétikai formaarányossságát, ha jelenérzékenysége akkor is élő és kikezdhetetlen, amikor az íróját már . . . (Búcsú helyett) ... a gesztenyefa alá temettük. „Rilke mondja valamelyik elégiájában — írta néhány éve —, hogy a halottak nemcsak azért halottak, mert megszűntek jelen lenni. Akkor halottak, ha nem hatnak ránk. És fölteszi azt a nagyon fontos kérdést, hogy tudnánk-e mi nélkülük élni. Nem hiszem, hogy tudnánk nélkülük élni, a halottak nélkül; az időszintek elválaszthatatlanul folynak át egymásba.” Ezért is nem búcsúzom Ágnestől. Végül is: róla szól ez a fejezet. 1991. augusztus ( Folytatjuk ) Összefoglaló Tóth Menyhértről Supka Magdolna: Tóth Menyhért Tóth Menyhért festőművész halála (1980) után élesen vetődött föl egy az ő művészetéről írandó monográfia szükségessége. Bizonyos szakmai rivalizálás után e munkát még özv. Tóth Meny- hértné, Lándori Angéla biztató segítése, egyetértő hozzáállása mellett Supka Magdolna művészettörténész kezdhette el. Kapóra jött ehhez a festő művészeti hagyatékának átnézése-fölméré- se, melyet a kecskeméti múzeumnak való hagyatéki átadás miatt kellett elvégezni (e munkában Supka is részt vett). A könyv szövege — ahogy Supka írja az utószóban — már 1981-ben elkészült. A kézirat kilenc évig járta sajátos kálváriáját: támadták rosz- szul értelmezett szerzői jogsérelem miatt, az eredeti kiadója nem törődött vele, szenvtelenül szerződést bontott, majd sajátos összefogás eredményeként jelenhetett meg 1991 elején végül is a Gondolat Kiadó gondozásában. Supka Magdolna valódi célját az utószóban így foglalja össze: „a teljesség igénye nélkül, a piktúra (értsd: Tóth Menyhérté) magvát választottuk a képek s az irás vezérfonalául”. így, a szerző pontos önjellemzése birtokában, a könyv olvastán várakozásunkat is helyre kell igazítanunk: választott tárgyát, Tóth Menyhért művészetének teljességét részletesen tárgyaló tudományos művet, szigorúan rendszerezett monográfiát vártunk — s végül is nem azt kaptunk. Noha a szerző a szövegben egyszer- kétszer „monografista”-ként határozza meg önmagát, müve mégsem monográfia. A kiadvány Supka Magdolna sajátos szemléletű Tóth Meny- hért-elemzése, valóban a teljesség igénye nélkül, egyénien fölfogva s interpretálva a Tóth Meny- hért-i „piktúra magvát”, az életmű lényegét. Supka Tóth Menyhért művészetében nem rajzol lineáris fejlődésvonalat, nem figyel gondos minuciózitással az életmű időbeli előrehaladásá- ra. Főként a képtémák változása (III. A falu ihletése: mezei szorgalom és parasztfejek; IV. Virágportrék és életképek), a műfajok belső gazdagodása, sudarasodása s a stílus-jellegzetességek kiforrottságának folyamatos vizsgálata köti le figyelmét. Egyes témák későbbi művekben való fölbukkanásait is észrevételezi. A megközelítés menete: az új művet mindig — jobbára expresz- szív — műleírással mutatja be Supka, majd az időbeli és tematikai koordinátákon fixálja a helyzetét. Jól érzékelteti, hogy Tóth Menyhértnek hogyan lehetett „e két urat, a természetet és a művészetet egyszerre és azonos áhítattal szolgálni”. Supka nem periodizál, nem választja mereven korszakokra Tóth Menyhért művészetét. Művek és műcsoportok köré nem húz éles határvonalakat. Immanensen mégis kitetszik: Tóth Menyhért első alkotói évtizedeit (kb. 1925— 1946) meredek kaptatónak tartja ugyan, de elég gyorsan elintézi. Nem időz a falusi motívumok 95
