Forrás, 1990 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1990 / 7. szám - Kántor Lajos: Riport - szorítóban (Beszélgetés Beke Györggyel)

baragáni téesz-riportodra ('Diótörés, 1961. január 18.), savinesti-i ipari beszámolódra ('Vegyészek városa, 1961. február 3.) és román mozgalmi portréidra (Proletár családfa, 1961. május 6.). Nem Téged — egy korszak szemléletét próbálom jellemezni néhány kiemelt mondattal: „A szárazság ellenére is szépen kaptak”; „Kék szeméhez úgy illik ez a mosoly, mint a baragani tájhoz a lágy napsütés”. (Diótörés,),' „Pártunk szocialista iparosítási politikája új munkásnemzedéket állított itt a tőkések rendszerében elmaradt, szegény Moldva falvaibái az oly bonyolult, de oly szép vegyipar épülő várának falaira”; „Ezt éreztem én is az utcákon, a gyárak falai között, az emberek tetteiben, beszédében, az egyszerű, mindennapi élet szocialista ütemében.” (Vegyészek városa); „Meg is harcolta becsülettel. Mindenütt, ahová a párt állította”; „Harca, küzdelmes élete beteljesülését példázza ez a gyermeki álmodozás. A jövő, amit fiatal élete az előző nemzedékekben felidéz — közös munka hajtása, közös harcok s küzdő korunk hű kovácsa, a munkásosztály pártja kovácsolta fénylő arannyá.” — Ugye, neked is nagyon távoliak ezek a szövegezések? Még akkor is, ha a társadalmi változások lényegét, irányát vagy bizonyos részleteit ma sem kívánnád tagadni... De vajon ki várta el tőled ezeket a riportokat? A romániai magyar (újság) olvasó? A szerkesztő? Egyáltalán: mi volt az ilyen típusú riportírás mechanizmusa? (Amit egyesek még ma is müveinek, szolgálnak.)

— Az írás szenvedély is, a riportírás különösen: a megismert valóság azonnali közvetítése. A gyors közlés erényével (azért erény is lehet) együtt járhat a felszínesség hátránya, nem marad elegendő idő a mondanivaló kiérlelésére. Olyankor csábító az üresjárat, a sablon, a lélekig hatoló élmény pótlása nagy szavakkal, mint szocializmus, emberség, hűség és így tovább.

Engedd meg, hogy itt mindjárt meg is álljak egy keveset. Hajdani riportjaimban a hivatkozás a szocializmusra nemcsak sablon volt, még ha ma annak is tűnik. Mondottam, hogy 1945 után az erdélyi magyarság megmaradására egyetlen lehetőség mutatkozott: a kommunista párt hatalma. Nagyon korán felismertem, hogy az én számomra ez nemcsak nemzeti biztonságot jelent, hanem társadalmi bizonytalanságot is. Édesapám 8 hektár földje súlyos tehertétel lesz számomra, bármilyen pályára lépjek is. 1946 őszén beiratkoztam a kolozsvári Bolyai Tudományegyetemre, magyar, német és szociológia szakos hallgató lettem. Benedek Marcellt, György Lajost, Moher Károlyt, Gaál Gábort, Gunda Bélát, Szabó T. Attilát hallgattam, az első évről le is vizsgáztam. Abban az időben a Falvak Népe szerkesztőségében lábatlankodtam. Asztalos István, Horváth István és Kós Balázs mellett, néha írtam a Világosságba, írásokat küldtem a Népi Egységnek, részt vettem 1947 márciusában a Magyar Ifjúság című MNSZ-röplap kiadásában. Valójában ifjúsági lapnak indult, de engedély híján — címét minden alkalommal váltva — röpiratként jelenhetett meg. Arról az időről mondja emlékiratában Balogh Edgár: „1947. március 15-én ... az évfordulóra jelent meg az MNSZ fiataljainak röpirata is Magyar Ifjúság címmel. Vezércikkében Páll Árpád táborba hívott mindenkit, aki vállalja a népünk felemelkedéséért folytatott harcot, és aki ezen a földön vállalja, aki szabad ember módjára nyújt kezet hasonló gondolkozású román társainak, aki újat és jobbat akar építeni... Melléje sorakozott írásaival a fiatal Sütő András, Kábán Ferenc, Beke György, Benkő Samu és számos társuk, számba véve az új nemzedék kérdéseit.” Egyetemi előadások hallgatása és vizsgák mellett írogattam tovább, a korszak szellemében. Lelkesen kerestem a jövőt a magam nagyon is kétes jelenében: üres paszulylevesre jártam ki a cipőgyári étkezdébe, és megpróbálkoztam egy hirdetőiroda megbízásából kereskedőktől hirdetéseket szerezni akkor, mikor az üzletek pangtak és sorra csuktak be a Deák Ferenc utcában. Egyetlen hirdetést sem tudtam szerezni, de mindenütt megkérdezték a kiejtésem alapján: „Maga ugye székely, fiam?” A Deák Ferenc utca minden üzletében olyan kolozsvári magyar volt a gazda, aki „élvezte” az én székelyes táj szólásomat, csak éppen nem hirdetett... A következő tanévben már alaposan dúlt az állandóan éleződő osztályharc (Kurkó Gyárfás félreállítása után vagyunk, Sztálin meghirdette, hogy a népi demokrácia a proletárdiktatúra egyik formája), én ugyan igyekeztem nem figyelni az időre, de az idő annál jobban figyelt rám. A tandíj sokszorosára nőtt egyszerre, szüleim alig élhettek — az 1947. augusztus 15-ei pénzreform minden

38