Forrás, 1990 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1990 / 1. szám - Vargyas Lajos: Hősök birkózása a magyar és keleti hagyományban

verés motívuma is.) Ez már nagyon késői kapcsolat lehet, amiről már nemcsak a fejlődés végső foka tanúskodik, hanem a fogalmazás részletegyezései is. Ilyen nagyfokú részletegyezés csak viszonylag újabb időkből származhat. Nem kétséges, hogy a csuvasok mint a bolgár—törökök leszármazottai ugyanabból a bolgár—török kultúrából hozták magukkal ezt a mesét, mint mi, akiknek egykori neve is bolgár—törököt jelentett (onogur- ungar), s akikkel együtt a honfoglaláskor jelentős bolgár—török tömegek jöttek be hazánkba. Ezeknél a bolgár—törököknél alakulhatott ki az epikus hősök mitikus birkózásának ez a kései, mesés változata a maga fejlett hármas fokozatával. (Amit aztán mesemondóink néha megrövidítenek, mert már unják a szó szerinti hármas ismétlést.)

De ha ez a mesetípus és a benne szereplő hármas fokozatú „földbeverés” ismeretlen is Európában, meg kell említeni, hogy az epikus hősök birkózásának vannak Nyugaton szórványos és többnyire elhomályosult nyomai.

Még legközelebb van a keleti formákhoz a bolgárok néhány jelenete: ahol is a medvével birkózó hős emeli föl az égig ellenfelét és zúdítja a földre, hogy az kilenc araszra besüllyed a földbe. Itt még a kilences szám is őrzi a keleti „szent szám” emlékét. De ez bolgároknál könnyen magyarázható: ők egyenes leszármazottai — szlávokba olvadva ugyan — a bolgár-törököknek.

Vagy tőlük, vagy magyaroktól jutott el szerbek énekeibe. Például Márkó királyfi és Musza zsivány harcában, vagy a Hős testvérek-ben először harcolnak karddal, buzogánynyal, kopjával; azok eltörnek, akkor folytatják birkózással. Itt nincs ugyan kimondva, hogy nem fogja őket a fegyver, de mégis közel van az ősi elképzeléshez az, hogy sorra eltörnek a fegyverek, mielőtt birkózni kezdenek.

Még ennyi sincs Nyugaton. A Roland-ének néhány jelenetében először lovon, másodszor lóról leszállva, de ismét fegyverrel harcolnak. Ez tehát már elhomályosult, félreértett formája az eredeti motívumnak. Mindössze kétszer jelenik meg a motívum a maga tisztaságában: hogy lóról leszállva birkózik a két hős. És néha megjelenik a seregek közt birkózó két hős, vagyis a harcot eldöntő küzdelem is.

Mindezek ritka és elszigetelt jelenetek, s hiányoznak belőlük az ismertetett sajátos vonások, valamint a mesevázban szereplő további keleti eredetű vonások. (Például a győzelem utáni fejbenkeresés, a hosszú ideig tartó birkózás, az ellenfél fölemelése és földre hajítása, és több itt nem említett elem.) A magyar hagyomány tehát ezektől független, s a teljesebb keleti képekkel és szövegekkel függ össze.

De hogy kerültek el ezek a szórványos elemek Nyugatra? Bizonyára még a magyarok előtt, a gótok és más steppéről érkező germán népek közvetítésével. Akik Attila hun birodalmának is részei voltak, de más török és alán — tehát steppei — népekkel is szoros kapcsolatban álltak. Hiszen nemcsak a németek, skandinávok, angolok származnak belőlük, hanem a franciák népi összetevői közt is ott voltak a frankok, burgundok, normannok, sőt az olaszok egyik eleme is, az észak-olaszokba beolvadt gót nép. Épp ezért elszórtan más elemeket is ki lehetett mutatni németek, angolok, franciák, olaszok hagyományában, amelyek egy széles körű és fejlett keleti, steppei hagyománynak felelnek meg. Mindezek a nyugati elemek tehát nem cáfolják a magyar hagyományban feltűnő sok és részletes egyezés keleti eredetét.

A tárgyalt magyar motívumok közül ugyanis csak a Botond-monda birkózási jelenetének vannak egyező európai megfelelői. De ez még a kalandozások korában alakulhatott ki ma ismert formájában, hiszen különben nem illesztették volna bele egy bizánci kalandozásba. Akkor még nem igen tehető föl eleinkről, hogy nyugati énekeket vagy azok ábrázolásait átvehették volna. Kapcsolatunk a nyugati kultúrával akkor még csak annyi volt, hogy adandó alkalommal igyekeztük kifosztani egy-egy támadás folyamán. Viszont a sokkal későbbi Szent László legenda, amelyet még a Thuróczi-krónika is megörökít (1488-ban!), mikor már telítve voltunk a nyugati kultúra elemeivel, még olyan teljességben őriz és ábrázol egy Keleten gazdagon viruló hagyományt, amilyen az európai népeknél így nem található. Ha tehát még az európai műveltség sok százados hatása után is világosan keleti hagyományként találjuk ezt a jelenetsort egy szenthez kapcsolódva, akkor az ötszáz évvel

66