Forrás, 1990 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1990 / 9. szám - Novák László: Népművészet az Alföldön

A faiparok központjai is a nagyobb mezővárosok voltak. A XVII—XVIII. század folyamán már céhbe tömörültek az asztalosok is. Ők gyártották a kazettás díszítésű kelengyés ládákat, festett és vésett díszítéssel. A XIX. század elejétől terjedtek el a fiókos ládák is. A klasszicista stílusjegyeket magukon hordozó díszítés legfőbb motívuma az anyaságot szimbolizáló, koncentrikus körökből álló vulva, (később virágtartó motívum), s az abból kiágazó három tulipán. A mezővárosi asztalosok remekeltek a fennálló szekrények, sarokszekrények, tékák, padok, székek, gondolkodó székek stb. készítésében is. Az esztétikus formakincs mellett a stilizált növény- és virágmotívumok mellett a faragott díszek (tulipán) is fémjelzi a mesterségek művészetét.21 Az asztalosok mesterségbeli művészetét dicsérik a református templomok festett, díszes kazettás mennyezetei. Az Alföldön

— az ellenreformáció üldözései miatt — csupán Abonyban maradt fenn — töredékesen ugyan — a XVII. század elejéről.21

Az egyéb faipari munkák között számos díszes darab is található: csutorások által készített fakulacsok, s a mézeskalácsosok díszes formái egyaránt. A népi építészet terén a XIX. század vége jelent népművészeti virágzást. A kisebb falvakban, mezővárosokban sorra megjelennek a díszes, fűrésszel kivágott motívumok (tulipán, kígyó, Nap, Hold, egyházi szimbólumok: kereszt, kehely stb) a vértelkeken, s a tornácokat is rangos faragással díszítették. A nagyobb mezővárosokban — mint pl. a Három város22 is — a XIX. század végétől nyilatkozott meg a népművészeti megújulás: az ácsmesterek kezenyomán gyönyörű bélletes kapuzatok váltak az épületek, s a mezővárosok díszévé (pl. igen jellegzetes Nagykőrösön az András-kereszttel díszített kiskapuk). Nemcsak a vértelkek, de az ereszaljak deszkázata, s a tornácok oszlopfői is rangos népművészeti jelenségek.

A kovácsok, lakatosok, rézművesek mesterségének művészete kifejezésre jut az ajtó, ablak, szekér, kocsi vasalásokban, a különböző díszesen kimunkált munkaeszközök formakincsében (pl. szénavágók, gazdagon díszített ostyanyomók stb.). A lakatosok, rézművesek

— akik szintén már céhekbe tömörültek a XVII—XVIII. században — munkásságát számos remek avatja művészivé, amely egyben azt is jelzi, hogy magasabb nívó jellemzi a mezővárosi parasztpolgárság igényességét. Az alföldi mezővárosok között Kecskemét emelkedik ki e téren — itt, valamint Nagykőrösön, Szegeden, Debrecenben működtek rangos ötvös műhelyek a XVII. században23 —, ahol nem csak a XVIII. században készültek remekművű zárak, egyéb eszközök, de a XIX. század végén neves műkovács műhelyből is kikerültek rangos kovácsoltvas munkák (Kecskeméten Thirring Ferenc műhelye).24

A falusi, mezővárosi háztartások nem nélkülözhették a fazekasipar termékeit, a különböző díszes és kevésbé díszes, de formájukban is esztétikus cserépedény-féleségeket. A Duna —Tisza köze homoki tája nem volt alkalmas a fazekasságra, kivétel csupán Kalocsa, ahol a Duna ártere biztosított megfelelő anyagot (itt készítették a tekintélyes nagyságú, mázat- lan, vörös színű kantákat, locsolókat), valamint Tószeg a Tisza közelségében. A Tiszántúl, elsősorban is Mezőtúr, Szentes, Hódmezővásárhely, Tiszafüred, Debrecen, Mezőcsát fontos központja a fazekasságnak. Pl. a nagy hírre szert tevő túri fazekasok (mint a nagykőrösi varga céh 1696-ban készült korsója is bizonyítja) gyártották a zöldmázas korsókat, gyertyamártókat, butellákat, Hódmezővásárhely a tálasságával emelkedett ki,2S Mezőtúr, Szentes pedig a fekete kerámiájával, úgyszintén Nádudvar, Hódmezővásárhely, Tiszafüred.26 A tárgyi ellátottság szempontjából szükséges figyelmet szentelni a távolabbi vidékekről származó kerámiának is. A török pusztítás korában (XVI—XVII. sz.), de később is, egészen az 1920-as trianoni annexióig, tömegesen hozták a cserépedény-féleségeket Felvidékről. A szép formájú, díszes gömöri kerámiák (káposztás, lakodalmi fazék, korsók, kancsók) meghatározói az alföldi népművészeti kincsnek. Különös értéküket az adja meg, hogy tűzálló edények voltak a gömöri edények.27

2.2. A mesterségek művészete egyetemes jellegű, a kor népművészeti kultúrájának, díszítő motívum gazdagságának magasabb fokú szintézise. Az egyéni alkotás, az individuális népművészeti tevékenység helyhez inkább kötődő, de — természetesen — azonos ornamens elemekkel jut kifejezésre, s olyan motívumrendszereket fogalmaz meg, amely55