Forrás, 1990 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 4. szám - A szellemi érték megsemmisíthetetlen - Emir Kusturica beszéde az AVNOJ-díj átadásának ünnepségén
sebb súlya), mert nem akartam hallgatni, kivárni, taktikázni. Erre az interjúra is azért álltam rá, mert a további ellenkezés már nem költői finnyásság lett volna. Mi jogon hallgat az értelmiség nagy része, amikor az albán értelmiséget éppen hallgatása miatt vádolták? Nagy berzenkedéssel olvastam Dobrica Cosic megnyilatkozását, igaz, csak a Vjesnikből értesültem róla. Ő is kivárt a memorandum után. Úgy gondolta, hajtsa más végre a program első, kellemetlen, netán erőszakot is követelő, erőszakot is kipattantó részét. És amikor ez megtörténik, akkor ismét megszólal és a demokratikus programot kéri számon a végrehajtóktól. Nem értem pontosan, nekünk például mikor kellett volna számon kérnünk ezt a bizonyos demokratikus programot? Előbb, vagy utóbb? Cosic most majd demokráciáról és pluralizmusról fog értekezni, és holnap szót fog érteni a szlovén és horvát demokratákkal, pluralistákkal — és én ennek nagyon örülnék is, ha közben a fiamat nem sorozták volna be a speciális alakulatba .. . Azt hiszem, az ilyen dolgokban nem lehet taktikázni. Aki kivárt, hallgatott, annak most nincs joga demokráciáról és pluralizmusról értekezni. A jugoszláv értelmiség nagy része kivárt, nézte a jugoszláv nagypolitika tehetetlenségét, kezdeményezte vagy asszisztált a saját nemzeti programok kidolgozásánál. És most bejelenti demokratikus, pluralista igényeit. Ez, félek, külön-külön nem megy. Ezért támadt sírni kedvem a Hyde Park-i görbetükrünk előtt. Ezért vádolom magunkat, hogy nem kíséreltünk meg mi a tankok előtt odamenni, segíteni, feláldozni magunkat, nem tettünk komolyabb kísérletet az albán értelmiség bevonására, megszólaltatására. A mind a két féllel való együttérzés, a mind a két félnek való segítség, az önfeláldozás radikálisabb magatartás mint a bírálat, főleg az egyoldalú bírálat... Ezért menekültem az interjú elől, mert ha ellene is vagyok a hallgatásnak, jól tudom, a csönd, a fájdalommal teli csönd — amilyen például Dragojevic költészetéből árad — nagyobb segítségünkre lehet most, mint az ilyen fecsegés, amit én is produkáltam itt Önnek. Danas—Zágráb; 1989. április 11. A SZELLEMI ÉRTÉK MEGSEMMISÍTHETETLEN (Emir Kusturica beszéde az A VNOJ-díj átadásának ünnepségén) X JLmikor értesítettek róla, hogy köszönetét kellene mondanom az AVNOJ-díjazottak nevében, vonakodás nélkül elfogadtam, noha tudatában vagyok, hogy napjainkban a szavak gyorsabban devalválódnak a dinárnál. Rájöttem, ez kiváló alkalom arra, hogy egy olyan helyről, ahonnan jól meghallják, nyilvánosan megmondjam, mit gondolok az országról, amelynek polgára vagyok. Ezt külön megelégedéssel teszem, mert nem tartozom egy politikai párthoz sem, de beszélhetek a Jugoszláv Kommunista Szövetség ideológiájának és felhatalmazottjainak áldozatává vált nemzedék nevében, mert e felhatalmazottak rendszerszerűen hosszú éveken át előre eltervezték és külön tehetséggel folytatták az anyagi pusztítást. Ez, mint ahogy az adatok bizonyítják, teljes mértékben sikerült nekik. Csupán a szellemet nem sikerült megsemmisíteniük, valamint mindazokat a dolgokat, amelyek rejtve voltak, és egyetlenegy tét maradt, amelyet nemzedékem, és azt hiszem, a jövő nemzedékei is befektethetnek a társadalmi játékba. Az érzelmi káoszban, azokban a napokban, amikor életemben és az egész nyilvánosság előtt először játszódnak le nagy történelmi események 71
