Forrás, 1990 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 1. szám - Vargyas Lajos: Hősök birkózása a magyar és keleti hagyományban
Nálunk erősebb ember van-e? — mondja. Lesz ám — mondja —, hogy minket megöljön! — mondja. Verekedni fogunk hát! — mondja. Megütötte a kanca fiát a sárkány, térdig a földbe dugta. A kanca fia kijött, és nekivágott, három fejét levágta. Még egyszer megütötte, és derékig a földbe dugta. Még egyszer nekivágott a kanca fia, és a másik hármat levágta. Még egyszer megütötte a kanca fiát, és fejig a földbe dugta. A kanca odafutott, és a hajánál fogva megharapva kihúzta. Kijött, és nekivágott, a másik hármat levágta ...” Lássunk hasonló részleteket magyar mesékből. Előbb egy olyat, amelyben még a hősénekek egy motívuma is föltűnik: a választás, hogy fegyverrel vívjanak-e vagy birkózással. „A harmadik nap estéjén elértek egy hidat. A hídon mikor menni akartak keresztül, Szépmező szárnyának a lova megbotlott. Hallod — azt mondja Szépmező szárnya a bátyjainak — tovább nem megyünk! Tíz órakor Szépmező szárnya felébredt, és kiment a hídra sétálni. A hétfejű sárkány, melyik a csillagokat hordozta, a híd alatt nyergelte a lovát. Felült a nyeregbe, alig ment nehányat, megbotlott a lova. Hí, kutya igya a véredet! Vaj tán érzed Szépmező szárnyának a szagát? Vaj érzed, vaj nem, de itt vagyok! rikójtotta Szépmező szárnya a hídról. Aval feljött a sárkány, kérdezte Szépmező szárnyát: Hogy küzsdjünk, karddal-é vaj küzsdéssel? Azt mondja Szépmező szárnya: Derékból, mert szerencsésebb! Küzsdeni kezdenek. Béütte Szépmező szárnyát térdig a földbe. Szépmező szárnya kiszökött, béütötte a sárkányt egész nyakig aval levágta a hétfejüt, s a lovát odavezette a tűzhöz. Reggel elindultak estig, akkor még elértek egy hidat... A hídon mikor mentek keresztül, Szépmező szárnyának a lova megint megbotlott. Halt!! — azt mondja a bátyjainak — tovább nem megyünk, mert nem szerencsés. . . . Tizenegy órakor felébredt Szépmező szárnya, kiment a hídra sétálni. A híd alatt nyergelte a kilencfejű sárkány a lovát, melyik a holdat hordozta. Felül a nyeregbe, a ló alig lépett hármat, megbotlott. Hí, kutya igya véredet! Tán érzed Szépmező szárnyának a szagát? Érzi, nem érzi, de itt vagyok! Hogy küzsdjünk, derékból-é, vaj karddal? Derékból, mert szerencsésebb — szólt a sárkány. Küzsdeni kezdtek. A sárkány béütötte Szépmező szárnyát térdig a földbe. Szépmező szárnya kiugrott, és béütötte ő es a sárkányt. Akkor kiugrott megint a sárkány, és béütötte Szépmező szárnyát a földbe. Szépmező szárnya kiugrott, megmérgelődött, és béütötte egész nyakig a kilencfejűt. Levágta mind a kilenc fejét,...” Az utolsó hídnál a tizenkétfejűvel már nem tudják egymást legyőzni, és kerékké, majd kék és piros lánggá változva küzdenek, de ez már nem tartozik témánkhoz. A részletes székely mesemotívum után lássunk egy rövidebbet palócoktól. Ott csak a harmadik sárkánnyal kell úgy vívnia a mesehős királyfinak, mint az előbb láttuk. „A sárkány ... aszonygya a kiráfinak: ’ho hát ha olyan legén vagy, hogy ide be mérté gyönnyi, hát gyere, lássuk meg, ki az erősebb?’ A kiráfi látta, hogy evvel nem lehet ám olyan könnyen elbánnyi, megigazította a fejibe a kalapját, oszt összeölelkeztek. A tizenkét- fejű sárkány mingyá térgyig vágta a kiráfit a fődbe, de az is kiugrott, a sárkánt gatyakötésig vágta be, akkor oszt nekiment, úgy meffojtotta, mint a kutyát.” Amint láttuk, itt már a meseváz is azonos, amelyben a földbeverés motívuma ilyen egyezően jelentkezik. (Egyúttal teljesen ismeretlen Európában, amint ismeretlen a földbe65
