Forrás, 1990 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 4. szám - Páskándi Géza: Patvarov vagy: a nagy nemzeti költő avagy: A Nagy Kompromisszum (II. rész)
Mitrofa (bámul utána): Na csak csínján azzal a gyónással! (Mint aki veszélyt érez, utánasiet.) Droszida (hangja kintről): Pjotruska! A koszorúkat! Pjotruska: Megyek már, megyek! (El.) Mitrofa (hangja, távolabbról): Erről nem volt szó, nem volt szó! Maruszja (hangja): Elnézést, szent atyám! Mindjárt visszajövök! (Jön Mitrofa és Ma- ruszja.) Megbolondultál, így betörni a pópához! Mitrofa (konok dac): Arról nem volt szó, hogy az én nevemben is gyónjon . . . Maruszja: Ej, ostoba, azt se tudod, hogy mit akarok! Mitrofa: Nekem el ne mondja, hogy én miket csináltam a megbízásából... az én Pjotrus- kám menten faképnél hagyna! Csak tán nem irigyli tőlem!? Maruszja: Pimaszkodsz!? Megvesztél? (Nyakoncsapja.) Mitrofa: Az én nevemben ne gyónjon senki, hogy néki jó legyen! (Morog.) Maruszja: Neked lesz jó, bolond! Mitrofa: Senki se gyónjon a más nevébe! Maruszja: Olyan háztartást fogsz vezetni... két háztartást, Mitrofa! Mitrofa: (rábámul): Tessék? (Kisvártatva.) Sejtettem én .. . Nem vagyok vak! Maruszja: Nem sejtesz te semmit! No de többet nem mondhatok ... és te is fogd be a szád . . . Na most megyek vissza, ne zavarj bennünket! (Elsiet. Az csak áll.) Mitrofa: Szóval. . . két háztartás . . . na, de ezt már csak elmondom az én Pjotruskámnak. (El. Máris jönnek: Droszida, Nyinocska, Natasa. Letérdelnek.) Natasa (suttogva): Ó teremtőm, miért kértem tőle mindig, hogy hősies legyen. Én kergettem halálba. Be akarta bizonyítani, hogy bátor! Nagyon szerettem, testvéreim! (Maga elé.) Nagy költő volt, nagy nemzeti költő . . . Droszida: Ne sírj hugocskám, ne sírj. Ó, mindhárman özvegyek... (Zavart.) De nehogy azt hidd . . . nehogy azt... a te özvegységed nem vigasztalja a mi özvegységünket. . . (Sir.) Nyinocska: Ne sírjatok, nővérkéim, ne sírjatok. Fogsz te még zongorázni, Natasa! (Ő is sírni kezd.) Natasa (erőt vesz magán): Nyugodjatok meg. így legalább egyenlők vagyunk. Semmi nem zavarja testvérségünket, semmi. Droszida: Ej, miket beszélsz! Bolond vagy! (Tovább sír.) Nyinocska: Ne sírjatok! Lesznek még orosz-török háborúk. Droszida: Orosz-japán háborúk . . . Nyinocska: És európai háborúk. Megy még jóapánk csatába. Natasa: Soha, soha se menjen többé! Béke legyen, béke! (Zokog.) Nyinocska: Csitulj, édesem, csitulj! Most jut eszembe: láttam imént a kormányzó úr levelét, apám mutatta meg. (Szinte lelkes.) Új száműzöttek jönnek, nővérkéim, igazi kultúremberek ... Élni, higgyétek el, élni — érdemes. Javunkra fordul minden . . . Natasa: Nem... és nem is fordul soha, hiába vagyunk jók . . . szelídek ... hiába vagyunk ... És nem akarok férjhez menni többé. Mossunk-főzzünk apánkra .. . hisz olyan öreg szegény, hogy vonszolta magát ezen a vadászaton is .. . rossz volt nézni, ó, Szűzanyám segíts! (Jön Kuznyecov Artjonovval; utóbbi megfiatalodva, frissen, szinte ruganyos léptekkel. Torkukat köszörülik.) Artjonov: Ne sírjatok! Fiatalok vagytok leányaim, nem méltó hozzátok a hosszú gyász! Natasa: Hisz... alig kezdtük el.. . Artjonov: A költőt méltón elsirattuk. De legyen elég, a jövőre is gondolnunk kell, édes leányaim! (Behúzza a függönyt a koporsó előtt.) Natasa: Nem! Nem! (Széthúzza.) Kuznyecov: (behúzza.): Egy postamester lánya csak ne renitenskedjék, Natasa! 23
