Forrás, 1990 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1990 / 4. szám - Borbándi Gyula: A tizenkettedik óra - H. Szabó Imre és a Nemzeti Parasztpárt

cselekszenek, de végül is meggyőződött mindenki, hogy ártani nem árt, ha megpróbálnak előrelépni és céljaik megvalósítása érdekében politikai eszközökhöz folyamodni. Kovács Imre fényes jövőt jósolt, ismét lesznek választások, képviselőik bekerülnek a parlamentbe és beleszólhatnak az ország ügyeinek intézésébe. Erdei és Szabó Pál borúlátóbb volt, de elkerülhetetlennek nevezték a cselekvést. Az óvatosságra és körültekintésre jellemző, hogy a Szabad Szó csak akkor harangozta be a találkozót, amikor már megtörtént. Csak július 2-án jelent meg Kovács Imre „Makó elé” című vezércikke, amely bejelentette a „negyvennyolcas nemzeti parasztpárt” megala­kítását, és az e célból összehívott makói találkozót. Többet akarunk — írta Kovács Imre —, mint egy politikai párt elindítását. A cél a parasztegység megteremtése. Egy héttel később Darvas József már „Makó után” címmel írt vezércikket, amelyben óvatosságból ugyancsak kerülgette a kását. Nem közölte, hogy megalakult a párt, hanem arról tájékozta­tott, hogy a tervezett értekezlet hatósági közbelépés következtében elmaradt, a meghívott írók és parasztok „egyelőre nem dokumentálhatták közös kiállásukkal,. . . hogy megtalál­ták egymást és immár együtt is maradnak”, de együtt voltak néhány órán át egy rozzant bárkán a Maroson, és megvitatták a jövő feladatait. Az esti rögtönzött közös vacsorán azután nemcsak a Nemzeti Parasztpárt megalapítását deklarálták, de Farkas Ferenc felkérésére Szabó Pál az elnökséget is elvállalta, azzal a feltétellel, hogy egy nagyobb létszámú értekezlet e tisztében megerősíti. Ez be is követke­zett augusztus 19—20-án Budapesten, amikor Kovács Imre javaslatára hivatalosan is a párt elnöke lett. Az ugyanakkor megválasztott végrehajtó bizottságban már Veres Péter is helyet kapott — íróként Erdei és Kovács mellett — és további tíz parasztember társaságában, akik közül némelyek később — mint Hajdú Németh Lajos és Vörös Vince — más pártok soraiban küzdöttek a magyar parasztság sorsának jobbrafordulásáért. H. Szabó Imre hagyatékában magmaradt dokumentumok szerint a Nemzeti Parasztpárt megalakulását Szabó Pál és Kovács Imre jelentette be a belügyminiszternek és a rendőr­ségnek. A szervezési munkát Kovács Imre végezte, és a Szabad Szó szerkesztőségének irodáiban kapott párthelyiséget. A szervezési munka először Sopronban és Borsod megyé­ben indult meg. Szabó Pál és Kovács külön-külön is kérte H. Szabó Imrét, hogy változat­lan energiával vegyen részt a szervezőmunkában, és segítse sikerre azt a kezdeményezést, amelynek elindításában jelentős szerepet játszott. A Nemzeti Parasztpárt nem kapott hivatalos működési engedélyt, végig illegalitásban kellett dolgoznia, a Szabad Szót és olvasói összejöveteleket használva fel arra, hogy az egymás közötti érintkezés fennmaradjon, és a párt a legalitás korszakára felkészüljön. 93

Next

/
Thumbnails
Contents