Forrás, 1990 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 4. szám - Páskándi Géza: Patvarov vagy: a nagy nemzeti költő avagy: A Nagy Kompromisszum (II. rész)
Natasa (végleg abbahagyja a játékot): Miféle jubileum? Nyinocska: Na nem a házassági, édesem! Talán nem tudod? Natasa: Miféle jubileum? (Feláll.) Kuznyecov: Márpedig ezt nem tudni.. . hát illő ez egy postamester lányához, drága Natasa! A magyarok feletti győzelem húsz éves jubileuma. Az édesatyjának és nekem ez volt az utolsó csatánk, amiben részt vettünk! (Kis szünet). Natasa: Micsoda?! Nem tűröm, hogy a férjemmel ezt megünnepeltessék! Artjonov: De galambocskám, hát mi van abban ... ha most 1869-ben ő is megemlékezik arról, hogy 1849-ben ők vesztettek, és mi éppen győztünk . . . Natasa (villámló szem): Mi? Az, hogy ez barbárság! Orcátlanság! Embertelenség! Kuznyecov: Ejnye! így nem beszél egy igazi postamester lánya! Na adnék én az én Maruszjámnak, ha erről így beszélne! De őt bezzeg más fából faragták! Artjonov (leinti): Natasám, édesem ... ha mi ünnepiünk és mosolygunk, őtőle ezt nem várhatjuk el. Csak annyit, hogy részt vegyen . .. Aztán a lelke mélyén nekem szomorkodhat is. Ő majd a vereségre emlékezik búsan, mi a győzelemre vígan és bizakodón . . . Hát mi van ebben? Én nem mondom, hogy ő is nevessen, én csak azt mondom, hogy ünnepeljen ... Legyen ott... Aztán azt gondol, amit akar . .. Különben is ő rendezi a színielőadást. Ebben mi vele már megegyeztünk ... Natasa (elképed): Micsoda? Droszida: Igen, ő. És nagyon jó lesz. Nyinocska: Most derül ki, hogy Patvarov sógorunk valóban zseniális fickó, én mondom, hogy az! Natasa (maga elé mered): És nekem nem mondott semmit. .. Artjonov: Még friss az ügy, csak egy-két napos . .. (Látszik, nem mond igazat.) Natasa: Minek ez a felhajtás? Cár őfelsége már elhidegült Bécstől, ma már látja, hogy kiket segített! Droszida: El akarod venni a szórakozásunkat?! Az orosz kolónia, a társas élet egyetlen lehetőségét? Hiszen neked ott a zongorád ... de nekünk ... Kuznyecov: Úgy biza, kisasszony! Ha tán vénasszonyok hullanának hópehely gyanánt, mi akkor is megtartjuk januárban azt a jubileumot! Nyinocska (áhítat.): Január . . . Havas január . .. Natasa: De miért éppen január?! Kuznyecov: Pravoszláv január, nékik december. 1849. december 31-én választotta Pest város díszpolgárává nagy tábornokunkat, a győztes Paszkievicset, valamint a horvát Jellasich bárót és az osztrák Haynau herceget... Artjonov: Úgy bizony, maguk a magyarok! Akkor meg mit akarsz?! Tegyék csak szabadon, ami kell. Natasa: Amíg Patvarov a férjem, én ilyet nem engedek meg néki! Droszida: Ne vitatkozzanak vele! Egy szerelmes szív mindig másképpen ítél! Ne aggódj, Natasám, az urad igazán pompás munkát fog végezni, nem lesz mit szégyenkezned! Nyinocska (a nagy faliórára néz): De menjünk is, még a jelmezeket is össze kell szednünk! (Belép Maruszja, más ruhában.) Maruszja: Mehetünk a jelmezekért, édesem! (Apjához és Artjonovhoz.) És a két daliás vadász közben gondolkodjon, hogy milyen jó falatot hoz majd a leánykáknak! (Huncutul.) Droszida: Gyere, Nyinocska! (A három nő kisiet. Apró szünet.) Kuznyecov: Én meg megyek a durrantómért, Ivan Ivanovics! (El.) Artjonov: Kislányom, ilyeneket ne beszélj Kuznyecov előtt! Natasa: Titkosrendőr létedre csak tán nem félsz egy szürke hivatalnokodtól? (Gúny.) 9
