Forrás, 1990 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1990 / 9. szám - Novák László: Népművészet az Alföldön

az oldalában, a hátulját is bár fel hasítván, de csak simán bé szegve, rajta csak egy rózsa vagy gomb lehet posztóból” kivágva.”11

A XIX. század végétől készült szűröket, a cifraszűröket gazdag‘díszítés és színpompa ékesítette. A szűr legdíszesebb része a gallér, a hónalj alatti aszaj, az eleje, valamint az alja, különösen hátul a felhasításnál. A stilizált növény- és virágmotívumok (rózsa, tulipán, bazsarózsa, stb.) gazdag tömöttségben, különböző színben pompáznak. A szűrszabó mesterek arra törekedtek, hogy szakmai tudásukat minél díszesebb, motívumgazdagabb munkával fejezzék ki, s ezért csupán nagy körvonalakban lehetséges egy-egy táj jellegzetes típusát meghatározni. Pl. a bihari cifraszűr piros fonállal kihímzett ékes ruhadarab. Itt, mint a Dél-Alföldön másutt is, a kék szűr is divat volt. A bihari szűr más fajtája kék posztóból készült, rajta barna szűrrátéttel, amelyet díszesen kihímeztek. Szegeden divatos volt a sötétebb kék posztó kihímzése világosabb kék fonallal. Kecskeméten rangos viselet volt a fekete rátéttel díszített szűr, míg Kiskunfélegyházán a zöld szín, Nagykőrösön pedig a vörös, fekete és zöld szín volt az uralkodó.12

A suba, ködmön felsőruházati darabok is ékes részei a népviseletnek. A magyar szűcsök készítették. (A német szűcsök foglalkoztak a menték prémezésével, bélelt bundák, kesztyűk varrásával.) A ködmönök, subák díszítését hatóságilag tilalmazták sok helyen az Alföldön a XIX. század második feléig. Pl. mivel Dékány György fejős juhászának mód nélkül való cifra ködmönt varrt a Komáromi István szűcs mester 1698-ban Kecskeméten, a magisztrátus megbüntette a mestert és a juhászt egyaránt.13 Nagykőrösön, még a XIX. század közepe táján is egyszerű subákat varrtak: „csáváit”, bundát, „fehér csáváit subát”, „fehér subát.”14 Egy-egy suba varratása tekintélyes pénzösszeget emésztett fel, s ezért is gördítettek akadályt — főként a pásztorok, szegényebb sorsúakat sújtva — a mód nélküli cifrálkodás elé. A XIX. század második felétől már igen díszes ködmönöket varrtak a szűcsök. Még a nagyobb mezővárosokban is — mint Nagykőrös, ahová a XX. század közepén, már a szűcsipar lehanyatlása után —, többek között Kunszentmártonból hozták a rangos subákat, esküvő alkalmával öltötték fel a fehér kivarrásos, értékes ruhadarabokat.15

A subák többféle fajtáját varrták. Nagykőrösön pl. a nyersbetört, kikészítetlen subák (mellett készítették az ún. parasztsubákat 5—7 juh bőréből), a „gazduram” subáját (7 —10 juhbőrből), valamint az irhássubákat.16 Ezek voltak a legdíszesebb darabok: „kereszt-, tányér- és vállirha” rátét ékesítette, selyem, majd berliner fonállal kivarrt rózsa, rozmaring, sasköröm, makk, s más motívumokkal. A suba legékesebb része a váll (vállirha). A XIX. század végén nagy hírnévnek örvendett a kecskeméti suba,17 rangos darab volt a kiskunhalasi, gyulai, szegedi, békési, kisújszállási, debreceni, nyíregyházi suba.18 A rövid derekú, hátán gazdagon ki varrt díszítésű szegedi, jászberényi ködmön is a népművészet kiemelkedő rekvizitumai. A kisújszállási, fekete selyemfonállal, stilizált növényindázattal, motívumokkal kivarrt barna színű asszony kisbunda keresett cikk volt az egész Tiszántúlon, s a Matyóföldön is egyaránt.19 A szűcsök készítették a dohányzacskót, „kostökzacskót” is, amely nélkülözhetetlen viseleti darabja volt a parasztembernek és pásztornak.

Az alsó ruhaneműekhez szükséges fehér ruha (mint az ing, pendely, széles bőgatya anyaga, s a kelengyéhez nélkülözhetetlen vászon neműek abroszok, ágyterítők, kendők, szalvéták, törülközők stb.) Alföld szerte a takácsok műhelyeiben készültek. Ezen iparág a gyári termelés következtében századunk első harmadában hanyatlott le. Szinte egyöntetűen (ez érthető is, hiszen egy-egy takács mester mintakönyve vándorlásai során szerzett tapasztalatok alapján gazdagodott), bordó csíkozással, sávoly tették díszessé a szőtteseket. Nagykőrösön pl. a takácsok olyan szőttes remekeket abroszokat készítettek a XIX. század első felében, amelyek hasonlóak a napjainkban is készülő kalotaszegi keresztszemes varrot- tasokkal.

A viselethez kapcsolódva szükséges megemlíteni a kékfestőket, akik már a XVIII. században céhekbe tömörültek a nagyobb mezővárosokban. A körtefából, szegfű, búzavirág, s egyéb stilizált motívumokkal kifaragott nyomódúcok, formák díszítették a mezővárosi parasztpolgári asszonyok szoknyáinak anyagát.

54