Forrás, 1990 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1990 / 10. szám - Szörényi László: Corvin-közi presszó

Szörényi László

Corvin-közi presszó

U. -M.Z ablaknál találkoztunk, a vonat ablakánál. Addig is ismertük egymást, ahogyan a gimnáziumban szokás volt, ha nem egy osztályba jártunk. Vesén rúgás a lépcsőn, vagy futó köszönés a folyosón. Kasztrendszer volt; az udvar, ahová kiengedtek 10-10 percre „fizkul- túra” céljából: akár a börtönudvar, kerengtünk, egy-egy lányt hecceltünk, osztálykereteinket nem igen törtük át, mint Bánk bán tette Gertrudis megölésekor, H. tanár úr és a leghülyébb B.-osztályos, Sz. Bálint szerint. (Utóbbi hozzátette, hogy a gyilkosság után a korlátok ismét összecsapódtak a nagyúr körül.) Kölcsönösen tisztáztuk, hogy nem vagyunk zsidók, holott mindketten annak néztük a másikat. (Fontos dolog volt ez; később New Yorkban, félig székely, félig csodarabbi-származású barátom jött arra rá, hogy messziről zsidónak látszom, ha gesztikulálok, közelről nem. Teljesen zsidó barátaim általában teljesen zsidónak néztek. Vultus decipit mundum — ha van ilyen közmondás.)

Ez csak az ismerkedés kezdete volt: később azt is közölte velem Z. Laci, hogy az ő nagyapja — akinek mellszobrát a komódon mindig megdicsérték a népnevelők — nem azonos Sztálinnal, csak hasonlít. Amikorra leérkeztünk Balatonfenyvesre, (tulajdonképpen Alsó-Bélatelepre), kis magot képeztünk, a fennálló ellen. Fenn a szocializmus állott: hiába rongáltuk, elszántan, négy évig — képességeinkhez mérten — a gimnáziumban, nem akart elmúlni. (Későbbi aforizma: a szocializmus olyan bohóctréfa, amely műfajsze- rűtlen, tudniillik nincs vége.) Utáltuk, iszonyúan. Még tizenkét éves sincsen az ember, és az orosz tankok szétlövik a várost; utána pedig megalakul a KISZ, és be kell lépni. Volt olyan közöttünk, aki visszaélt azzal a teóriaváltással, amely a KISZ első éveit jellemezte: nem tömegszervezet, hanem élcsapat, majd mégis tömegszervezet; az istennek sem volt hajlandó fölmondani a három laoszi herceget, mint politikailag kötelező ismeretminimumot, a vizsgáztató KISZ-titkárnak, aki fogorvos-apjától örökölt, recsegésre emlékeztető családi nevét az alapszerv névadójának nevére magyarosította, és így csinált karriert. (A névadó egyébként egyszerű családirtó volt egy Pest-környéki faluban, de hősi halállá stilizált após-gyilkossága legalább három ártatlan ember felakasztásába került 56 után.) A herceg-nemtudó így kívül is maradt a párt ifjúsági szervezetén, kénytelen volt rögtön, még gimnazistaként belépni a pártba; de a többség ijedten a KISZ-t választotta, és utálta, elszántan, továbbra is az egészet.

Nem is KISZ-tábor volt, ahová indultunk, hanem német nyelvű tábor. (A KlSZ-tábo- rokból elegem volt: még elsőben részt vettem egy olyanban, ahol — mert engedély nélkül fürödtem csendespihenő alatt — a főnök táborbontáskor a WC-t szedette szét velem; rossz dolog szarban tapicskolva rozsdás szögeket húzkodni ki a Balatonboglár-Nagybereki Á. G. tulajdonát képező deszkákból.) A táborparancsnok B. Miki később természetesen a KISZ-Központban futott be előkelő karriert.

Ez a tábor bezzeg elit tábor volt. A többséget a német osztályok diákjai képezték; de jöhetett néhány más osztálybeli is, ha tudott németül. Csak németül volt szabad egymással beszélgetni — legalábbis ha a tanárok hallótávolságban voltak — még a lélekerősítőül vetített szovjet filmeket is németül vitattuk meg. Az olyan öregfiúk, mint én, igyekeztek kimaradni a tanulmányi és a mozgalmi programból, amennyire csak lehetett; Kocsmáros Pali auto-onomatológiai alapon kizárólag a kocsmába szökdösött, olcsó volt még a sör, és a vasútállomással szemben jó pörköltet is adtak; az intellektuálisabb fajta inkább úszott, evezett és napozott.

36