Forrás, 1990 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1990 / 5. szám - Faludy György: Barátnő barátnőjéhez, CIX. Szonett, CX. Szonett, CLXIII. Szonett, CLXV. Szonett, CLXXVIII. Szonett (versek)

CX. Szonett

(Külvárosi felhőkarcolók, 2)

Itt nincs könyvtár, kultúra, — ez nem város s nem is falu. A plasztikkal fedett bejárókban porlepte művirágok reprezentálják a természetet.

S itt nincs barátság, nincsen társaság; szomszédja nevét egyikük se tudja, de felébred, ha éjszaka az ágy reccsen alatta s W. C.-jét lehúzza.

Az ittlakó mind büszke, hogy e ronda magasépítményt otthonának mondja, de megveti a többit, mert itt laknak.

Két testvérépítményt mutat az ablak.

Az erkélynek lomtár a funciója s hogy szabadulás leugrani róla.

(Torontó, 1982)

CLXIII. Szonett

(Uáng Uéj, költő és remete írja öregen:)

Pázsitomon ezüst kócsagok várják a délutánt. Sosem néznek felém.

Tarka napernyős, fővárosi dámák a bolondgombák kertem szögletén.

Késő ősszel sem hervad itt a rózsa. Csángánból szép fiatalemberek jönnek verseikkel látogatóba.

Mikor felolvassák, térdük remeg.

Derekuk mint nyírfáim. Késő estig maradnak. Aztán ülök a tornácon.

Fenn a Fiastyúk szőlőfürtje. Fázom.

A négy évszak — ez volt a nagy öröm. Lámpám alatt öreg tücsök melegszik és én hülő kezemet dörzsölöm.

(Tihany, 1989)