Forrás, 1990 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1990 / 6. szám - Porkoláb Tibor: Németh László Emberi színjáték című regényéről

regénystruktúráját készíti elő. Fejlődéstörténeti szempontból a mű a korai elvi tanulmányok és a7awií-korszak minőségszocializmusa, illetve az Akasztófavirág epikai modellje és a reprezentatív Németh László-i regénymodell (Gyász, Iszony) között áll.

(IRONIKUS ANALÍZIS ÉS HEROIKUS APOLÓGIA) A Boda Zoltán-i személyiségképlet alapja: a „norma” és az „én” feloldhatatlan ellentéte. Zoltán vállalt „abnormitá- sát” emeli a sztereotip „normalitás” fölé — életidegenségét sajátos küldetéstudattá így formálja. A főhős életküzdelme nem egyéb, mint önazonosságának megteremtésére irányuló kísérletek sorozata. Eleve kudarcra ítéltetnek programszerű „életkorszakai”, amelyekben neuraszténiás alkata és aszketikus léteszménye ellenére a „normához” való igazodás kerül a középpontba. A kudarcok döbbentik rá arra, hogy alkati adottságai és saját sorsának elrendeltetése szerint kell élnie. A „tervszerűen keresztül erőltetett életstílusok”, „mániás korszakok”, „életpózok” az eszmeteremtés stációivá válnak. (A regény szerkezetét is stációszerkezetnek nevezhetjük.) Boda Zoltán adottságnak tekinti „csonkaságát”. Viszont a „csonkaság” adottságából egyenesen következik az epikai személyiség alapdilemmája: „Azért ismertem meg Istent, mert megcsonkított, vagy azért csonkított meg, hogy megismerjem?” (ESZ II. 221.f A dilemma feloldásáig (a Jézus-szerep megtalálásáig) a személyiség meghatározó kettőssége az életküzdelem minden stációjában jelen van. A feloldás végül nem eldönti, hanem értelmetlenné teszi a dilemmát: az önüdvözülés paradicsomi állapotából visszatekintve a személyiségprobléma érdektelenné válik.

A kettősség: egyrészt a „csonkaság” kritikája (a „csonkaság” következménye az „életszentség”), másrészt a „csonkaság” apológiája (a „csonkaság” a „szentség” következménye). Az első az alkatba írt sorsot önigazolásnak tekinti, a második a sors által determinált alkatban hisz. Az önanalízis ironikus fölényessége csap össze a patetikus azonosulással, a lélektani elemzés kegyetlen pontossága a heroikus gesztusokkal. Az exponált személyiségprobléma úgy jut el a végkifejletig, hogy a mű „az életkudarc heroizált változatát emeli jelképpé”.2

(EXODUS-EMBER) Boda Zoltán lelki alkatának egyik legfőbb jellegzetessége önnön belső világába való pszichopatologikus bezárkózása. (Ennek poétikai következménye a tudatregény-jelleg, a monológtechnika. Már az Emberi színjáték epikai struktúrájára jellemző az „olvasó bevarrása a főhős leikébe”.) Az „én” — „világ” oppozíció a legfontosabb személyiségjeggyé és regénystrukturáló elemmé válik. Zoltán exodus-ember — a szimbolikus kivonulásnak azonban csak külső megjelenési formája a társadalmi beilleszkedésre való képtelenség. Erkölcsi-metafizikai lázadása azért vezet a társadalmi exodushoz, mert üdvösségharcát csak a társadalmi kereteken kívül viheti győzelemre, önazonosságát csak a mítoszi tér és idő koordinátái között teremtheti meg. (Az üdvösségharc a jelképes kivonulás előtt sem a társadalomban folyik, hanem a személyiség belső terein. A társadalom elvont létmódban jelenik meg a regényben: a főhős a társadalom absztrakt modelljével szembesül.) Zoltán vívódó, önelemző lelki alkata biológiai, lélektani és erkölcsi próbák segítségével szembesül ezzel az absztrakt társadalommal, a (kül)világgal. A már szinte patologikus introvertált énközpontúsága a „világ tényeit” egy kétpólusú rendszerben helyezi el, és mindent alárendel saját integritásának és autonómiájának. Valamiféle örök felfokozottságban él, teljes érzéki és szellemi aktivitásban, a külvilág „tényei” által szoron- gatottan, mégis a sejtett elrendeltség képzetétől hajtva heroikusán magabiztosan. Ennek a sajátos lelki alkarnak (amelyet az impotencia, a szexuálpatológia, az abnormitás, a neuraszténia, a mártírium- és aszkézis-eszmény kategóriáival lehet leírni) kettős gyökere van: egyrészt biológiai-pszichikai (alkati determináció, családi terheltség), másrészt eszmei-etikai (egy mesterségesen transzponált léthelyzet). Ez utóbbinak az a funkciója, hogy kiemelje a főhőst a köznapi létből és egy kivételes sors szimbólumává avassa. (Ez az eszmei impotencia — Németh László felfogásának megfelelően — Ady vérbajával és Gide homo- szexualitásával hozható összefüggésbe.) Boda Zoltán így válik ideaemberré, médiumhőssé, konstrukcióvá és életpéldává.

Ez a magyarázata Zoltán „emberiszonyatának” is. (Az iszony-motívum első felbukkanása ez az életműben.) Nem biológiai-hormonális természetű a főhős iszonyérzete, belső ne73