Forrás, 1990 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 7. szám - Kántor Lajos: Riport - szorítóban (Beszélgetés Beke Györggyel)
a Közép-Kelet-Európában is korszerűtlenné vált, nálunk azonban nagyon is élő szándékkal szemben csak a nyíltság hangján, erős fegyverekkel szabad és érdemes harcba szállni. Én azonban lefegyverzett harcos lettem, pedig öregedő szemem jobban felismerné a célpontokat, mint eddig. Puska nélkül akarsz háborúzni, nézne reám szánakozóan Pünkös- ti Gergely ősöm, Bem tábornok hadsegédje. Van még egy dugott puskám, felelném, agyát lefűrészeltem, mint az orvvadászok, hogy a kabát alá lehessen rejteni. Nem tüzelhetnék ezzel a rejtett puskámmal úgy, hogy innen ide térjen vissza a golyó? írnék itthon, és közölnék az anyaországban. A Magyar Köztársaság, a maga felismert felelősségével vállalja írásaink kiadását. Verset lehet írni távirányításos megjelenéssel, regényt is talán, de valóságirodalmat művelni már nem nagyon lehet ilyképpen. Vers és regény természetszerűen elvontabb tartalmát, üzenetét talán még ki lehet magyarázni, ha ügyészség, pártbizottság elé idézik az írót, a valóságirodalom életanyaga azonban az ember, a név, a helység, a való világ, ezt félremagyarázni nem lehet. Akkor, fiam, menned kell új lövészárkot, erődítményt keresni, mondja ki parancsként Pünkösti Gergely hadsegéd úr, és én hajdani székely határőr őseim fegyelmével engedelmeskedem. Ők is szívesebben maradtak volna tűzhelyük mellett, mint alkalmi sátrakban, jobb szájízzel ették volna az otthon sütött cipót, mint a katonai komiszt. Minden eshetőségre magammal viszem Pünkösti Gergely hadsegéd kincstári kulacsát, agyagból korongozták, uzoni szülőházam padlásán bukkantam reá, mikor édesapám halála után felszámoltam első és legkedvesebb otthonomat. Hátha a vámosok soha nem láttak ilyen kulacsot és ártatlan konyhaedénynek vélik. Pünkösti Gergely ősöm öldöklő csatákból hozta haza kincstári kulacsát. Babonás ragaszkodással viszem, hátha lesz visszatérés az én háborúmból is, úgy mint neki: Uzonba. Köszönöm, Kántor Lajos barátom, hogy alkalmat adtál nekem mindezek elmondására. (1989. december 3-án, József Attila halála napján, amelyről néma belső ünnepléssel minden esztendőben megemlékezem.) 58
