Forrás, 1990 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1990 / 4. szám - Páskándi Géza: Patvarov vagy: a nagy nemzeti költő avagy: A Nagy Kompromisszum (II. rész)

Natasa (hisztériásán felkacag): Mondom, hogy őrült! Uramisten, kit szerettem én! Méghogy ő nem . . . nem ő a nemzeti költő! (Kacag.) Patvari: Nem vagyok s nem voltam soha! Natasa: Akkor halljam, kicsoda? Hazudjon csak tovább! Patvari: Baradlay Elemér a nevem. Újságíró voltam s azelőtt vándorszínész is egy ideig. Natasa: Ahá! Innen hát a tehetsége! Szóval mégiscsak költő? Patvari: Egén. Afféle dilettáns. Natasa: Ahhoz képest nem rossz a darab! Patvari: Esküszöm, magam sem tudom, hogy történt. . . Egyszercsak eszembe jutott a görög bölcs, a száműzött Empedoklész ... És eszembe jutott: hiszen az igazi Patvarival is megtörténhetett, ami a Göröggel... A hasonlóság vi­gasztal . . . és ... Natasa: Hipp-hopp eszébe jut, hát nosza megírja ... és igen formás kis művecske lesz! Hazudik! Patvari: Hadd mondom el az igazat. . . elejétől végig . . . Natasa: Mondja csak . . . (Sanda). Patvari: A csatatéren édesatyjának azt mondtam: én vagyok Patvari Péter . . . mert láttam, hogy mennyire keresték . . . Natasa (gúny): Feláldozta magát! Szegény muszka tiszt ne keresse hiába! Patvari: Nem. Engem már azelőtt is köröztek forradalmi múltamért. . . Tudtam, mi várna rám, és ezen kívül valóban azt akartam: rettegjen Bécs, hogy Patvari Péter él! (Kis csend.) Natasa: És akkor miféle verseket küldött haza a leveleiben! Patvari: Egyetlen verset se küldtem, Natasa. Csak levelet, civil nevemen, mint Baradlay Elemér . . . Persze semmi fontosat nem közöltem, így azt sem, hogy én itt Patvarinak adtam ki magam, hanem azt írtam: úgy hírlik, itt Barguzinban él Patvari, sokan látták . . . Azért írtam, hogy terjedjen a hír! De e levél szerint barátom egyetlen soromat sem kapta meg, csak amit a lengyellel üzentem, arra válaszolt.. . ilyen furán .. . mert ez fura levél... mintha nem is ő diktálta volna . . . (Nézegeti.) Igen, biztos, hogy nem a barátom diktálta, hiszen ő jól tudja, hogy nincs feleségem és fiam ... Tehát olyasva­laki küldte, aki elhiszi, hogy én Patvari vagyok, de azt is tudja, hogy már írtam haza levelet... sőt azt is tudja, hogy a barátom nem kapta meg sőt azt is tudja, hogy egy lengyellel üzentem . . . olyan tehát, aki itt él közöttünk, aki talán bejáratos a házba ... aki mindenről tud, vagy valakin keresztül értesülhet. .. (Kis csend.) Natasa: Ne kerteljen: reám gyanakszik! Patvari: Istenemre, nem! (Őszintén.) És maga tudta, hogy nincs nejem és gyerekem Tehát ilyet nem írhatott volna ... Natasa: De hátha gyanakodtam és így akartam a nyulat kiugrasztani a bokorból! Patvari: Ez nem a maga módszere! (Kis csend.) Natasa (bámulja): Tehát én eddig — zseni helyett egy dilettánssal éltem! Patvari (fejét mélyen lehajtja): Igen. (Halk. Felemeli.) De ne búsuljon . . . nem maga az egyetlen asszony, aki azt hitte, zsenihez ment nőül és aztán kiderült. . . Natasa: Csakhogy én nem hiszem! Patvari: Nem, mert a látszatot védi... még önmaga előtt is ... Natasa: Azért olyan ostoba még nem vagyok, hogy egy színdarabról ne érezzem meg, ha tehetséges ember írta . . . Patvari: Esküszöm, nem tudom, hogy történt.. . talán annyit gondoltam az én zseniális eszményképemre, Patvarira, hogy megszállott valami. . . Kiváló iskolába jártam . . . talán ennyi a titka . . . Esküszöm népemre és hazámra! (Kis csend. Az ahogy rábámul, most már el kell hinnie.) Natasa: Nemzeti költő! Hahaha! 20

Next

/
Thumbnails
Contents