Forrás, 1991 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 10. szám - Gosztonyi Péter: Szovjet csapatok Magyarországon
Gosztonyi Péter Szovjet csapatok Magyarországon • június 16-án az utolsó szovjet katona is elhagyta Magyarországot, így hazánk 1944. március 19-e óta először van megint abban a szerencsés helyzetben, hogy földjén nem tartózkodnak idegen nemzetiségű csapatok. Szuverenitását nyerte ezzel vissza az ország, amely nélkül nem lehet önálló és független kül- és belpolitikát kialakítani. Történelmi dátum ez a nap. Egyike a huszadik század nehéz sorscsapásait elviselő Magyarország csillagórájának. Ahogy mondani szokás: egyszer ismét ránk ragyogott a fényes napsugár. Érdemes és szükséges ezen alkalomból felidézni — még ha csak egy vázlat erejéig is — hogyan került hazánk e helyzetbe? Milyen kül- és belpolitikai események voltak azok, amelyek végsősoron állami szuverenitásunk elvesztéséhez vezettek? Az első dráma a második világháború utolsó éveiből adódott. A második világháború után 1944. március 19-én, vasárnap hajnalban Hitler hadserege bevonult Magyarországra. Az engedélyt ehhez Horthy kormányzótól csikarta ki — fenyegetéssel, zsarolással. A német csapatok jelenlétükkel kikényszerítették Magyarország behódolását a nemzetiszocialista Németországnak. Jóllehet Hitler nem csinált Magyarországból náci tartományt, de a magyar politikát — teljhatalmú megbízottja, dr. Edmund Veesenmayer követ irányításával — a Nagynémet Birodalom érdekében alakította át. Hat hónap múltán a szovjet hadsereg a német csapatok nyomában elérte a Kárpátokat. 1944. augusztus 30-án a Székelyföld keleti csücskénél, az Uz völgyénél először lépett magyar földre. A Szovjetunió és Magyarország között 1941. június 27-e óta hivatalosan hadiállapot volt. Magyarország fegyvertársa volt Németországnak. A Vörös Hadsereg a német csapatokat üldözve lépett magyar területre. 1944. augusztus 30-ától 1945. április 7-éig Magyarország hadszíntér volt. Nehéz harcok közepette sikerült a szovjet csapatoknak — román, bolgár, jugoszláv hadosztályokkal megerősítve — a német és magyar hadsereget (utóbbinál csak a „romokat”) az országból kiszorítani. 1945. május 9-én véget ért a második világháború Európában. A náci Németország feltétel nélkül kapitulált. Kelet-Európábán, amely eleddig a németek politikai és gazdasági érdekterülete volt, jórészt szovjet csapatok állomásoztak. Az 1946 telén Párizsban összeült győztes hatalmak képviselői hetek alatt kidolgozták Hitler „kis csatlósainak” (ez volt a nem hivatalos, de járatos megnevezés) jövőjét. Békeszerződésre került sor Finnországgal, Romániával, Bulgáriával és Magyarországgal. Magyarország is — a német csapatok által való megszállása dacára — Hitler csatlósának számított, nem utolsó sorban azért, mert a Királyság Szálasi vezetése alatt még 1944. október 15-e után is kitartott (hivatalosan) a Nagynémet Birodalom mellett. A párizsi 1947-es béketárgyalások során Magyarországnak sem barátai, sem támogatói nem voltak. Egyedül Anglia részéről mutatkozott meg a hajlam — talán Teleki Pál mártírhalála miatt? — hogy a minimális magyar területi igényeket Erdély ügyében párto- lóan segítse. A kikötés csak az volt: ne ők egyedül, hanem a Szovjetunió képviselője is 64
