Forrás, 1991 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1991 / 11. szám - Darvay Nagy Adrienne: „Szép se volt igen; de egy Alphonsus, egy Caesar állott előttem” - Bánk bán, avagy a magyar férfiideál és ábrázolói

hogy lóra termett őseink ily asszonyos viseletét használtak, mely őket a szabadabb mozgásban mindenesetre gátolta.” (Részlet az 1845. nov. 8-ai számból, 606. 1.)

A kritikus kifogásait a legújabb időkig sem fogadták meg a jelmeztervezők. Szigeti Józsefről Bánk bán szerepében nincsen ábrázolásunk, de biztosan tudjuk, hogy ha alakítása nem is, kosztümje megfelelt a nagy elődök mintájának. A másodgenerációs nemzetis színész nem a tragikus hős szerepkörében, hanem, elhízása után, jellemszínészként találhatta meg helyét a színpadon. Komáromi Alajosról, az apjuk örökébe lépő ifj. Lendvay Mártonról és Egressy Ákosról sincsen képünk, Molnár Györgyről azonban szerepkép hiányában is tudjuk, hogy kissé túl patetikus, de férfias, szép Bánk lehetett. A magyar férfiideál reformkor alakította örökségét vihette tovább a színésznek gyenge, de kora férfiszépségének tartott Nagy Imre is, aki azonban a korabeli kritikák szerint, 1877-től kezdve, mikor először játszotta a bánt, sem lelkileg, sem testileg nem volt eléggé érett erre a szerepre. Annál izgalmasabb lehetett az 1890-es évek közepén Szacsvay Imre, a férfiméltóság megteremtőjének Bánkja. Képet ugyan nem találtam róla, hiszen az ő igazi szerepe Petur bán volt, de kortársainak visszaemlékezései nyomán gondolatban kaphatunk képet arról a nagyszerű művészről, akit a Katona-drámába szinte szerelmes „nagy Gertrudis”, Jászai Mari is kiszemelt e szerepre.

Ahogy Szacsvay Peturban, úgy nyújtott sokkal nagyobb élményt kortársainak E. Kovács Gyula Bánk bán szerepében. Kolozsvárott sok-sok felújításban játszotta a nagyurat, s ugyanúgy személyéhez kapcsolható a szerep, mint Szentgyörgyi Istvánéhoz Tiborc. A fennmaradt fényképek tanúsítják, hogy jelmeze ugyanolyan vagy legalábbis nagyon hasonló volt elődeiéhez, csak ő rövid hajával, paróka nélkül interpretálta. Olyan volt, mint a Kárpátok egyik magas, magányos fenyője, s mellette a kortársi és színháztörténeti összehasonlításra is sok alapot nyújtó egyszerű paraszt, Szentgyörgyi Tiborca, szintézisét adták Katona József gondolatainak. Katonának nem adatott meg, hogy a kolozsvári első magyar színházunk megnyitására beküldött pályaművét színpadon láthassa, de sok-sok évvel halála után az akkor megnyitott színházban az ő szellemének hódoltak a kétféle művészi stílushoz tartozó nagyszerű művészek. E két színművész halála is stílusos volt. A tragikus hős típusa, Bánk bán, E. Kovács Gyula viszonylag fiatalon halt meg Petőfi Sándor versének szavalása után, díszmagyarban a segesvári volt csatatéren. A természetes, egyszerű paraszt megteremtője, a naturális színjátszás apostola, Szentgyörgyi István pedig közel kilencvenesztendősen, s majdnem a földön, amit úgy szeretett.

A többi nagy Bánkunkról is — a technika fejlődésének köszönhetően — már vannak fotográfiáink. Pálfi György, Kürti József ugyanolyan öltözetben, ugyanolyan felfogásban játszhatták szerepüket, mint elődeik. Kétszer Ódry Árpád is megpróbálkozott Magyarország nagyurával. Galamb Sándor „A Bánk-probléma” c. tanulmányában (Budapesti Szemle, 1928.) éppen az ő és Kürti József alakítását hasonlítja össze: „A teljes Bánkot egyikük sem testesítette meg, de éppen alakításuknak egymással szöges ellentéte mutatja e karakternek kétféleségét. Amabban (Kürti) hiánytalan volt a »nemes méltóság«. Minden jelenéséből a nagyurat éreztük, kinek »markában ott dörgött egy ország felébe mért mennykőcsomó«. Ez is Bánk, de csak Bánk egyik fele. Az önmagával tusázó Bánk elsikkadt a játékból. Ódry játéka éppen ezt a fojtott tüzet, ezt az idegesen vibráló lelki életet mutatta be. Ez is Bánk volt, de csak Bánknak a másik fele. A hősi vonás, a nagyúr, a nagyvonalú jelentékenység elsikkadt játékából.”

Ebben az időszakban játszotta Bánkot Bakó László is, akiről nemcsak fotók, hanem teljes film állhatna rendelkezésünkre. Janovics Jenő ugyanis őt szemelte ki Bánk bán-filmjének címszerepére. A színészről szóló véleményét Janovics Németh Antal Bánk bán színpadtörténeti szintézise számára fogalmazta meg visszaemlékezésében (Bánk bán száz éve a színpadon, Bp. 1935. 223.): „Bizonyos, hogy a magyar színpadokon sok jelesebb Bánkot láttunk. De megjelenésében impozánsabb, külső adottságaiban illúziót keltőbb Bánk nem dongott a színpad deszkáin soha, mint ez a hatalmas termetű, széles vállú, súlyos járású, ritka ember-példány.”

30