Forrás, 1990 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1990 / 1. szám - Katona Imre: A magyar ősfolklór és keleti párhuzamai

hatalmi szervezetbe, mely idővel törzsszövetségből egyre inkább a törzsi állam irányába fejlődik, s végül félig (pl. Kazária) vagy egészen (pl. hazánk I. István korától) feudalizálódik. Az ősmagyarság már bizonyosan beletartozott különféle törzsszövetségekbe (pl. bolgár—török) és a kazár birodalomba.

Nehéz az egyes őshazák körülhatárolása; főként a régészettől és a népzenekutatástól remélhetünk pontosabb eredményeket. Az ősmagyarok és a többi hasonló életmódot folytató nép is a nagyob folyók között igyekezett letelepedni: keletről nyugat felé haladva az Urál(folyó)—Volga, Don—Kubán, Don—Donyec, Dnyeper— Dnyeszter és végül a Tisza—Duna a fontosabb állomáshelyek, de egyben törekedtek a folyók mindkét partját is birtokba venni. A menekülő, kitérő népek időlegesen vagy végleg az ún. visz- szavonulási területekre húzódtak, melyeket többnyire hegyek, erdők, mocsarak védtek. Ilyen menedékhelyek a Száján hegység és az Altáj északi része, a Káma folyó és az Ural hegység közötti terület, a Kaukázus, az Al-Duna és a Balkánhegység vidéke, végül a Kárpát-medence. Azonos nyelvű és műveltségű népek két- vagy többfelé is szakadhattak, Eurázsia más-más táján telepedtek le, így az ősmagyarok két- vagy háromfelé szakadása egyáltalán nem szokatlan jelenség.

Bár az említett problémák megnehezítik a magyar őstörténet közelebbi megismerését, az ősmagyarsághoz hasonló kultúrájú népek történetének közelebbi megismerése útján a magyarság eredetének és ősi kultúrájának meghatározásához is fontos új adatokat kaphatunk. A népvándorlás különböző nyelvű és eredetű népei ugyanis sokkal jobban hasonlítottak egymásra, mint a tartósan letelepült földművesek, így az egyikre vonatkozó nyelvi-néprajzi-régészeti-embertani adat sokban segítheti a másik nép korabeli megismerését is. A sok közül a besenyőket kiragadva, szinte kísértetiesen azonos útvonalon mozogtak, mint az ősmagyarok, ugyanúgy rendezkedtek be telephelyeiken, nem tért el törzsi szervezetük sem, és végül jelentős tömegeik olvadtak be a magyarságba.

Az elő- és ősmagyarság is sztyeppéi iráni, majd török közvetítéssel közvetett kapcsolatba került a korabeli közép-ázsiai és közel-keleti civilizációkkal; ősműveltségünk, azon belül ősfolklórunk szálai is egész Eurázsiát behálózzák. Később kapcsolatba kerültünk előbb Bizánccal, végül Rómával és Nyugat-Európával. Eddigi történetünk azonban korántsem csak betagolódásra és külső hatások egyoldalú befogadására vall. Minden köztes és átmeneti helyzet ellenére is megmaradt a folyamatosság, és eléggé nem hangsúlyozhatok az egyedi vonások; egyetlen finnugor nyelvű nép vagyunk, mely félnomád életformára tért át, egyetlen ilyen életmódú, mely korán feudalizálódott és Európa szerves részévé vált. A magyar népi műveltség az egész eurázsiainak tömör szintézise, de egy kicsit „keletiesebb” a mindenkori európainál. Semmi okunk, hogy a magyar ősfolklórt a hasonló kultúrájú népeken kívül keressük, vagy mindenkori meglétét tagadjuk.

Ősműveltség — néphagyomány — néprajz

A népekkel, nyelvekkel kapcsolatos eredet, rokonság és a különféle (kölcsön)hatások szövevényes kérdésköre mindig közérdeklődésre tarthat számot, és a kapott válaszok, eredmények egy része beépül a mindenkori nemzettudatba. A közvélemény a világon mindenütt a bonyolult folyamatok egyszerűsítésére és a kapott kép kiszínezésére hajlamos, a végsőkig szakosodott tudományágak viszont gyakran éppen az ellenkezőjére. Nemcsak laikusok, olykor még szakemberek is rabjai lehetnek bizonyos előfeltevéseknek, sőt rosszabb esetben még előítéleteknek is.

A nyelvi hovatartozás, a műveltség és az embertani jellegek megoszlása ugyan összefüggéseket mutat, de ezek sohasem vágnak egybe teljesen, sőt még fejlődésük útja is meglehetősen eltérő lehet. Ezt a magyarság esetében sem árt hangsúlyozni. Az eredet és a hovatartozás alapvető kérdéseivel foglalkozó szaktudományok (történelem, régészet, nyelvészet, embertan) csak a legritkább esetben tudják néphez is kötni adataikat, nélkülözhetetlen szükség van tehát a néprajz összekötő szerepére és összegező munkájára. Egyes tudományszakok számára külön nehézséget jelent az adatok tér- és időbeli elhelyezése is, a néprajz gyengéje pedig a folyamatosság nehéz bizonyíthatósága. Ilyen esetekben párhuzamokhoz szoktunk fordulni. Ha a kellőképp megrostált adatok elég bőségesek és észrevehető rendszert alkotnak (mint pl. a táltoshagyomány, a régi népzenei stílus, a több népművészeti ágban fennmaradt világfa stb.), az eredmények általában elfogadhatók. Szerencsés esetekben segítségünkre lehetnek korszakokon áthúzódó jelenségek, mint amilyen pl. a népmese (hősmese), a lakodalom, a regölés és több más.

Nemcsak egyes rész jelenségek maradhatnak fenn, a néphagyomány egésze sem tűnik el teljesen, különböző idő- és térbeli rétegei kimutathatók. A néphagyomány bármely összetevőjének teljes tagadása legalább annyira tudománytalan, mint a bizonyíthatatlan származáselméleti hipotéziseknek történeti tényként való beállítása.

Teremtés- és eredetmondák ( mítoszok )

A világ népei folklórjának legrégibb rétegeit képezik a természet, az élőlények és az emberi viv73