Forrás, 1990 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1990 / 4. szám - Borbándi Gyula: A tizenkettedik óra - H. Szabó Imre és a Nemzeti Parasztpárt

Aztán gondot okozott a megalapítani kívánt szervezet társadalmi összetétele is. A parasztság egészét vagy annak csak egy részét fogja össze? Az utóbbi esetben csak a törpebirtokosokra és a földnélküliekre terjedjen ki, vagy a kis- és középbirtokosokra is? Valóban, nehezen eldönthető dilemmák voltak ezek, és nem csoda, hogy mindenkit megnyugtató megoldásra nem került sor. Később sem, amikor a Parasztszövetség megalakításával az egész parasztságot átfogó szervezet munkáját indították el. Kiderült, hogy teljes egységet sohasem lehetett elérni, az érdekellentétek erősek voltak.

A Nemzeti Parasztpárt csak a paraszti osztály legszegényebb rétegére támaszkodhatott, és bármennyire igyekezett is, nem tudta sem a középbirtokosok, sem a módos parasztok rokonszenvét megnyerni, és őket a Kisgazdapárttól eltántorítani. Számszerűen azonban tekintélyes tömegről volt szó, és jobb politizálás esetén szerepe is jelentősebb lehetett volna.

Az alapítók azonban még erősen bizakodtak abban, hogy a többség nevében és érdekében lépnek színre, habár tisztában lehettek azzal, hogy a kormányzat, amely még a mérsékelt Kisgazdapártot sem tudta elviselni, csellel és erőszakkal igyekszik majd megakadályozni egy radikális parasztmozgalom kialakulását. A július 29-i találkozó megrendezésére a Makói Gazdák Önsegélyező Egyesülete kért rendőrségi engedélyt. Az Oláh István elnök által aláírt beadványra elutasító válasz érkezett. Az illetékes rendőrkapitányság azért nem engedélyezte a városháza közgyűlési termében tartandó „szövetkezeti kongresszus” megtartását, mert „kizárólag helyi egyesület” lévén a kérelmező nem hivatott arra, hogy „országos jellegű szövetkezeti kongresszust” tartson. A Makói Gazdák Önsegélyező Egyesülete létrehozásában H. Szabó is közreműködött, formailag tűzbiztosítás volt, de 1939- ben már nyolcszáz taggal igazi szövetkezetként működött. Bevonása a tervezett értekezlet megrendezésébe jó ötletnek látszott, de a hatóságok nyilván sejtették, hogy többről lesz szó, mint helyi szövetkezeti ügyekről. Persze, furcsa, és csak a korral magyarázható, hogy — mint a rendőrségi véghatározat mondta — „szövetkezeti kongresszusra csak egy központi alakulat jogosult”.

Hivatalos és engedélyezett összejövetelről nem lehetett szó. Tóth Ferenc szerint az is kiderült, hogy H. Szabó nem — mint állította — ötszáz, hanem csak körülbelül száz meghívót küldött szét. Amint ismertté vált a rendőrségi tilalom, a Makóra érkezőket már tájékoztatták, hogy a rendezők milyen csellel szándékoznak kijátszani a rendőrök éberségét. A találkozó történetének részletei a vonatkozó irodalomból eléggé ismertek. A többi között az, hogyan kerültek az érkezők a Maros partjára, és hogyan folyt le az immár legendás motoros dereglyén a Nemzeti Parasztpárt megalakulását kimondó tanácskozás.

Miután jegyzőkönyvet vezetni nem lehetett, a személyes emlékezetekre vagyunk utalva. Ezekben több ellentmondás lelhető fel. A jelenlévők számát H. Szabó és Nánási László 30-40-re becsülte, jómagam a népi mozgalomról írott könyvemben ötven résztvevőt említettem, ha jól tudom, Kovács Imre tájékoztatása alapján. A jelenlévőkről sem készült névsor. Az bizonyos, hogy a helybeliek közül ott volt H. Szabó Imre és a két Erdei-fivér mint rendezők, az írók közül Kovács Imre, Darvas József, Szabó Pál, a Szabad Szó gazdasági ügyeit intéző bisztrai Farkas Ferenc (a későbbi neves politikus és ötvenhatos miniszter, Takács Ferenc szociáldemokrata képviselő (aki 1944 végén az ideiglenes kormány iparügyi minisztere lett), a később ismertté vált parasztvezetők közül Hajdú Németh Lajos, Nánási László, Guba Mihály. Nem volt jelen egyetlen illegális kommunista sem, jóllehet — mint Salamon Konrád is írja a bevezetőben — szószólóiknak, Donáth Ferencnek és társainak erre nem volt felső jóváhagyásuk, miután a pártnak nem volt érdemi állásfoglalása. Donáth és Mód Aladár elutazott ugyan Szegedig, de Makóra már nem mentek el.

A makói tanácskozásra rányomta bélyegét a félelem az előrelátható következményektől. A dereglye utasait nyugtalanította, hogy felkelthetik a rendőrség és a csendőrség figyelmét. Nem tudták, hogy a folyamokon a folyamőrség illetékes. Csak Erdei Ferenc ismerte a törvényt, ezért is választotta a bárkán való ide-oda haj ókázást, mert tudta, abba sem a helyi rendőrség, sem a a csendőrség nem szólhat bele. Abban is volt kétely, helyes-e, amit

92