Forrás, 1990 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 7. szám - Tari István: Kántálva, Csúnyán fonnyadunk, Csatakos szívvel, Gyökértelenségük, Fáklyás hazugságban. Végvár a lekvár, Mintha, Emlékük (versek)
Csúnyán fonnyadunk Egymást belezik a hasonszőrűek. Szomorúan nézem vicsorgásukat. Nem csalatkoztam a csatlakozókban — mekegem rekedten, csatazajukban. Mindent belep az összegyűlt véremlék. Fényesítse, kinek van hozzá rongya. Kinek nincs hozzá elég szerencséje, sejtelme, fájdalma, sütnivalója. Kunkorodó csönd, némaság vár reánk . . . Saját szemetünkben aláztuk meg egymást! Hiábavaló kísérleteivel múlik el századunk. Csúnyán fonnyadunk. Csatakos szívvel az olvadás zaja feszeleg a csatornák zörgő oszlopcsarnokában az olvadás önimádó zaja veri még éjszaka is ablakom kifestőkönyvem elnyűtt lapjai közt nyögök
/
