Forrás, 1990 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 4. szám - Páskándi Géza: Patvarov vagy: a nagy nemzeti költő avagy: A Nagy Kompromisszum (II. rész)
Pjotruska (jön): Itt vagyok, la! Mi a hézag, uram? Patvari: Jött már posta? Pjotruska: Tán szerelmes levelet vár? Patvari: Egy jó barát is írhat majdnem szerelmes levelet, pláne ennyi év után . . . (Sóhajt) Szegény Hordóházi Kortess Győző barátom! Pjotruska: De szép hosszú neve van, majdnem mint nekünk! Patvari: írtam neki a húsz év alatt legalább negyven levelet és a mai napig sem válaszolt. Meghalt volna? De valaki csak él a családjából, aki válaszolhatna helyette. (Halk.) Gondolod, hogy a cári cenzúra? Vagy inkább az osztrák? Pjotruska (pislogva): Én csakis az osztrákokra gyanakszom, uram. De mért nem álnéven írta, hisz a maga nevét jól ismerik a szervek . .. Patvari: Mit gondolsz, nem járta meg a fejemet? Baradlay Elemér álnéven írtam. De akár elkobozták azokat a leveleket, akár nem, gondoskodtam róla, hogy megtudják barátaim: él Patvari, él a nemzeti költő! (Bánatos.) Egy nemrég szabaduló lengyel fogollyal üzentem nekik. . .Terjedjen a hír Pest-Budától Bécsig! Pjotruska: Jól tette. Már a cár atyuska is kezdi belátni, hogy nem ők a jövő muzsikája ... Erről jut eszembe: ma még zongorázni is kell. . . valami bús keletit vagy egy ropogós csárdást. . . Holnap meg vendégek jönnek . . . Elvárják magától! (Kisiet) Patvari: Pjotruska, Pjotruska, ne tégy sírba a hétvégi programoddal! Pjotruska: (Visszajön egy huszáröltönnyel, sarkantyús csizmával.): Hát nem az úr parancsolta rám, hogy emlékeztessem: mint kell élnie egy igaz magyar úrnak, egy magyar száműzöttnek! Csak ne szégyellje: bátor egy nép! Le a kucsmával előttük . . . Na! Itt a huszáröltönye, sarkantyús csizmája. Patvari: Jaj a fejem! (A nyeregre.) Csak tán nem akarsz lóra is ültetni? Pjotruska: Ezt már el is lehet dobni, megtette a magáét. . . Patvari (gyanakvón): Miféle magáét? Pjotruska: Hát nem elég húst puhított magának? (Patvari szó nélkül öklendezni kezd, kiszalad.) Hát nem is nézné itt senki jó szemmel, ha nem úgy viselkednék, mint egy derék, igazi magyar . . . Maruszja (hangja): Gyere, Nyinocska édesem, mutassam meg neked is! (Pjotruska felkapja a nyerget, kiviszi. Jön Natasa, mint aki idegességét akarja levezetni, a zongorához ül. Játszik. Bejön Droszida, leül álmodozón, hallgatja, észrevétlenül Nyinocska is besurran, leül.) Nyinocska (merengőn): Ó, milyen régen nem ültünk gőzösön, Uram Teremtőm . . . Még Irkutszkban sem jártam . . . Mikor is nem jártam? Ki tudná azt is, hogy mióta? Droszida: Bejárhatatlan ország! Gőzösök! Úgy sisteregnek, mint északon a szamovár, ha eljön a január . .. (Jönnek lassan Kuznyecov és Artjonov. Halkul a zongoraszó.) De itt igazából nincs is szamovár ... Nyinocska: Csak dromedár ... Droszida (rábólint): Csak dromedár. Nyinocska: És nincs igazán január csak jaguár . . . csak jaguár (Hintázik a székben.) Artjonov (kacsint): A lányok megint összetévesztik a mandzsu tigrist a jaguárral. . . Kuznyecov: Az én Maruszjám is! „Atyám, egy akkora vadmacskát láttam, mint az a láda!” (Nevet.) Nyinocska (ébredezőn): Jaguárt mondtam? Vajon miért? (Tűnődve.) Droszida: Mert az távoli.. . mint a január ... ó, az északi január ... (Közben Artjonov valahonnan töltényeket és két vadásztőrt szedett elő, Kuznyecov ott lábatlankodott körülötte.) Artjonov: Oszt hogy haladtok a színpadi próbákkal, Nyinocska? Kuznyecov: Mert közeleg ám a jubileum! 8