Forrás, 1991 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1991 / 10. szám - Katona Imre: Népek, vallások és a társadalmi fejlődés (Vázlatos körkép Földünkről és a Kárpát-medencéről)

kezeit, hogy ezt a kétharmadnyi katolikusságé csak kétszeresen múlta felül. (A katolikus papi nőtlenség is értelmiségi öngól volt az utánpótlás terén). A katolikusokkal szemben kimutatható műveltségi és egyéb társadalmi előny már nem érvényes kálvinista-lutheránus viszonylatban, a „jobb” magyar öntudatát sem éreztették, sőt inkább fogtak össze velük, mint a katolikusokkal, mégha ez utóbbiak netán színmagyarok, a lutheránusok pedig nemzetiségiek vagy frissebben beolvadt „idegenek” voltak is. A katolikusokkal szembeni kisebbség ellenére vagy miatt is mindmáig fennmaradt a protestáns, főként a kálvinista összefogás, mely csaknem minden téren: a hungarológiai tudományoktól a nemzeti jellegű politikai pártokig megmutatkozik, ez a katolikusokra újabban egyáltalán nem jellemző. Történelmi viszonylatokban a terjeszkedni kívánó és ugyanakkor védekezésre is kényszerülő reformátusok jobban alkalmazkodtak a fejletlenebb törökséghez, mint a Habsburgok vezette osztráknémetséghez, ez, és a későbbi kényszerpályák is tudatzavarokhoz vezethettek. A hódoltság után egyoldalú törökbarátoknak, később kurucoknak, majd 48-asoknak tartották őket, s nem késtek a retorziók sem. így a Monarchia bomlasztá- sában még a 67-es kiegyezés után is igyekeztek közreműködni: kálvinista őseik közül egyesek a törököt hívták vissza, az utódok pedig titokban részt vettek azon a szerb smederevoi összejövetelen, amelyen a balkáni háború után, az I. világháború kitörése előtt a Monarchia felosztását tűzték ki célul. A kálvinista Róma és e vallást követők a II. világháború utáni átalakításban is tevékenyebben működtek közre, mígnem ugyanazt kapták „jutalmul”, amit a katolikusok büntetésül. (Természetesen felsőbb körökben mindig voltak Habsburg párti „kollaboránsok”, köztük a megkésett típusú Horthy is.)

Az első rohamra kisebbségbe szorult katolikus vallás az államilag támogatott refeudali- záció és ellenreformáció során kíméletlenül szerezte vissza országos és a magyar etnikumon belüli többségét. A Kárpát-medencében ez a legvegyesebb nemzetiségű vallás: követői teljes számban a horvátok, továbbá a magyarok, a németek és a szlovákok többsége; 16—17. századi szerződések révén görögkatolikus lett a ruszinok többsége és valamivel később a románok harmadrésze is; a szerbek között nagyon kevés katolikus van. Hasztalan volt azonban a számbeli többség, az államegyházi törekvések, (az állami támogatások és egyéb segítségek, birtokosztás stb.), e vallás a társadalmi-közéleti aktivitás, az iskoláztatás, a tudományok és a művészetek művelése terén nem tudta arányszámának megfelelő elsőségét is visszaszerezni. Jobban kézben tartott tömegei is lassabban mozdultak, a latinitás és az interetnikus jelleg miatt is a köztudatban sokáig első helyen szerepelt a vallás és ezt követte a nemzettudat. Am épp ennek révén a magyarság létszámban igy gyarapodott, pótolta a török és a kuruc háborúk miatti vérveszteségek egy részét, mert elsősorban a katolikus magyarokba olvadtak be jelentős — szintén katolikus vallású — német és szlovák tömegek; a közös vagy rokon görögkatolikus vallás is tompította a legújabb korban első helyre került nemzetiségi ellentéteket, s a jelentős késés ellenére is gyorsíthatta a nyugatias jellegű polgárosodást. Bár e vallások nemcsak az égi, hanem a földi üdvözülés kizárólagos letéteményeseinek is tekintették magukat, és az országban tapasztalható romlásokat mindig a másik felekezet számlájára írták, ám a haladás, a fejlődés és a szabadság mégsem egyik vagy másik vallás mégoly buzgó tömegeinek kizárólagos sajátja. A kálvinista többségű tiszántúliak aligha ismerik el (önként és szívesen), hogy az (ismét)katolikus többségű Kisalföld a fejlettebb, és általában is: a katolikusok mondhatják maguknak a legtöbb nemzetiséget és a teljesebb társadalmat; a katolikusnak maradt Szeged is valamivel tagoltabb, nyitottabb és alkalmazkodóbb volt, mint a kálvinista Debrecen. Némi zavar van még a „tiszta” és kevert („faj”) magyarság viszonylatában is: hiába olvasztott be a magyar katolikusság jelentős idegen elemeket, a katolikusnak maradt és a korán visszatérített országrészek (Nyugat-Dunántúl, Csallóköz, Palócföld stb.) embertani összetétele sem kevésbé „magyar”, mint a törököt átvészelt és kevésbé kevert kálvinista magyaroké. A nemzeti és helyi köztudat sem különbözik oly nagyon, mint vélhetnénk: pl. a népköltészetben, a népzenében és a népművészetben felekezet szerinti hovatartozásra valló különbségek alig vannak, így a tipikusan vegyes vallású, színmagyar Alsónémedi gazdag szóláskincse a felekezetek országos vagy helyi aránya szerint nem különbözik, 99%-ig egységes.

85