Forrás, 1990 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 9. szám - Novák László: Népművészet az Alföldön
„minőségi” meghatározottságát éppen e kritériumok, az esztétikai formakincs, igényes díszítettség határozzák meg. A tágabb fogalmi értelmezés szerint a „nem tárgyalkotó” tevékenység, „tárgyi” világ, a verbális és vokális népi megnyilatkozások (népköltészet, népdalok, táncok, népzene) is a népművészet részét alkotja. Mi elsődlegesen a tárgyi világ, díszítőművészet problematikáját állítjuk az érdeklődés középpontjába, bár szükséges megjegyezni: a verbális és vokális népművészet esetében is kimutatható a különbség a fejlett alföldi területek és a zártabb peremvidék kultúrája között. E különbség az időbeli fáziseltolódásban nyilatkozik meg (pl. a régi stílusú népballadák, zene hiányos megléte, inkább az új stílusú népművészeti emlékek túlsúlya). 2. Néhány kisebb tájegység (Bodrogköz, Rétköz), s köztes területen fekvő apróbb falvaktól eltekintve, az Alföld számottevő részét a nagyhatárú helységek, mezővárosok foglalták el. Buda eleste, 1541 után beköszöntő török hódoltság az Alföld nagyobb részét vonta a török birodalom fennhatósága alá. A sokszor évtizedekig tartó háborúságok (pl. a 15 éves háború), valamint a törökök kiűzésére irányuló harcok az 1680-as években nagy pusztulást idéztek elő az Alföldön: vidékek néptelenedtek el, elmenekült a lakosság. Csupán néhány mezőváros — részben a törököktől nyert kiváltságok következtében —, maradt épségben, sőt — kedvező helyi és helyzeti energiájuk folytán — fejlődésnek indultak (Debrecen, Szeged, Kecskemét, Nagykőrös, Jászberény stb.). A mezővárosok önrendelkezése megerősödött: a magyar földesúri és királyi hatalom meglazult, s szükségszerűen épült ki az autonómia. A protestantizmus, a kálvinizmus puritán ideológiája is erősítette a mezővárosok többségében az önrendelkezést. Az autonómia kiteljesedése nem következhetett volna be a gazdasági erős potencia hiányában. Az alföldi mezővárosok gazdaságilag prosperáltak, hatalmas méreteket öltött az árutermelő jellegű, külterjes állattenyésztés és kereskedelem. A hízó marhák ezreit hajtották az Alföldről Nyugat-Európa különböző országaiba, így Észak-Itáliába, Németországba, Morvaországba. A kereskedelmi tőke megteremtette a praekapitálizációt az Alföld nagyobb mezővárosaiban a XVI—XVII. században, amely elválaszthatatlan volt a mezővárosok társadalmi-gazdasági, ideológiai fejlettségétől.6 A XVIII. században települt újjá az Alföld középső területe is, részben spontán akciók révén, részben tervszerű telepítéssel (ekkor jöttek németek, délszlávok, szlovákok nagyobb tömegben az Alföld déli területeire, Bácskába és Bánátba). A kiváltságos területek (Hajdúság, Jászkunság), valamint a szabad királyi városok (Debrecen, Szeged, Szabadka stb.) s több földesúri befolyás alatt élő, de szabadalmas helyzetét megőriző mezőváros kecskémét, Hódmezővásárhely, Szentes, Nagykőrös) megtartotta pozícióját a XVIII. században is, a társadalmi-gazdasági fejlettség, autonómia, ideológia egység (erős protestáns közösség) vonatkozásában egyaránt. A mezővárosi autonómia, a vallási puritantizmus, a magasabb morális igény, mind az egyházak, mind a világi hatóság részéről, sajátosan meghatározta a mezővárosi közösség viselkedési normáit, s ennek megfelelően a népművészeti megnyilatkozásokat is. A Jászkunság, s Kecskemét, Nagykőrös mezővárosi hatósága, a vármegyék is tilalmazták például az erkölcstelenséget, paráznaságot, káromkodást, de a mód nélküli cifrálkodást, az ésszerűtlen, gazdaságtalan cifra faragásokat is. A török hódoltság korában Pest vármegye tiltotta a török bugyogóhoz hasonló, színes bőrcsíkokkal díszített bőrnadrág, a salavárdi viseletét. A súlyos bűnnek számító „törökösség” vádjával illették azt a személyt is, aki „dohányt ivott”, azaz török vízipipát szívott, vagy törökös üstököt viselt. A XVIII—XIX. században megbüntették azokat a cselédlányokat és gazdáikat is, ha értékesebb anyagból varrt inget, selyem kendőt hordtak. Különösen tiltották — még az 1850-es években is — a cifrán díszített szűrök, subák viseletét. Kecskeméten megintették azt a legényt is, aki passzos divatos, réz vagy ezüstgombos nadrágot, rajthúzlit hordott.7 Azok a szolgák, akik a szőlőskertekből kivágták a fiatal meggyfákat, hogy díszes járombélfát faragjanak ökreik számára, szintén nem kerülhették el a hatósági felelősségre vonást és megtorlást.8 52
