Forrás, 1990 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 4. szám - Horváth Sándor: Megszólal a Hatodik Síp
ink közé már nem tartozik a „hosszan tartó, ütemes taps”. Az utóbbi években olyasmiket értünk el, amiről korábban álmodni sem igen mertünk. Magyarságtudatunk megtartására, úgy tűnik, szülőföldünkön is módunk nyílik. Hogy ez a törekvésünk hol és milyen akadályokba ütközik majd — csak sejtjük. „ ... a mai magyarságtudat próbája az integrálódás képessége” — mondta Dobos László, a jeles szlovákiai író és közéleti személyiség a Kecskeméten tartott VI. Anyanyelvi Konferencián. A nagy kérdés számunkra (is) az, hogy mibe integrálódjunk. Lehetünk-e teljes jogú tagjai a magyarországi szellemi (egyébként egyre inkább polarizálódó) életnek, miközben egy másik országban élünk, ahonnan a kapcsolattartás, a fizikai és lelki közlekedés éppenséggel nem problémamentes? Lehetünk-e részesei — szurkolói? cinkosai? túlélői — a Szovjetunióban zajló, ám mind inkább lelassuló, megtorpanó, visszájára forduló társadalmi átalakulásnak úgy, hogy más szellemi gyökerekből táplálkozunk? Tamási Áron ábeli kérdése újra és újra kérdőjelre feszít bennünket. Szeretnénk itthon lenni szülőföldünkön, és otthon lenni a magyarságban. Ez nem sikerül mindig. Hazánk sokszor csak egy „csendes pentaton ének”. * * * Az elmúlt harmadfél esztendő fontosabb változásairól, eredményeiről ad képet összeállításunk. Választhattunk volna más dokumentumokat, kiemelhettünk volna más eseményeket. Nem törekedtünk teljességre. Ám arra igen, hogy a jelenleg kialakult helyzetről hiteles, valós képet adjunk. Valósat, és nem szépítőt. Igyekeztünk tartózkodni a magyarországi tömegkommunikáció által gyakran sugallt eufóriától. Mert bármilyen nagyok is a vívmányaink, pótolni valónk annál hatalmasabb. Kevesen vagyunk, lassú a kiválogatódás. Ráadásul — leginkább gazdasági kényszer hatására — egyre többen döntenek az áttelepü- lés mellett. Számunkra, az ittmaradók számára az ezredvég nagy kérdése az, hogy egy mesterségesen életben tartott, valójában teljességgel életképtelen, felbomló rendszerben vannak-e esélyei a megmaradásra egy maroknyi kisebbségnek. Ungvár, 1990. január BALLÁ D. KÁROLY MEGSZÓLAL A HATODIK SÍP Hosszas vajúdás után, úgy tűnik, végre lesz irodalmi folyóiratunk. A részletekről kértünk tájékoztatót Balia D. Károlytól, a kiadvány főszerkesztőjétől. — Milyen okok hívták életre a Hatodik Sípot? — A kárpátaljai magyar irodalmárok állandó törekvése volt egy folyóirat alapítása. Ez a törekvés rendszeresen meghiúsult, félúton megrekedt. Már az 50-es években jelentek meg almanachok (Kárpátok, Új Hang), amelyek megfelelő körülmények közt folyóirattá válhattak volna. Ugyanilyen szándékkal indította a 70-es évek elején a Kárpáti Kiadó a Kalendárium mellékletét. Ez is (csakúgy, mint a korábbi próbálkozások), nemhogy folyóirattá nem vált, hanem meg is szűnt. Folyóiratpótló szerepet igyekeztek betölteni a Kárpáti Igaz Szó irodalmi oldalai (NEON, Lendület), melyekből végül is megszületett az Új Hajtás, amely minden pozitívuma ellenére mégis egy politikai napilap melléklete volt, s ez behatárolja lehetőségeit. A helyi irodalmárok törekvéseinek eredménye az Évgyűrűk megjelenése, amely ha gyakrabban láma napvilágot, és szerkesztése átgondoltabbá válna, szintén meghatározó szerepet tölthetne be irodalmi életünkben. Nemzedékünk képviselőivel együtt úgy éreztem, hogy irodalmunk további fejlődéséhez, nagykorúvá válásához, ahhoz, hogy bekapcsolódjunk a magyar irodalom vérkeringésébe, valódi folyóiratra van 78
