Forrás, 1990 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 7. szám - Kántor Lajos: Riport - szorítóban (Beszélgetés Beke Györggyel)
hallgatója lett. Nyilván a szülőföld nem az egyetlen meghatározó erő egy író alkatának kialakulásában, de tagadhatatlanul igen nagy befolyása van. Móricz Zsigmond szerint életünk végéig azt írjuk, amit tíz esztendős korunkig éltünk meg. Lácránjan olyan vidékről jött, ahol a hajdani Fehér megyei magyar falusi lakosság századokkal ezelőtt beleveszett a történelmi viharok hullámsírjába. A Maros völgyében volt a legkegyetlenebb a tatárok pusztítása Erdély 1568-as nagy romlásakor, egész falvakat égettek fel és irtottak ki. Nem kímélte meg Fehér megye magyarságát a közeli Móc-hegyekből alázúdult Horia-felkelés és az 1849-es Iancu-bosszú sem. A földművelő magyar pórnép eltűnt, románok álltak a helyükbe, de a magyar birtokosok javarészt megmaradtak, és kialakult a legszerencsétlenebb nemzeti-társadalmi alakzat: magyar földesúr — román zsellér. Lácránjan magyargyűlöletét ebből a közegből hozta. Bizonyára úgy érzi, hogy jobbágy őseinek haragját képviseli és terjeszti ki az egész magyarságra. Fontos tényezőnek érzem életrajzában az Astra-gyári inasiskolát is. Lácránjan egy évvel fiatalabb nálam, tehát az Antonescu-idők- ben inaskodhatott Brassóban, mégpedig abban a gyárban, amely a vasgárdisták egyik fő fészke volt abban az időben, amikor munkások ezreit dobták az utcára, pusztán azért, mert magyarok voltak. Ne feledd: Bukarestben Antonescu kormányzata idején „románosítási minisztérium” működött, nyíltan bevallott céllal. Ezt az „örökséget” hozta magával Ion Lácránjan, és úgy látszik, sem a bukaresti íróiskolában, sem írói munkássága során nem tudta kellőképpen feldolgozni magában gyermekkori élményeit. Nehéz örökség is a Fehér megyei; emlékszem, 1944 őszén a gyulafehérvári nemzeti parasztpárti román napilap, melynek szellemi irányítója Stefan Pascu — későbbi akadémikus — volt, még ezzel az Avram láncútól átvett jelszóval uszított ellenünk: „Románok és magyarok között csak a kard dönthet.” írta ezt akkor, mikor a Magyar Népi Szövetség — együtt a román baloldallal — élethalálharcát vívta a román fasizmus maradványai ellen. Lácránjan újabb regényeiben a hajdanán magába szívott gyűlölet tört fel. Ahhoz, hogy feltörhessen a nyers gyűlölet, kellő történelmi idők kellettek. Hosszú évtizedeken át Lácránjan nem árulta el magát. Sőt, a társadalmi nyitottság szellemében írta regényeit és novelláit. Éppen ezért fordítottam le e novellák közül néhányat: a merev, sztálinista pártmunkások és a kiszolgáltatott „egyszerű emberek” konfliktusairól szóltak. Úgy látszik azonban, hogy a társadalmi nyitottság megférhet a nemzeti elfogultsággal, sőt a fajgyűlölettel is. Mondom, Lácránjan új színben jelentkezéséhez megfelelő idők kellettek, és ezért jöttek el — fájdalom — a nyolcvavas évek elejétől. Nem is annyira Lácránjan gyűlölködése nyugtalaníthat minket, magyarokat, hanem a köréje font védőháló. Ne áltassuk magunkat: a román szellemi élet egy része titkon oltalmazza Lácránjant, vagyis együtt érez vele. Magad is tudod, hogy kolozsvári román írótársaink többszöri sürgetésünkre is elhárították maguktól azt, hogy nyíltan szembeforduljanak Lácránjan ominózus pamfletjével és uszító regényeivel. Magánbeszélgetések során elismerték, hogy ezek az írások nem képviselik a román irodalom igazi szellemét, tele vannak hazugságokkal, csúsztatásokkal, de mindezt egyetlen román toll sem írta le eddig Romániában. Ézzel szemben jól emlékszem neves irodalomtörténész önmentegetésére a nyílt kiállás elhárítása miatt: nem olyan jelentős iró Lácránjan, hogy érdemes lenne cáfolni az állításait, mondta Ion Vlad, akkoriban a Babe$- Bolyai egyetem rektora, később a kolozsvári író társaság titkára. Lácránjan védőhálóját nagy magasságból húzhatták ki, ha Bukarestben illetékesek a rágalmak elleni tiltakozást el sem merték olvasni, mint ahogy finnugor őseink nem ejtették ki a totemállatnak számító medve eredeti nevét. A Cuvint despre Transilvania megjelenése után vagy harminc magyar írás futott be A Hét szerkesztőségébe. Leghevesebb talán a nyugodt vérmérsékletű Szabó Gyuláé volt. Az enyém nyugodtabb, higgadtabb, érvelőbb. Hivatkoztam arra, hogy Lácránjan egyik magyar fordítója vagyok, további érvem volt megszólalásom igazolására a Tolmács nélkül hatszáz oldala. Huszár Sándor, A Hét akkori főszerkesztője az én írásomat jelölte ki a lap válaszaként. Románra fordított cikkemet felküldte a Román Kommunista Párt Központi Bizottságának sajtóosztályára. Onnan visszakapta azzal, hogy A Hét a művelődési minisztérium lapja, döntsenek a cikkről a 54
