Forrás, 1990 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 9. szám - Baka István: Ophelia (vers)
Baka István Ophelia (Yorick második monológja) Mindig fehér ruhában jártál bár olyan áttetszőben hogy átsötétlett rajta hónalj- és ágyékszőrzeted s gyakorta megnyalt ajkaid úgy csillogtak akárcsak a kívánás nedvében ázó függőlegesek bocsáss meg hogy önkéntes halálod után ily szeméremsértő kifejezésekkel emlékezem meg rólad ám ez az igazság mindenki észrevette tán csak Hamlet nem ki fatökű volt vagy a fatökűséget is tettette mit tudom én bordélyba járt-e s melyikbe engem nem vitt magával én utánad lopództam amikor te utána lopództál s kilested groteszk taglejtéseit kihallgattad a dünnyögését s nem sejtetted hogy tudja figyeled és szorgosan jelented atyádnak bátyádnak szándékod szerint szerető aggodalomból felség- és istensértő szavait tenéked ez a játszma túl bonyolult volt nem fogtad fel hogy csupán szócsöve voltál minden intrikáját te közvetítetted aki csak a depresszióját akartad orvosolni hívén hogy minden férfiőrület jege elolvad végül a megfelelő leányhüvelyben ó ha engem kívántál volna magadba fogadni MICSODA KARDJA LENNÉK MOST AZ ÚRNAK de ebben is más volt a sorsom így lehettem tárgyilagos szemtanúja és egyetlen túlélője a tragédiának melyben te végig öntudatlanul s szereptévesztve hulltál a halálba inkább simogatnád a púpomat esténként a kötésed félretéve és bámulnánk a kandalló tüzében Hamlet kibomlott ingét elmerengve néha szeretkezés helyett is. 4
