Forrás, 1991 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 11. szám - Fried István: A lírikus Katona József („Világokat álmod a világ hátára”)
Fried István A lírikus Katona József „Világokat álmod a világ hátára” *Á. JL borzasztó torony harmadik felvonásában Zábern Stannó erdős tájékon töpreng, talán „őseimnek vétkökért szenvedek, talán gyermekeimnek gonoszságokat viselem”, minekutána szembekerült a jövendővel és a múlttal („elenyésztek a boldogság aranysugári, és a jövendőről minden reménység nélkül — csak a múltaknak keserveire tekintek vissza”), az emberi életet önkényesen szakaszoló tényezőkkel. Vég-elkeseredésében (hogy Katona később idézendő gyakori szóhasználatra utaljunk) egy (a) „szózat” riasztja föl, idézve számára a magyar költészet egy sűrűn emlegetett példázatát: „Szerencsétlen te sohasem voltál; az, amit te szerencsétlenségnek tartasz, csak csupán előbbeni sorsodnak megváltozása. Amiképp a hernyó koporsót fon nyálából magának, hogy idővel mint tarka lepke repdeshessen a levegőben, és új életet élhessen, így veszti el a büszke tölgy is ősszel zöld ékességeit, az árnyékozó leveleket, hogy a jövő kikeletkor új szépségben és pompában emelkedhessen ki.” Csokonait idézhetjük, A pillangóhoz című verse „verdeső” halhatatlanság-hitét (Szau- der József), a neoklasszicista átváltozás-élmény költeményét, valamint rövidebb Csoko- nai-verseket, a játékos Impromtu egy cseresznyefa-levelet rágó hernyóhoz címűt, amely személyessé éli a pillangóvá átszépülés motívumát, továbbá a Fillishez című hatsoros rokokó hangvételét, amelyben a tűnt szépség túlcsorduló édessége alig enyhítheti a veszteség okozta fájdalmat. Katonának ez a ki tudja, mennyire egyéni leleményű dramatizálása nem bővelkedik a följebb idézett betétekben, e részlet azonban szinte akaratlanul előlegezi az 1816-tól gyér egymásutánban születő verseket. Előlegezi már csak abban is, hogy az idő megszólaltatását, a küzdelmet az idővel, a „létel”-lé sűrűsödő és a szemlélődést az elmélkedéssel párosító, a folyamatszerűséget tagadó magatartást írja körül, amely az átváltozásban érzékelhető. De előlegezi ez a néhány sor a Katona-lírát visszafogott tárgyi- asságában is, abban nevezetesen, hogy a legszemélyesebb, leggyötrőbb, legfájóbb gondolatokat, érzéseket, mondandót objektiválni igyekszik; egyfelől az egyetemeshez, a törvényszerűhöz méri (és ezáltal egyedi voltát kérdőjelezi meg), másfelől jellegzetes helyzetként ábrázolja. így kap alcímet A magányhoz című vers (Egy embergyűlölői órában), ekképp a Tőrbeesésem (Visszagondolás), ilyen módon lesz Regévé egy kísérteties, „gótikus” hangulatot árasztó szerelmes vers. Még valamire lehetünk figyelmesek: Katona helyzetrajzai többnyire az érzékeny irodalomból, egy kutató szerint a XVIII. századi angol temető- és sírköltészetből ismerős helyszíneket, eszközöket idézik, vagy pedig olyan, szintén jellegzetesnek minősíthető fordulatokat, amelyek a kutatók akár túlzottnak is nevezhető forrásfeltárási igyekezetét a legmeglepőbb párhuzamok, kölcsönzések kimutatására ihlették. Horváth János szerint például Katona versein „Berzsenyi, Csokonai és Himfy ismerete és hatása is látszik”; Waldapfel József Csokonai, Platón, Schopenhauer, Schelling, Fichte, Rousseau, valamint a spinozizmus jelenlétéről irt, egybevetve Katona lírai darabjainak egyes frázisait a vélt vagy valódi forrásokkal. Tény, hogy Katona irodalmi (és részben bölcseleti) műveltségéről még Waldapfel alapos kutatásai ellenére is viszonylag keveset tudunk; és főleg az látszik felejtődni, hogy 53
