Forrás, 1990 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 6. szám - Porkoláb Tibor: Németh László Emberi színjáték című regényéről
Porkoláb Tibor Németh László Emberi színjáték című regényéről (A HORVÁTHNÉ MEGHAL-TÓL AZ EMBERI SZÍNJÁTÉK-IG) Németh László novellistaként kezdi szépírói pályáját. A Horváthné meghal c. novellájának a Nyugatpályázaton elért sikere (1925) alapvetően meghatározza első prózaírói korszakának jellegzetességeit. A mű a magyar parasztnovellák hagyományait folytatja: a korabeli elbeszélőmodor sajátosságai szerint megírt anekdotikus életkép, amely magán viseli a móriczi realizmus jegyeit, kissé egzotikus miliőjét tájnyelvi elemek erősítik fel, a paraszttematika hitelességét a naturalista külsőségek és a finoman kidolgozott karakterrajzok teremtik meg. A Horváthné meghal epikai modelljének „autoszuggesztiója” eredményezi azt az ellentmondást, amely a pályakezdés időszakának központi problémájává válik. Belső indíttatás és vállalt szerep ellentéte, írói alkat és a belső hajlamokra kényszerített epikai sémarendszer összeegyeztethetetlensége lényegében csak az Emberi színjáték epikai modelljében oldódik fel. A pályakezdő novelláknak alig van kapcsolatuk az életmű egészével. Ezt jelzi az is, hogy a prózamodor meghaladása a novella műfajának az életműből történő kihullásával jár együtt. A vágyott eszmény elérésére irányuló kísérletek sikertelenségei, a vállalt elbeszélői modor iránt fokozódó kétségek végül széttörik az önkorlátozó szépírói szerep kötöttségeit. Az Emberi színjáték epikai modelljében tudja Németh László saját adottságait kiteljesíteni, az írói alkatának és érdeklődésének megfelelő eljárásmódot megtalálni, a világképével összhangba hozható életproblémát tárgyiasítani. Németh László első regénye, az Akasztófavirág még szorosan kapcsolódik a Mezőföldi novellák-hoz. A kisregényt, az életműben elfoglalt helyét tekintve, a novellák mellé kell helyeznünk, azonban a Móricz-hatás, az „etnográfusi igyekezet”, a szociológiai célzatosság, a Szabó Dezső-rekvizítumok, az expresszív naturalizmus ellenére, magában hordozza azokat az epikai lehetőségeket is, amelyek az Emberi színjáték-ban jelennek meg először. A szüzsé a lélekelemzésre, alkattani-antropológiai érdeklődésének kibontakoztatására ad lehetőséget. A kisregény egyszerre jelzi a reflexív és analitikus lélektaniság igényét és korlátozza ennek a lélektaniságnak az epikai lehetőségeit. (A főhős, Pintér Jani, külsőleg megfelel a Szabó Dezső-i hősi eszménynek, konvenciókat szétrúgó, mitikus-romantikus paraszt-Széchenyi, belsőleg viszont ennek éppen ellentéte: a külső körülmények által determinált ösztönember.) Az Akasztófavirág központi kérdésévé a főhős alakjában felismert lélektani probléma válik. A főhős alakjának megformáltsága és a kisregény realista „ökonómiája” ellentétbe kerül: a vágyott eszmény elérésére irányuló törekvések éppen egy ilyen eszményt tagadó alakteremtéssel szembesülnek. Pintér Jani még nem a nagyregények jellegzetes hőse, de epikai megformáltsága túllép az Akasztófavirág regény szemléletén. A kisregény tehát poétikai jellegzetességeit tekintve a Mezőföldi novellák közé sorolható, de az Emberi színjáték felé mutat utat. A pályakezdő Németh László másik alapműfaja: a kritika. Az Emberi színjáték szorosan kapcsolódik a Készülődés éveinek tanulmányaihoz. Alapgondolata, világképe ezekben az értekező művekben, kritikákban formálódik. Az Emberi színjáték az első összegző mű Németh László pályáján. Mint a pályakezdés időszakának reprezentatív kulcsműve egyrészt összefoglalja a pályakezdő kritikus — az elvi tanulmányokban kifejtett — gondolatrendszerét, másrészt azonban módositja és meg is haladja a korai tanulmányok elvi álláspontját. Az Emberi színjáték — annak ellenére, hogy sok egyezést mutat az Akasztófavirág és a novellák epikai modelljével — már a Gyász és az Iszony epikai jelentésképzését és 72
