Forrás, 1990 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 4. szám - Egy kelet-európai szabadgondolkodó - Interjú Végei Lászlóval
EGY KELET-EURÓPAI SZABADGONDOLKODÓ Interjú Végei Lászlóval A barátaid javíthatatlan radikális baloldali gondolkodónak tartanak. Milyen hatással vannak rád a legújabb kelet-európai események, hogyan értékeled ebből a szempontból az 1989-es évet? — Én azt gondolom, a kelet-európai fejlemények megváltoztatták Európa térképét és ezen belül Jugoszlávia státusát is. Egyféle társadalmi modell, mégpedig a totalitárius szocializmus megbukott. Ebből következően az európai baloldal idővel új energiákat nyerhet, ugyanis nem kompromittálja tovább az egypártrendszert, mint ahogy eddig alapjaiban kompromittálta. Közép-Kelet-Európában, visszatekintve a hatvanas évekre, láthatjuk, hogy az első és legkeményebb bírálata az egypártrendszernek éppen baloldalról jött. Ez a gondolat fejlődött, ágazott — két évtized kellett hozzá, hogy kiteljesedjen, ami a történelem perspektívájából nézve nem nagy idő, csak az emberi élet szempontjából hosszú, meg ha azt nézzük, mennyi mindent kellett elszenvedni az embereknek. A hatvanas évek második felében kialakult ellenzék ide vezetett, a változások mindenképpen azt a jóérzést szülték, hogy a század végén Európában talán megszabadulunk sok kínos örökségtől. Nálunk is tapasztalható, az értelmiség egy része bizalmatlan a kommunista párttal szemben. Mirko Kovac jeles író a közelmúltban adott interjújában a párt elhagyására szólította fel az értelmiségieket. Ezzel párhuzamosan új pártok, egyesületek alakulnak. A Jugoszláv Demokratikus Kezdeményezés Egyesületének (UJDI) te is tagja vagy. Mi a légy ege ennek a szerveződésnek és kik az alapítói? — Az UJDI nem párt, hanem egyesület. Valóban alapítója voltam, amikor ez még kockázattal járt, amikor még az értelmiségnek sem volt bátorsága elhatárolnia magát a meglévő modelltől. Ma, azt hiszem, ezek kész tények. Szerintem hónapok kérdése, és a többpártrendszer legálisan fog létezni nálunk. Az lesz az igazán nehéz próbatétel, az új körülmények között megvalósítani a demokratikus gondolatot, amiről egyelőre inkább csak beszélünk. Először is meg kell tanulni becsülni a másként gondolkodókat, értékelni a kisebbségben maradókat, őrizni azok méltóságát, ezzel is elősegítve az olyan társadalom- szerkezet kialakulását, amely nem ábrándítja ki a polgárokat. Biztosan sok kisértésnek kell majd ellenállni. Én ahhoz a nemzedékhez tartozom, amely látta, a hatalom hogyan befolyásolja az egyént, aki ha pozícióba kerül, gyorsan megfeledkezik azokról a demokratikus szabadelvű elképzelésekről, amelyeknek a nevében hatalomhoz jutott. A többpártrendszerben lehet, hogy lesz olyan szervezeti erő a társadalomban, amely a mértéktelen egyéni ambíciókat fékezi és a helyére teszi. Az UJDI hozzám azért áll közel, mert egyelőre legalábbis nem arra készül, hogy hatalmi harcra szólítson fel és vegyen részt benne, hanem hogy egyszerűen mindig új és demokratikus kezdeményezések képviselője legyen. Ilyenre ma nagy szükség van. Egyre gyakrabban találkozni a kentaur-irodalom kifejezéssel. Mit értsünk ezen, honnan ered és szerinted milyen jövő vár rá? — Ezt a terminust én használtam többször is. Nemsokára megjelenik Kisebbségi elégia című esszém, illetve szlovénul már meg is jelent, amelyben ezzel foglalkozom. Nemcsak jugoszláviai, hanem közép-kelet-európai sajátosságnak tartom. Ennek a térségnek ugyanis nagy próbaköve a nemzeti kisebbségek iránti viszony. Magát a terminust egy posztmodern gondolkodótól vettem át, ő másra alkalmazta, a próza és az esszé ötvözetére. (A magyar irodalom ezt még mindig mellékterméknek minősíti.) Én viszont valami mélyebb dolog74
