Forrás, 1990 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1990 / 1. szám - Fodor András: Az utolsó gólyanyúzás (Eötvös Kollégium, 1947 - Napló)

Rusvay Tibor ültet maga elé bennünket: Latort, meg engem. Rossz bort iszunk, aztán íratlan szabály szerint hazazavarják a gólyákat. Sebaj! Jókedvűen, frissen ballagunk a Himfy lépcső felé, pedig egyvalami még vissza van: a kultikus lehúzás. Nem veszem tragikusan. A kíntornák miatt naponta hajnalban keltünk, lefekszem és nyomban elalszom. Arra ébredek, hogy tömve kint a dolgozószoba. Kattan a háló villanya, s mire észhez térnék, már borítják is fölfele az ágyamat. Kapálózom a durva kíméletlenség alatt. Végre föltápászkodhatom. Paprikatorzsát dugnak a számba, fölállítanak az íróasztalra. Követelik, hogy a szemétkosár födelét terítsem a fejemre glóriaként. (A szomszéd szobában üres ablakkeretet raktak gólyatársam nyakába, úgy ordítottak rá: — Keretlegény!)

— Mi az gólya, — mutat a hálóingemen látható monogramra Házi Endre dögész, — onnét hiányzik egy betű! Nincs mentség, teszem, amit kívánnak: megcsókolom a kezembe adott szobortorzót, orosz üdvözlőbeszédben megvédem magam a vlaszovistaság vádja ellen. Szenvedéseim végén iszom a felnyújtott fogporos pohárból, tűröm, hogy injekciós fecskendővel lefröcsköljenek. Mindezek után jel adatik: leugorhat! Most következik a bedőlés. Elég alaposan elpáholnak. Családanyámnak kell védőleg fenekem elé terjeszteni hosszú karjait. Elvonulnak a „vendégek”, most már csak ágyamat kellene rekonstruálni, de mesteri módon darabokra szedték, s részeit külön-külön eldugdosták. Néhány darabját egyelőre nem találom, Hankiss hiába segédkezik a keresésben.

Zsinagóga

25