Forrás, 1990 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 9. szám - Bártfai Szabó László: Nehéz idők koronatanúi (Náray Antal vezérőrnagy és Lajtos Árpád vezérkari őrnagy visszaemlékezései)
saival (mert bizonyíthatóan igazak!) magam részéről — mint átélő volt csapatparancsnok — egyetértek. Csak annyit jegyzek meg, hogy Stomm vezérőrnagy „búcsúparancsának” meg- születési körülményeit Görgényi Dániel százados (a háború után vezérőrnagy) mint jelenlévő szem- és fültanú Signum Laudis c. emlékezésében részletesen leírta, így e szerencsétlen és súlyos kihatású parancs „megszületési” körülményei tisztázottak. Nincs tisztázva viszont (és már nyilván nem is lesz) Jány Gusztáv vezérezredes említett, a hadsereg becsületét sértő parancsának „megszületési” körülménye. A tragikus sorsú hadseregparancsnok egész parancsnoki tevékenységét jórészt ennek a — nyilván pillanatnyi idegösszeomlásában kiadott — parancsának alapján ítélték meg. Legalább is ez van a köztudatban. Ez a megítélés legalább annyira igazságtalan, méltánytalan, kegyetlen mint maga a szóban forgó parancsa. Lajtos Árpád, de más tárgyilagos megítélés is kiemeli, hogy Jány Gusztáv kezdettől fogva és folyamatosan minden lehetőt megtett, hogy hadseregének súlyos helyzetén javítson. Amikor a magyar és a német felső vezetés figyelmen kívül hagyta javaslatait, kérte leváltását. Ugyancsak „legfelső” közbelépést kért a hadsereg kiszolgáltatottságának megszüntetésére, a kilátástalan helyzetben a visszavonulás engedélyezésére. Sorozatosan tiltakozott a német vezetés önző, katonailag abszurd intézkedései ellen. Katonái iránti mélységes aggodalma számtalan javaslatában megnyilvánult. Csakhogy: Jány Gusztáv vezérezredest mindenki magára hagyta. Egyetlen fontosabb, a hadsereg érdekét és védelmét szolgáló kérelmét, javaslatát sem a honi, sem a német vezetés nem teljesítette, ill. nem vette figyelembe. Őt hagyták cserben felettesei és nem ő a hadseregét! Nem egy esetben, még a végső napokban is ott volt katonái között a súlyos harcok színhelyén. Jány Gusztáv kitűnően képzett, világháborús tapasztalatokkal rendelkező, talpig becsületes, bátor, hazaszerető, katonáiért mindvégig aggódó parancsnok volt. Teljes kiszolgáltatottságának, ma- gárahagyatottságának, tehetetlenségének tudata, a németek megalázó intézkedései, hadseregének előre látott pusztulása egyetlen hatalmas csapásként zúdult, zúdulhatott rá abban a végzetes pillanatban, amikor ezt a parancsát megfogalmazta és kiadta. Hasonló dühkitörés azonban más hadvezéreknél is előfordult hasonlóan válságos helyzetekben (Nagy Frigyes, Napokon, Wellington), igaz, ők ezt nem írták le, a szó elhangzott és — feledésbe merült. Jány Gusztáv parancsa írásban is fennmaradt és ezt alaposan kihasználta nemcsak a hazai, de a német, sőt a román propaganda is. (Megjegyzem hogy ezt a parancsot a harcoló csapatoknak nem olvasták fel a fronton. Nem is tudtunk a létezéséről, csak jóval később.) Nagyon sokan nem tudják, hogy Jány vezérezredes néhány héttel később, 1943. március 12-én egy másik parancsot is kiadott, melyben — többek között — a következőket írta: „A m. kir. 2. honvéd hadsereg a Don mentén mélység nélküli, gyéren megszállt, nagy kiterjedésű védőállásban a januári nagy orosz támadás elleni küzdelemben becsülettel állta a harcot. A hadsereg szine-java ott veszett a nagy túlerővel szemben vívott csatáiban .. . Büszkén állapíthatjuk meg, hogy a Donról magyar honvéd vált le utolsónak . . . Hódolattal álljunk meg hősi halot- taink, sebesültjeink ezrei előtt, dicsőség nevüknek, hála és elismerés illesse őket, de azokat is, akiket a Mindenható becsülettel végzett, hű kötelességteljesítés után visszavezetett. ..” Végül idéznem kell — mert erről is kevesen tudnak — Dálnoki Veress Lajos vezérezredes, a 2. erdélyi hadsereg volt parancsnokának, Münchenben, 1972-ben megjelent hadtörténeti művének Jány Gusztáv személyére és sorsára vonatkozó szavait: „ . . . 1943. március 12-én egy másik hadparancs is megjelent. Erről azonban kevesen tudnak. Nem volt benne semmi szenzáció, így a propaganda nem használhatta ... . . . Tévedésének belátása és ítéletének megváltoztatása szintén vitéz Jány vezérezredes jelleméhez tartozik. Németországból önként tért haza: — ,Addig, míg tisztjeimet miattam kivégzik, nem maradhatok tétlenül, védelmükre hazamegyek és vállalom a felelősséget azért, ami történt . . .’ Mint,háborús bűnöst’ . . . halálra ítélték és végezték ki puskalövésekkel a gyűjtőfogház kisfogházának udvarán . . . szó nélkül tette le a Bibliát kezéből... A vezényszóra leadott lövések nem okozták azonnali halálát. Térdre rogyott. Kegyelemlövést neki közelről a kivégzőosztag parancsnoka adott. Jeltelen sírban pihen valahol...” Lajtos Árpád, Jány Gusztávra vonatkozó „vallomása”, a további teljes körű és tárgyilagos megítélés Jány vezérezredes egész parancsnoki tevékenységéről, katonaerkölcsi magatartásáról, talán végre odavezet, hogy a szerencsétlen sorsú, de a magyar hadtörténet nagy csatái sorában méltó helyet érdemlő m. kir. 2. hadsereg nem kevésbé szerencsétlen sorsú parancsnokát végre, saját hazájában, tisztességgel — eltemetik . . . * * * Kissé hosszúra nyúlt a két emlékirat ismertetése, de talán nem volt felesleges szószaporítás, ha sikerült rámutatnom arra, milyen fontos, alapvető forrásértéke van az olyan emlékezéseknek, me94
