Forrás, 1990 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 4. szám - Páskándi Géza: Patvarov vagy: a nagy nemzeti költő avagy: A Nagy Kompromisszum (II. rész)
egy Pjotruska, és persze mások elképzelik: na ilyen a magyar! Én kérem Pesten vajaskiflit ettem, csokoládét ittam a Pilvaxban ... és a pincérrel nem nyers húst puhíttattam, hanem finom szivart, ha éppen csúzos volt az ujjam . . . (Kis csend.) Natasa: Hát erről van szó? Ettől lett hányingere . .. (Bólogat.) Ettől. Patvari: Hát mitől? Különben remekül érzem itt magam . . . Még húsz év után is! S egyre jobban! Natasa: Egyre jobban! (Még mindig bólogat.) Patvari: Igen, egyre jobban! Natasa: Az Isten háta mögött.. . Patvari: Az Úristennek nagyon széles háta van! Azt a széles hátat bámulni tág szabadság! Igen, Európa vizsla szemétől távol! Itt. .. Natasa: Barguzinban ... a világ végén! Patvari (dacos): A világ végén! De ahol körülvesznek a legaranyszívűbb sógornők, a legjobb após ... a csodás orosz lélek . . . amiről nagy íróink annyit. . . Natasa: Ne hazudjék, Patvarov! Patvari: Hogy én? (Őszinte döbbenet.) Natasa: Igen, maga! (Kis csend.) Patvari: No nézze . . . nem azt mondom, hogy ha lehetne, nem érezném magam jobban magával . . . mondjuk, Londonban . . . Párizsban . .. egye fene, még Szent Pétervárott is . . . Natasa: Vagy — mondjuk — Pest-Budán! Patvari: Ott nem! Ott rám igazi rabság várna . . . Natasa: Szóval itt szabad? - ? Patvari: Őszintén: igen! (Nyílt szempár, szinte naiv.) Natasa: Szabad . . . egy színielőadásra készülve ... (Kis csend.) Patvari: No igen ... el is felejtettem mondani... (Zavart.) Natasa: A magyar szabadságharc leverésének évfordulójára . . . Annak tiszteletére, hogy húsz éve lett Pest város díszpolgára Paszkievics tábornok . . . így érzi jól és szabadnak magát, hogy megünnepeltetik — a nemzeti költővel — a magyar szabadságharc hóhérait! (Kis csend.) Patvari: Maga végzetesen félreért engem, Natasa! Natasa: Hát persze, én! Magát! Maga értett félre engem, Patvarov! Maga valóban azt hitte: ennek az orosz kisasszonynak itt Barguzinban akármiféle férjuram megfelel! Nem Patvarov! Átkozottul finnyás vagyok! Én nem egy fogolyhoz, én a magyarok nemzeti költőjéhez mentem férjhez, érti? És elvárom, hogy ez az ember maradjon méltó önmagához! Nekem felelnem kell az utókor ítélőszéke előtt, hogy mi lett magából! Patvari (ijedt, hebeg.): Drága . . . Natasa! Natasa: És én ezt a színielőadást sose bocsátanám meg magának, Patvarov! Azt hamarabb megbocsátanám, ha a cári rendőrség kutatna maga után! Patvari: No de ilyet! Natasa: Ha ott lenne a főbelövendők, az akasztandók listáján, Patvarov! Patvarov (a vizes kendőt egyre jobban nyomogatva): Az istenért, mit akar? Engem itt befogadtak! Én lojális vagyok! Natasa: A lojalitásnak határai vannak, Patvarov! Én nem azért szerettem magába, mert egy civilizált és eléggé mutatós fiatalember volt... Én azért szerettem magába, mert maga a leveleiben hazaküldte az itt írott lázító verseit... Mégha álnéven is, de elküldte, hogy éltesse nemzetében a reményt és fenyegesse az osztrákokat, hogy egyszer még új sereg élén a nemzeti költő visszatér! 11
