Forrás, 1991 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 11. szám - Beke József: Dramaturgiai eszközök a Bánk bán szövegében
... hisz a’ Természet a’ Szegényt maga arra szánta, hogy szülessen, éljen, dolgozzon, éhezzen, sanyarogjon, és — meghaljon. (3:250) II. 1. A hagyományos írásjelek közül a felkiáltójel az, amelynek szokásos funkciója legközelebb áll az előző pontban tárgyalt kiemeléshez. A drámában gyakori, Katona nemcsak egyesével, hanem kettesével, sőt hármasával is alkalmazza: Jól érezhető e jelzésből az indulat megfelelő foka: Német! te megnyitottad a’ szemem! Hát enyim Melinda!! Ha! veszsz-el itt arany kalitkád űrében árva bíboros Teremtmény — mit gondolok veled!!! (2:423) (1:305) (1:529) Az író nemcsak a ma megszokott mondatvégi jelként használja, hanem mondat közben is egy-egy hangsúlyos szó kiemelésére: Oh jó Uram, csalatkozol! szerelmes Bánk-bán szemének illy titok nehéz! (Pr:44) Oh buzogj vér! Csak buzogj! (3:213) Világot, itt! világot! (1:254) E jel különböző funkciói, amelyeket Katona kihasznál, így csoportosíthatók: A) Felkiáltásban: Gyilkos! Segítség! (3:423) Oh Istenem! (3:10) Hazudsz! (3:1) Tigris-anya! (1:49) B) Megszólításban: Bánk, Bánk! taposs meg legalább engemet! (3:26) Fattyú! megöllek! (2:389) Úton-álló! (3:94) C) Felszólításban, kérésben: Hallgass Simon! (2:45) Gyerünk! (2:2869) Várj, Bíberách — ne menj! várj! várj! (3:418) D) Felháborodott kitörésben: — rajtam a kaczaj! (4:55) Berchtold Nemzete!!! (4:67) Oh Királyné! ez gyalázat! (4:58) Ezt a jelet Katona a megszólítások után szinte kivétel nélkül kiteszi: kegyes Nagy-asszonyom! Hazámba vágy a szívem (4:70) Király! Gertrudisod koporsó alljára vágom a Hatalom-Jelét (5:158) Gyakran találkozunk vele olyan mondatban is, amelyben mai szemmel alig indokolható: Jó Bertha, légy Leányom annya, mint én annya lészek a tiednek! azt mondád te akkor jó Anyámnak (4:68) ő boldog ember! enyhülést szerezhet (5:393) Többször érezhető, hogy e jellel akarja az író instruálni kiemelésre méltó szövegrész: Nincs a Teremtésben vesztes csak én! nincs árva más több, csak az én gyermekem! (5:390) Feltehető, hogy egyáltalán nem a hangerő fokozására, inkább a kellően tagolt, nyomatékos és nagyon érthető kiejtésre kívánja felhívni a figyelmet. Hasonlóan a mű legvégén is: Magyarok! igen jól esmérem — szeretnek, enyimek! — Hogy illy nemes Szívekkel egybe a színészt: ez most fontos, 13
