Forrás, 1990 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1990 / 8. szám - Szilágyi Domokos: A Volga Nyugaton

— Fő, hogy megússzuk büntetés nélkül. A rendőr tanácsolja, hogy telefonáljunk szerelőért. Úgy 500 méterenkint van telefon, amelyen riasztani lehet a Német Autóklub országúti őrszolgálatát. A rendőrök elporoznak, öt perc múlva itt az ADAC Strassenwacht sárga kocsija — olyan, mint nálunk —, hívatlanul. Úgy tetszik, az Allgemainer Deutscher Automobilklub nagyvonalú cég: a rokonszenves, szőke szerelő belépillant a motorházba, motoszkál valamit, a motor jár. Jótanácsul megjegyzi, hogy többé ne is állítsuk le. Nem fogad el semmit, tovarobog. Kicsit sok az előgyújtás — vagy kevés? nem értek hozzá —, no, de megyünk. Egészen az 507-es km kőig. Parkolóhely. 1220. Az önindító makacskodik. Erik szerelőért telefonál. Tíz perc múlva egy. Nem jön senki. Erik kurblizik — többek között ehhez sem értek —, megyünk tovább. — Itt jobb a normál-benzin — magyarázkodik Erik —, az a baj. Mindenre talál magyarázatot, ha adódik valami rendellenesség.

Az autópálya igen hasznos lelemény, viszont elkerüli a helységeket. Rohanni lehet, látni azonban nem sokat. Most pl. rengeteg komlót az út mindkét oldalán. Ingolstadt előtt — Eriknek ez is Battonya, nekem Vorarlberg — fölirat: US FORCES STATION. 135-el rohanunk, és a helységnevekből csak annyit kapunk el: Ausfahrt vagy Einfahrt. — Negyed kettőkor megyünk át a Dunán. Kicsiny folyócska, Tulceához vagy a Deltához viszonyítva. A táj itt is, mint Erdélyben.

Háromnegyed háromkor ebédelünk egy pihenőn. Erik fényképezik. Bitte sauberhalten! — Ám a kirándulók itt sem természet-tisztábbak.

Valami 20 km van még Nürnbergig. Szálerdők: fenyő, törzse csupasz, csak a csúcson leveles ágak. Háromnegyed négyre érjük el Nürnberget; sokat bolyongunk, míg beevickélünk, de aztán Erik — dicsértessék az ő neve — egyenesen fölhajt a várba, a Vestnertorgrabenen. A vár alatt park mézeskalács-házikóval.

— Át a várkapun, alagúton, szép kilátás a Kaiserburgról a városra. A kapun itt is kétfejű tyúk. Ez is halhatatlan? — És — mint minden nagyobb városban — sugárhajtású gépek állandó zúgása. — A várat 1946-ban renoválták; még véget sem ért volt a nürnbergi pör.

Lehajtunk a városba, letesszük a kocsit, aztán ki jobbra, ki balra. A városközpont — Rathausplatz — mellett mindjárt a Dürerplatz (többek között egy apró utca nyílik róla: Halbwachsengässchen. Általában minden kisebb utca Gässchen. A Halbwachsengässchen még közöttük is kamasz). A Dürer-ház mellett (vagy nem volt nyitva, vagy lakják most is, már nem emlékszem; mindenesetre csak kívülről láthattuk) egy Bratwursthäusle, lederer Bráut hirdet, kérek egy pohárral, és közben megírom az elmaradhatatlan képeslapokat: Aztán ki a nagypiacra. Próbálom kitalálni, melyik lehetett ama törvényszék épülete; nem sikerül. A Frauenkirche (itt is Frauenkirche! — „erbaut um 1350. 1945: zerstört. Bis 1955 wieder aufgebaut.” — Kívül — szép gótika — nem látszik, hogy nem régi; belül már igen) előtt emelvény (színpad?) székekkel; papírzászlók, vigyorgó alabárdos. Székeken s a padlaton is hölgyek, urak, szakállas ifjak ülnek, csevegnek, mustot isznak. Szüret ideje van, a piac teli nagy hordókkal: a must pohara 1,20, litere 2,90. Körülnézek a Hauptmarktplatzon, sok gyümölcs, fehér virsli roston, porce- lángiccsek. Az emelvény nyilván arra való, hogy ülve korzózhassanak a polgárok. A piac egyik sarkában fal betontéglákból, tetején szögesdrót. Két méternél nem magasabb az egész. Fölirata: Eine Mauer trennt das deutsche Volk.

Lassan visszaballagok a kocsihoz, a Sankt Sebald-templom mellett hagytuk.

24