Forrás, 1990 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1990 / 1. szám - Fodor András: Az utolsó gólyanyúzás (Eötvös Kollégium, 1947 - Napló)

IX. 19. Péntek

Este 9-kor kezdődnék a Janicsek Istvánról elnevezett szavalóverseny. Délben fölolvasták Major Tamás levelét, hogy elfoglaltságai miatt, sajnos, nem tud eleget tenni a bírálóbizottságba való meghívásnak, de küldi maga helyett Debreczeni Ferit, a Nemzeti Színház könyvtárosát. Én bohó, titkon még remélem, akár meg is nyerhetem a versenyt, hiszen valaha (14 éves koromig) színésznek készültem, jól mondtam verset. Hanem amikor feketébe komolyodva bevonulunk az étterembe, s a szónok belekezd emlékbeszédébe — ... — „Én még emlékszem rá, ahogy a könyvtárban föltűnt egy árnyék, ahogy az étteremben megjelent egy árnyék ...” — egyszerre összeomlik minden illúzió, hiszen a szegény Janicsek valami toronyban kukorékoló bolond volt.

Amikor a WC-ből Lator után engem szólítanak, teljesen apatikusan kezdek a Babits-versbe. — Ez a degenerált! — kiált rám valaki lesújtóan, majd amikor odáig jutok „s szemöldökét folyvást mozgatva egyaránt. . .” Lukácsy hangját hallom — Hát mozgassa! ... — De egyaránt! Elég a produkcióból, most mondjak egy saját verset. — Abból nem készültem ... — Mi az, megírta, vagy nem írta meg? — reklamál valahonnét hátulról Gyapay. — Na, vegye csak elő! Vegye elő kérem! Vegye elő! . . . Megálljatok csak, nem járatjátok velem a bolodját, ha már fölküldtek a szobába kéziratért, olyan szabadasszociációs gondolatsort olvasok föl, amin nem fogtok élvezkedni. Valóban, egy-kettőre kizavarnak.

Éjfélkor tántoroghatunk vissza a szobánkba. Bornyi új legorombítása nem meglepetés, csak bántó: — Gólya, szörnyű, amit te művelsz. Azok a fej forgatások, ahogy egy pillanatig se nyugodt az arcod, az abszolúte unintelligens, állandó gúnyos villanások! Ezért te még meg fogod ütni a bokádat.

Mit mondjak? Fölösleges minden védekezés. Az egész heti fáradtságtól pilled- ten, ruhástól elalszom az ágyon. Hankiss ébreszt föl, odakint messze ég valami. Föltápászkodom, hogy kilássak a bádogpárkányos ablakon. A Sanghaj bár függőleges neonfölirata mögött hatalmas tűz lobog.

IX. 20. Szombat

Hosszas várakoztatás után — ez lesz hát az utolsó megpróbáltatás — a könyvtárban osztják ki az írásbeli vizsga névre szóló tételeit. Az enyém alatt Brisits Frigyes aláírása olvasható. „Hogy értelmezzük, minek tulajdoníthatók Amadé László verseiben a kipontozások?” Nem olyan megoldhatatlan, mint amilyennek ígérkezett. Látom a többiek eléggé nyűglődnek témáikkal. Lator a következőt kapta: „Az érzéki szerelem metafizikája Schopenhauer műveiben.”

Este Kardos Pál vitáját hallom a marxizmusról, kommunizmusról, néhány gyengébb képességű fiúval. Amint látom, Kardos eléggé motorikus jelenség itt a kollégiumban, s nem fél ilyen meglepő kijelentéseket tenni: — Én trockista vagyok. Következésképp nem tagja a legális kommunista pártnak.

23