Forrás, 1990 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 4. szám - Páskándi Géza: Patvarov vagy: a nagy nemzeti költő avagy: A Nagy Kompromisszum (II. rész)
Natasa: Igen, a maga Etnája Szibéria volt... Itt lett önkéntes halott. . . élő halott persze, de mégis halott... és én mikor dézsában a hátát mostam — akkor én hullamosó voltam! Patvari: Ejnye, ne kacagtasson, édesem! Natasa (könnyes szem): De ... de . . . hullamosóvá alacsonyított engem . . . Patvari: Vigyázzon, mert valóban nevetek! Natasa: Most már mehet haza! Haza! Patvari: Hát persze, a próbának vége . . . Natasa: Haza! Pest-Budára! Patvari: Tessék? Natasa: Amnesztia volt! Várja a család! (Kis csend.) Patvari: Miféle család? Natasa: Az asszony és a gyermek! Patvari (fejéhez kap): Nevetni fogok, nevetni! A sors iróniáján — nevetni fogok! (Kicsit kényszerű, mintha neuraszténiás.) Natasa: Várjon! Mielőtt nevetne, előbb olvassa el ezt a levelet. .. (Átnyújtja. Patvarinak remeg a keze.) Most szóljon, Patvarov! Most nevessen! Patvari: Ez . . . ez . . . hazugság .. . Szemenszedett hazugság. (Reszket az ajka.) Natasa: A levél és a színdarab . . . együtt. . . világos . . . Ezért hagyott ott mindent... feleséget, gyermeket. . . hogy titokzatos eltűnésével éltesse a dicsfényt feje körül. . . Remekül megírta! Empedoklész halála . .. Odadobott engem . .. őket... a hiúságért... (Kis szünet) Patvari: A hazámért! Natasa: A hiúság a hazája, Patvarov, a nagyravágyás . . . mint a görög költőnek ... Én pedig élhettem itt bigámiában ... és most majd félhetek, hogy Kuznyecov, a Kuznyecovok megint feljelentenek . . . hiszen tudja, a hivatal milyen kényesen ügyel magánéletünkre . .. hogy egy valláson, egy hiten, egy nézeten legyünk ... az apám rendőr is, nemcsak postamester . . . talán még állását is veszti. . . koldusbotra jut! Maga miatt — miattam . .. Patvari: Ez a levél hazugság! Ez nem a barátom írása! Natasa: Nem, az inasáé . . . Hiszen megírja! Patvari: Ördögi ez! (Sétál.) De hiszen . . . csak mi ketten tudunk a levélről, édesatyjának tehát baja nem történhet! Natasa: Mit tudom én, ki olvasta még! És különben is: nem elég, ha én tudom, hogy felesége van, fia ... és hogy várják haza ... (Könnye szivárog). Bigámista! Bigámista nemzeti költő! (Kis csend. Patvari verejtékét törli.) Patvari (nyögve): Akkor is a történelem volna bigámista, a nagy idő, bigámiára ajzó kerítő! (Kis csend.) De nem, nem vagyok! Natasa: Ha tagadja, hogy ez bigámia volna, nemcsak tudatlan, de őrült! Patvari: Tudom, hogy ez bigámia volna, ha — lenne feleségem . . . Natasa: De hiszen van! Patvari: Persze, hogy van: maga! Natasa És ő — ott Pest-Budán! Patvari (ünnepélyesen): Elég volt... elég . . . meg kell vallanom . .. meg ... nékem Pest-Budán semmi néven nevezendő feleségem nincsen. Ergo: nincs gyermekem se tőle. Natasa: Patvari Péter hazudik! Patvari: Nem vagyok Patvari Péter! Nemzeti költő! Egy szélhámos ... igaz, hogy egy ... egy nobilis szélhámos, igen: egy nemeslelkű szélhámos vagyok ... egy hazafias szélhámos. (Némi önsajnálat.) Ó, sok ilyen van hazámban és szerte a világon ... (Csend.) 19
