Forrás, 1990 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 5. szám - Szepesi Attila: Ars Amatoria (versrészlet)
árnyékindák forró testen, hajfürt röppen szálló szikrán, tűzze kulcsolt kígyó ujjak, szempár tükrén szempár ámul. A sötétben csak lélegzeted hallom, csak lélegzeted lüktet, a veres láng, a szoba csöndjét világosra festi, ahogy a merülő napfény az erdőt opálra, kékre, zöldre és ezüstre. És lüktetésed világít körül: a tintakék, a narancsszín, a sárga, egy-egy halk nesz, mely halkabb mint a szél a csöndet mégis aranyfénybe mártja. S mint szárnyak röpte, lombok zizzenése, patak futása, bimbók pendülése, a némaság lila, iromba, zöld és lobognak benne bordók, messzi-kékek. Hányféle hangon súg a levegő és hányféle színe gyúl a vaksötétnek!
/
