Forrás, 1990 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 9. szám - Novák László: Népművészet az Alföldön
Novák László Népművészet az Alföldön JÍ. 0 A Kárpát-medencét magában foglaló történeti Magyarország legkiterjedtebb tájegysége az Alföld. Itt helyezkedik el a Jászkunság, Hajdúság, Bácska, Bánát, Bodrogköz, s apróbb tájak, nagyobb autonóm városok, mint például az egykori szabad királyi városok, szabadalmas városok. Etnikailag tarka képet mutat az Alföld. A színmagyar területek mellett (mint pl. a Hajdúság, Jászkunság), s közéjük ékelődve számos nemzetiség települt meg a XVI—XVIII. században (békési németek, szlovákok, románok, bácskai németek, délszlávok, s hasonlóan a Bánátban, németek szerbek, románok). Ellentétben a medence peremterületeivel, a dombsági, hegyvidéki tájakkal, az Alföld kiterjedt termékeny rónája volt éléskamrája az országnak (természetesen alakult ki pl. a munkaerő időszakos vándorlása a nagyvidéki palócok, szlovákok, s az alföldi nagy mezővárosok között). Az agrártermelés, ökonómia, munkaszervezet vonatkozásában az Alföld minden időben a legracionálisabb, legprogresszívebb fejlődést igazolja, szemben a mostohább természeti adottságok között élő magyarsággal és nemzetiséggel. Népművészet vonatkozásában ez az ellentétesség jól megmutatkozik, különösen a népviselet területén. Peremvidékeken a fokozottabb elzártságban, kisebb faluközösségekben élő magyarság erőteljesebben őrizte hagyományait, ragaszkodott szokásaihoz, virágoztatta fel népművészetét. Gondoljunk csak Torockó, a Székelyföld, Kalotaszeg, Somogy, Palócföld színpompás viseletére, gazdag faragásaira. Az Alföld középső területei látszólag elmaradnak a peremvidékek gazdag díszitő kultúrája mögött, bár itt is található néhány vidék, amely kiemelkedik díszes népművészetével. Itt szükséges megemlíteni a kalocsai Sárközt, valamint Matyóföldet. Kalocsa környéke színpompás viselete, s hímző kultúrája a XIX. század második felétől virágzott fel.1 Fő oka ennek gazdasági eredetű: a kibontakozó intenzív kertkultúra (pl. a paprika-, a hagymakertészet) teremtette meg a rangos viselet gazdasági alapját. Hasonló okokkal magyarázható a matyóföldi népművészet eredete is.2 A szűkösebb megélhetést biztosító Bükkalja tájegységről a vállalkozó mezőgazdasági munkások, summások sokasága vándorolt a termékenyebb, jól termő vidékek felé. Az idénymunkából származó jövedelem jelentős része a vagyonszerzésre fordítódott, s a rangosság kifejezőjeként teremtette meg a rendkívül ékes népművészeti kultúrát, amelynek kiemelkedő részét alkotja a népviselet. Az Alföld túlnyomó részén, a XIX. század utolsó harmadát, az 1867-es kiegyezést megelőzően a viselet kevésbé mondható színpompásnak, ami azonban nem jelenti a népművészet hiányát: a népviselet kifejezője a gazdasági-társadalmi fejlettségnek megfelelő polgáriasultságnak, a parasztpolgári törekvéseknek, amelyek a kor divatját, s következésképpen részben az úri öltözködést követve a kivetkezés folyamatát gyorsította fel az alföldi nagy, gazdag mezővárosokban. Erről győz meg bennünket VAHOT Imre Kecskemét esetében a XIX. század közepén,3 s BICZÓ Ilona Nagykőrössel kapcsolatban a századforduló idejéről.4 A viselet azonban része csupán a népművészetnek, a díszítőművészetnek, a tárgyi kultúrának: szükségszerű a paraszti, parasztpolgári (cívis) háztartások, gazdaságok tárgyi ellátottságát, elsődlegesen minőségi vonatkozásban figyelembe venni, mert reális képet csak így nyerhetünk a népművészet egészéről, a különböző tárgyakról, tárgyegyüttesekről, amelyek nemcsak változatos díszítettségükben, de formakincsük alapján is népművészeti értéket képviselnek.5 A munkaeszközök, különböző használati tárgyak 51
