Forrás, 1990 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 4. szám - Páskándi Géza: Patvarov vagy: a nagy nemzeti költő avagy: A Nagy Kompromisszum (II. rész)
Kuznyecov: Ne sírj, Maruszja, mondom, hogy nem az orvvadász volt. . . Maruszja: Azt mondta: nem lehet felismerni?! (Szipog.) Kuznyecov: Előbb leltük meg a hullát, csak aztán tűnt el az orvvadász — ismerősöd ... (Óvatos). Ezek a csíkos bestiák is . .. képesek felhúzódni még a verhe- jánszki hegyekig is ... (Apró csend.) Droszida: Istenem! Valaki meghalt... és valaki valahol most még nem tudja, hogy siratni fog valakit.. . Ó e nagy országban úgy késnek a hírek . . . (Kis csend.) Natasa: Azt mondja, Kuznyecov ... széttépte . .. egészen? (Tűnődve.) Kuznyecov: Tulajdon édesanyja sem ismerne rá .. . (Maruszja szipog). Ne sírj Maruszja, minden ujjadra tízet is kapsz! De az is meglehet: visszajő még az a tatár orvvadász... Natasa (maga elé): ki idő is . .. felismerhetetlenül.. . széttép bennünket... az emlékeket ... mindörökké . .. Droszida: A jaguár ... (Iszonyodó ünnepélyesség.) Nyinocska: A jaguár .. . (Szintén. Mintha látná.) A jaguár . . . (Függöny.) Harmadik felvonás 1. kép Artjonovék háza. Két nap múlva. A nagyszobában csukott koporsó. Előtte széthúzott függöny. Mintha baldachinos ágy volna. Félhomály. Pjotruska igyekszik nesztelenül járni, a kikandikáló szemfödőt igazgatja. Pjotruska (halkan kiált): Mitrofa! Hozod már azt a gyertyát? (Jön lassan Mitrofa két gyergyatartóval, bennük gyertya ég, szinte nappali világosság lesz a színen.) Mitrofa (miután letette): Uramisten, hogy történhetett? Pjotruska: Pszt... A pópa hol van? Mitrofa: A nővéreknél. . . (Arra bök.) Tényleg az a tigris vót? Pjotruska: Hát mi más? (Más hangon.) Nesze neked, Artjonov-család! Mitrofa (talányosán): Egyiknek bánat, másiknak öröm! Pjotruska: Persze a Maruszjádnak! Mitrofa: Lehet az is! (Vállat von.) Pjotruska:Teremtőm, most már özvegy mind a három! (Kis csend.) Még Natasa sem ismerte volna fel szegényt, még a tulajdon felesége sem! Mitrofa: Jó ember vót Patvarov .. . mintha kiköpött orosz ember lett vóna, annyira jó. Pjotruska: Bizony mink jók vótunk mindig, csak a cárok vótak rosszak. Mármint a régiek, fene a jó dógukat. O, Patvarov! Csak ne ette volna azt a sok fránya nyershúst. Egy egész nyerget elnyűttem neki. Mitrofa: Milyen szépen zongoráit a Natasa zongoráján, majdnem, mint Natasa. Pjotruska: Hej, azok a bús, meg szilaj nóták . . . pattogós indulók! Még a vérem is belepezsdült! Na nem hozott szégyent a fajtájára! Mitrofa: Jó férje volt Natasának. Hogy fogta a gombolyagját és közben szónokolta azokat a harci és vegyes költeményeket! Ember volt a talpán. Pjotruska: Az is, hogy puszta kézzel ment a tigris után . . . Mitrofa: Hásze költő volt, nemzeti költő . . . aszongyák. (Révetegek.) (Jön Maruszja, szinte eszelősen motyog maga elé.) Maruszja: Hol a pópa, gyónni akarok . . . hol a pópa, gyónni akarok . .. (Most veszi észre őket.) Hol? Pjotruska: Ott ni! (Maruszja elsiet. Apró szünet.) Mi van ezzel is? 22
