Forrás, 1991 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 11. szám - Sümegi György: Összefoglaló Tóth Menyhértről (Supka Magdolna: Tóth Menyhért)
(jelek, jelképek, Tóth Menyhért-i kép-paradigmák) között, egyetlen széntanulmányt, egyetlen pasztellképet nem hoz elő, nem tulajdonít jelentőséget az akkori Tóth Menyhért művek-fölírá- sainak, mondatszalagjainak, a szellemi tartalmak primér írásos hordozóinak. Szövege végén joggal hárítja tovább e feladatot Supka: „Műtörténetünk speciális kortársi feladata, hogy fellépésének (Tóth Menyhértének) fontosságát, művészetének hatóerejét a gyökerei felől jobban megvilágítsa”. Supka Magdolna a Tóth Menyhért-i művészet szerves belső gazdagodását, téma és jellegmódosulását kitüntetett figyelemmel kíséri nyomon. S persze a színvilág változását, a kifehéredést érlelő folyamatot. A szerző nem idéz Tóth Menyhértről korábban megjelent írásokat, nem adja kritikáját a Tóth Menyhért-i-irodalomnak. Egy helyütt jelöl korszakot „nagyjából 1947 és 1957 közé eső szakaszban — környezetének alakjait realista eszközökkel ábrázolta” — s pontosan teszi azt is. Ezzel voltaképpen elutasítja az egyébként is tarthatatlan, Bánszky-féle 1945-ös merev korszakhatárt, amit semmiféle lényegi vonás nem indokolt Tóth művészetében. Supka Magdolna végül is a 60-as, 70-es évek műveit tekinti az életmű legfontosabb részének, csúcsának — szövegben, képben egyaránt ez szerepel jogos túlsúlyban. A szövegben egyedül Tóth vallomásaiból, interjúiból idéz szívesen és arányosan Supka, ezeknél azonban igen sajnálatosan semmiféle jegyzet nem igazít el abban a vonatkozásban, hogy az idézeteket éppenséggel honnét vette. Az Irodalom címszó alatt fölsorolt tételsor is erősen hiányos, mintha nem a szerző egyéni filológiai búvárlásain alapulna, hanem va- lahonnét, s ráadásul sajátos ellentmondásosságával együtt átvette volna. (A bibliográfiából Almá- si Miklós, Pap Gábor, Schéner Mihály fontos írásai hiányoznak, s említetlen marad egy Tóth művészetéről beszámoló Németh Lajos-interjú is.) Az 1941-es Műbarát kiállításról Elek Artur és Szerdahelyi Sándor cikkei (Elekét kétszer közli, ahogy néhány más tételt is) mellett nem említi a legfontosabbat: Ernő Kállai: Maler, Bildhauer, Graphiker, Pester Lloyd, 1941. okt. 5. Az önálló kiállítások sorából két lényeges (Tóth Menyhért első alkotói korszaka, Kecskemét, Katona József Múzeum, 1979.; Emlékkiállítás, Vigadó Galéria, Bp. 1980) s néhány kisebb teljesen kimaradt, ahogy a díjak között nem említi a Magyar Művészetért 1989-es poszthumuszt. A kisebb pontatlanságoktól eltekintve néhány kirívóbb hibát s tévedést jegyzünk föl. Tóth Menyhért nem Miskén vezetett rajzszakkört „az ötvenes évek közepétől”, hanem Kalocsán 1948 —49-ben, ahol Képzőművészeti Szabadiskolát szervezett; az alakrajz, az anatómia, a festés és mintázás tanára volt (25. lap). A bajai művésztelepen nem dolgozott a 40-es évek második felében, az 50-es évek elején. „A tájfestés (.. .) mint önálló műfaj fel sem merült programjában” — kijelentést (31. lap) látszik cáfolni több korai pasztell s olajképe, a későbbiek közül pedig a Balaton (1965. o. v. 80 x 60 cm, dr. Barta Gábor gyűjteménye), a Tó-álom (1972. o. v. 67 x 80 cm) az Alföldi álom (1973. o. v. 79 x 100 cm) — hogy csak a legismertebbeket említsem. A Tóth Menyhértet jól ismerő lektor (nem volt? nincs jelezve sehol!) segíthette volna e szeplők eltüntetését, javára vált volna a kéziratnak. A könyv magyar szövegét francia, angol és német összefoglaló egészíti ki. A festményreprodukciók (34 fekete-fehér, köztük szobroké is, 46 színes — amelyek sajnos elcsúsztak általában a bíbor felé) mellett nagy mennyiségű rajzot (109) is tartalmaz a kiadvány, ezzel is erősítve a Tóth Menyhért-i rajzművészet fontosságát. Supka Magdolna egyéni sugallató, jó arányérzékkel fölépített esszéje a Tóth Menyhért-iroda- lom fölött, annak eredményeit nem használva, azt számba se véve véglegesítődött. A hűvösebb távolságtartást, a tudományos értekezésekben megszokott objektivitást mellőzve a hangja közvetlen, helyenként átforrósodottan szárnyaló. Bizonyos, hogy választott tárgyát, Tóth Menyhért autonóm művészetét példaadó életműnek tartja — s azonnal hozzátehetjük: teljes joggal. Sajnos, a könyv azonban — akarom mondani: a puha fedelű (szerencsétlenül egy szempár-orr kinagyítás került a borítóra), kockás formátumú kiadvány a ma elterjedt, bővebb tartalmú kiállítási katalógusokat idézi elsősorban emlékezetünkbe. Végre, egy évtizedes várakozás után új földolgozás Tóth Menyhértről — de ahogy a témát nem tudta kimeríteni (a szerző is jelezte), úgy várakozásunkat sem tudja beteljesíteni. Sümegi György 96
