Forrás, 1990 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1990 / 9. szám - Szilágyi Domokos: a metafizikus költő - Cs. Gyi- mesi Évával beszélget Szakolczay Lajos

Szilágyi Domokos: a metafizikus költő

Cs. Gyimesi Évával beszélget Szakolczay Lajos

k^Jzilágyi Domokos életművének egyik legjobb ismerője vagy. Mikor kezdődött ez a szerelem?

— Még Szilágyi Domokos életében. De az az érzésem, hogy valójában sok időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy „megtanuljam” Szilágyi Domokost. Ez a kifejezés, hogy „megtanuljam”, azt jelenti, hogy el kell sajátítani minden költői életműnek a belső jelrendszerét. Meg kell tanulni valamiképpen azon a nyelven, amelyen az a költő megfogalmazza a maga világképét.

— Nem mehetett ez könnyen, hiszen Szilágyi Domokos nem éppen az az erdélyi költő, akit mi általában az erdélyi lira alkotói közé szoktunk sorolni.

— Valóban. Még kortársaként nagyon meghökkentett sokunkat az 1969-ben megjelent kötete; az a kicsi füzet, amely a Búcsú a trópusoktól címet viselte. Most már látom azt is, hogy a korabeli kritikák mennyire értetlenül fogadták ezt a kötetet; kivéve K. Jakab Antalt, aki egy rendkívül értő, filozofikus megközelítésben tárgyalta a könyvet. Utólag persze azt is látom, hogy kritikáját lényegében egyetlen versre építette. Tehát ma már nem tartom kielégítőnek azt a megközelítést sem. Ahhoz, hogy egyáltalán Szilágyi Domokos életművét értékelni lehessen, föl kellett nőni hozzá. Ahogy Szilágyi István nekrológja mondja: Szilágyi Domokos a mérce, akihez mindannyiunknak fel kell nőni. Számomra ez mindenekelőtt azt jelentette, hogy egy olyan filozófiai kultúrát vagy — hogy is mondjam ezt, talán nagyképűen hangzik —, egy olyan látásmódot kellett nekem valamilyen módon magamévá tenni (s ezt nem feltétlenül Szilágyi Domokos kedvéért tettem, hanem a magam világképének kiérlelése érdekében), amely tud kommunikálni a költővel. Úgy érzem, minden költő párbeszédre szólítja föl az embert. És minden költő világképe egy olyan horizont, amely — ha érteni akarjuk — valamiképpen kell, hogy találkozzék befogadói horizontunkkal. Értve ezen a saját értékrendszerünket, elvárásainkat, a felfogásunkat az ember szerepéről a világban. A vers értelméről a világban . . . Halála évében közöltem róla egy rövidke esszét. Ezt ma már nagyon éretlennek és gyermekdednek látom. Amikor 1987-ben nekifogtam Szilágyi Domokos életművéről egy szintézist írni, kénytelen voltam rendszerbe foglalni mindazt, amit magam is tudok a világról; mindazt, amit a saját helyemről a világban tudok — ugyanis ez a költő arra kényszerít, hogy az ember rendezze magában a világot.

— Ne siessünk annyira, egy kicsit beszéljünk a költő és az erdélyi magyar líra kapcsolódásáról. Szilágyi Domokos valóban ezzel a filozofikus árnyaltságú versbeszéddel különbözik elődeitől, de akárhogyan is van, a műveltsége, a hagyománya valamiképp itt gyökerezik, az erdélyi irodalomban.

— Szilágyi Domokos metafizikus költő. S mint ilyen, majdhogynem példátlan, majdhogynem páratlan a romániai magyar lírában. Ha van olyan költő, aki a transzcendenciára annyira nyitott, mint ő, akkor én elődei közül, itt Romániában egyedül csak Dsida Jenőt tudom megnevezni. Intellektuális mivoltában, hajthatatlan racionalista mivoltában páratlan jelenség a romániai magyar irodalomban, elődei másutt találhatók. Persze az, hogy „másutt”, nem jelent nagy távolságot, hiszen az összmagyar irodalom gyökereiből, forrásaiból táplálkozott ő is. Rögtön meg is nevezhetném Babitsot, aki az egyik metafizikus előd, és Szabó Lőrincet, aki a racionalizmusában előd.

39