Forrás, 1990 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 10. szám - Szörényi László: Corvin-közi presszó
Egyik nap eltűnt a szemben lévő Badacsony. A köd valóságos tengerré varázsolta a Balatont. Másnapra a napsugarak már áttörték úgy-ahogy a felhőréteget, és a hirtelen meteorológiai változás megzavarta a katicabogarak tömegeit, akik öngyilkos-rajokban hullottak bele a vízbe. Azonnal intézkedtem, mint állatbarát: barátaim közül Hodinka volt a legszőrösebb, tehát bezavartam a vízbe; mell- és hátcsimbókjai több ezer bogárnak képezték a Noé bárkáját. Ingajáratban közlekedett a mélyvíz-tábla és a part között, majd miután a mentőakció befejeződött, a fáradalmakat kipihenendő, messze kieveztünk a tóra. Hodinka, aki nálam is jobban utálta — ha ez lehetséges egyáltalán — a szocializmust, perverzióból állandóan a Népszabadságot olvasta. (Én ilyenfajta elfajulásra csak később kaptam rá E. Fehér Pál bájos cikkeinek hatására.) Laci most is a leibzsurnálját bújta, egyszerre csak felröhögött. — Olvasd — dugta az orrom alá Királyhegyi Pál egy humoreszkjét. Ez arról szólt, hogy egy magyar író, bizonyos Psandpfukler Egon már éppen azon töprenkedett, hogy magyarosít, amikor egy könyve megjelent japánul, és ha így ő már világmárka, többé nem változtatta meg nevét. A név nagyon tetszett. Ismételgettem, sajátos hangzását ízlelgettem. Ezzel még lehet valamit kezdeni. Kaszás tanár úr, a táborparancsnok magához hivatott. — Táborunkat fel fogják keresni keletnémet, valamint németül tanuló szovjet elvtársak is. Sőt, a fonyódi kempingből osztrák és nyugatnémet diákokat is meghívunk. Arra gondoltam, hogy monumentális tábortűzzel kell befejezni a tábort, és erre az alkalomra neked kell egy nagy műsort összeállítanod. — — De tanár úr! Én már érettségiztem, most csak nyaralni akarok, különben is ki lettem már rúgva tavaly, mint iskolai kultúros. (Ez igaz volt, tudniillik G. tanár úr, a KlSZ-veze- tő tanár felszedte Cz. Ágit, aki ugyan analfabéta volt, viszont egyrészt kéményseprő volt az apja, másrészt hajlandó volt lefeküdni a tanár úrral: rólam egyik sem volt elmondható.) — Nem érdekes! Műsort kell csinálnod, és kész! (Kaszás tanár úrral szemben lelkiismeret-furdalásom volt. Ő volt az orosztanárunk, és — mikor majdnem leégett az iskola, mert a központi fűtés szerelése közben kikapcsolt, de még el nem szállított vaskályhát teletömtem papírral, és felgyújtottam, mégsem rúgott ki, hanem csak rámförmedt: — Mit áll ott Szörényi, mint egy tövönöntött tilalomfa?) Elvállaltam tehát a szervezést, de rögtön kikötöttem, hogy sok előkészületre van szükségem, ezek teljesen titkosak, ha tehát furcsa események történnek az elkövetkező napokban, a tanár úr húnyjon szemet, és ha a műsorban majd előfordul olyan mozzanat, amelyet már kifogásol, fütyüljön csak nyugodtan kutyaidomító-sípján. (Ugyanis mint embergyűlölő, ultrahang-regisztert is tartalmazó speciális fütyülőjével idomított tanárt és diákot egyaránt.) Összehívtam barátaimat. Psandpfukler nevében vázoltam a teendőket, és kiosztottam a feladatokat. Mindenki lelkesen vállalkozott mindenre: nagyobb heccnek ígérkezett az összes eddiginél. Pár nap múlva megérkeztek a szovjet komszomolecek és komszomolkák. Volt náluk orosz—magyar és magyar—orosz zsebszótár; zavartan forgatták, mert a Psandpfukler szót nem találták benne, márpedig körülbelül ötven fős tömeg hömpölygött eléjük, a legkevésbé sem fogadó-bizottság-szerűen, ütemes „Psandpfukler!— Psandpfukler!”— felkiáltásokkal. Táblákat is vittünk, ezen vörös festékkel képzett véres tenyerek voltak láthatók, valamint görög pszi-betű. (Ezek természetesen a tábor költségén — a Fonyódon beszerzett festékkel — lettek előállítva; a táblákon kívül aznap ott virítottak már a vizelde falán és a minden sátor előtt megtalálható kiszuperált, a balatoni hajókról származó mentőpadokon is.) Másnap megjöttek a nyugatnémet és az osztrák gyerekek is. Közös kirándulást szerveztünk a Badacsony tetejére. Sikerült őket megetetnünk a pár nappal előbb, fonyódi beszerzéseink közben kidolgozott történettel: eszerint Psandpfukler tizenhatodik századi német varázsló és WC-csészegyáros volt. Eleinte nem akartak emlékezni saját stúdiumaikból Faust ezen ősképére, de mikor pofátlanul azt állítottam, hogy a vonatkozó dokumentumo37