Forrás, 1990 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1990 / 1. szám - Fodor András: Az utolsó gólyanyúzás (Eötvös Kollégium, 1947 - Napló)

IX. 21. Vasárnap

Ma véget ér az egy hét óta tartó gólyanyúzás. Megszenvedett társaimmal már készülődünk az étteremben rendezendő záróünnepélyre. Sorsunk eleven jelképeként a folyosó két oldalán falhoz állítanak bennünket, köztünk szállingóznak be a volt kollégista nagyfejűek. Találomra mondjuk: ez Németh Gyula, ez Zsirai, ez Eckhardt.

Bevonulunk. Deme László, Pais tanársegédje mondja ironikus köszöntőszónoklatát, aztán kizavarnak bennünket, s kezdődik megint, szerencsére utoljára, a becitálás.

A kihallatszó hangokból nyilvánvaló, hogy ez a szóbeli vizsgáztatás is játék, mint ahogy a tegnapi írásbeli sem volt egyéb, mint ugratás.

Először a dolgozatom felől faggatnak, aztán a tiszteletemre behozott táblára egyenletrendszert íratnak föl velem, ilyenformán:

FKG+SzDP + NPP + MKP = K

PDP= SZAR = MKP = KMP+180°— FKG = (FDP + MFP + MRP + KNT + DNP) = 0

Húzzam alá, oldjam meg az egyenletet. Már a táblára írás közben is egymást érik a szellemes bemondások a hátam mögül, s amikor a megoldáson töprengek, röpködnek a jó tanácsok. — Oldja föl a zárójelet! — utasít Lakatos Imre zsűritag. — Vigye át a bal oldalra! — szól Orosz László. Majdnem ezt cselekszem, a mínuszt plusszá húzva át, de lehurrognak. Végül megadom magam: — Tekintettel, hogy nálam nagyobb koponyák sem tudják megoldani. . .

Lukácsy érdeklődik még, melyik az általam önéletrajzomban jelzett, a népi mozgalmat leginkább képviselő párt, amelyikkel együtt érzek? — A Nemzeti Parasztpárt?! — botránkoznak. — Kovács Imre kilépése, Keresztury távozása után is?

Az utánam sorjázó társakat már én is hallhatom. Kezd családiasabbá válni a légkör. Záróbeszéd következik. Megint sorba állunk, mögöttünk a másodévesek, s fölmondjuk a református keresztelő mintájára készült fogadalmat. A lassan ürülő teremben érdekesen ősz, göndörhajú, rokonszenvesen derűs, feszes tartású férfi áll elém: — Maga az orosz szakos? ... — Tud már? ... (Később hallom, ő Kniezsa István.)

Negyedóra múlva gyülekezés, megyünk valami kiskocsmába. Nagy Miklós és Orosz László szobájába (az idősebb tanár urak párosán is lakhatnak) viszem föl Deme holmiját. Faggat a két vén róka, hogy viseltük a gólyahetet? Nagyon komolyan vettük? Egyszerre csak nyilvánvaló, arra szolgált a tortúra, hogy a sikeres fölvételivel megnőtt önbizalmunk szarvait letördössék. Ami utólag meglep, az ő titkolt egyezségük, s hogy évek során sem szűrődött ki belőle annyi, hogy átláthattunk volna a manipuláción.

Késve indulunk a többiek után. Orosz szívesen beszélget velem, de aztán a gólyatársak közé szegődöm. Fölszabadultan vitázunk az új művészeti irányok létjogáról.

24